Autót készít az Autocar című brit lap

2001.09.24. 15:11

 
   
   

A TWR konzultációs cég műszaki hátterét veszi igénybe az angol újság saját kisautójának tervezéséhez. Az ötlet szokatlan, de teljesen komoly: már elkészültek az első tervek, és az életnagyságú modell bemutatására sem kell sokat várni: az Autocar Awards díjkiosztón, novemberben lesz látható élőben. Az autó, amelynek gyártását 2004-re tervezik, a tervek szerint apró, három személyes jármű lesz. A különös alapkoncepció abból a felismerésből született, hogy egy négyszemélyes család általában két autót tart, amelyek közül a nagyobbikat hétköznapokon jórészt az egyik szülő használja. Így a gyermekek, és a másik szülő számára elegendő egy háromüléses kiskocsi, amellyel könnyen megy a parkolás, és a bevásárlás, a gyermekek begyűjtése az óvodából, vagy iskolából, takarékos, tágas csomagterű, és kellőképpen fürge.

 
   
   

Emellett a jármű ára sem lehet túl borsos, az Autocar szakírói valahol 10-12.000 font körül húzták meg a határt a tervezők számára. A tervezésnek e korai szakaszában még nem tudni, hogy pontosan milyen mechanika húzódik majd meg a lemezek alatt, bár az biztos, hogy valamelyik nagy gyártótól származnak majd a fontosabb elemek, így a három- vagy négyhengeres motor, amely az első kerekeket hajtja majd. A készítők szerint az autó tervezésénél a kényelmes, sőt, élvezetes vezethetőséget is szem előtt tartják majd, így a járművecske biztosan nem tartozik majd a lomha kisautók közé.