Tokiói újdonságok a Mazdától

2001.10.17. 12:42

A 626 utódja mellett az RX-8 végleges változatát és egy tanulmányautót is bemutat a japán gyártó.

 
   
   

A legnagyobb újdonság kétségkívül az új középkategóriás modell, amely Japánban Atenza, a többi nagy piacon pedig Mazda 6 néven kerül forgalomba. A kiállításon a legsportosabb változat lesz látható, amelyet a Forddal közösen kifejlesztett I4 motorcsalád 2,3 literes, két vezérműtengelyes, 16 szelepes, S-VT változó szelepvezérlésű változatával szereltek fel.

 
   
   

Az autó formai szempontból nem tér le a Mazda tervezői által már korábban meghatározott útról. A 323-asról és az elődről már ismert határozott élek köszönnek vissza, bár az emelkedő övvonal és az autó arányai az eddig megszokottnál dinamikusabb összhatást eredményeznek. Természetesen itt is megjelenik a jellegzetes, V alakú hűtőmaszk, amelyet az újabb Mazdák ismertetőjelének szánnak a tervezők. Az autó bemutatásakor a gyártó elsősorban a nagyszerű menettulajdonságokat hangsúlyozza, a Mazda 6 ugyanakkor nagyobb, tágasabb is lett, mint elődje.

 
   
   

A "hatos" hossza 4,67 méter, azaz 80 mm-el hosszabb mint elődje, tengelytávja 65 mm-el nőtt meg, szélessége pedig 70 mm-el, így a hátsó utasok és a csomagok nagyobb térhez jutnak. Emellett a karosszéria jóval merevebb lett, ami a gyűrődő zónákkal, a kétfázisú első légzsákokkal, és az új függönylégzsákokkal együtt jóval biztonságosabbá teszi a típust. Az autó vezethetősége, és úttartása a gyáriak szerint sokat javult, ezt látszik alátámasztani az igényes futómű - elől kettős lengőkaros, hátul multilink - és a megnövelt nyomtáv is. Az autó forgalmazása japánban 2002 közepén, a többi piacon valamivel később kezdődik.

 
   
   

A Mazda másik újdonsága az RX-8 sportkocsi, amelyet a korábban bemutatott prototípushoz képest jelentősen átdolgozott a gyártó. Az autó jelen formájában sokkal agresszívebb benyomást kelt, ami elsősorban a kiugró hűtőmaszknak köszönhető. Ami nem változott, az a RENESIS fantázianevű wankelmotor. Ez az egység - ellentétben az utóbbi idők RX modelljeinek motorjaival - feltöltő nélküli, igen magas, 10.000 1/min körüli fordulatszámnál adja le kb. 250 lóerős legnagyobb teljesítményét.

 
   
   

Emellett az egység a gyártó szerint jóval takarékosabb és tisztább, mint elődei. Az RX-8 megtartotta a korábbi koncepció 2+2 ajtós kialakítását (két kisebb, hátrafele nyíló ajtó segíti a beszállást a hátsó ülésekre) és állítólag négy felnőttnek biztosít teljes értékű ülőhelyet. Az autó forgalmazásának időpontját még nem hozta nyilvánosságra a gyártó, de az biztosnak látszik, hogy ez lesz a végleges változat.

 
   
   

A szériamodellek mellett a Mazda még egy érdekességet mutat be Tokióban, Secret Hideout, azaz "titkos rejtekhely" néven. Ez a tanulmányautó a gyáriak szándéka szerint egyben pihenőhelyként is szolgálhat egy-egy hosszabb út során: belseje könnyedén ággyá alakítható, egyszerűsége és barátságos színei pedig az otthonosság érzetét hivatottak felkelteni az utazókban.

 
   
   

A praktikumot igyekszik erősíteni a B oszlop nélküli, "öngyilkos" típusú ajtórendszer is, amely könnyen hozzáférhetővé teszi a jármű belső terét. Ami a jármű külsejét illeti, elég különös az összhatás. A szögletes tetőrész és a különálló sárvédők egy '20-as évekbeli túrakocsit juttatnak az ember eszébe, ugyanakkor az autó felépítése a mai egyterűekkel mutat rokonságot.

E három autó mellett a Mazda kiállítja két korábbi koncepcióját, az MPS Roadstert, és az MX Sport Tourert is, valamint több új típusú motort, a Premacy üzemanyagcellás változatát és egy új, két fázisban nyíló légzsákrendszert is.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.