Elkészült a Toyota 2002-es versenyautója

2001.12.17. 13:47

 
   
   

Ma délben bemutatták a TF102 névre hallgató Formula 1-es versenygépet. A piros-fehér betontorpedó a veterán tervező, Gustav Brunner irányítása alatt készült, és alig emlékeztet a tavalyi tesztautóra. Jóval szögletesebb vonalaival leginkább a bajnok Ferrarihoz hasonlítható az új gép, amelybe már a tavalyi tapasztalatok alapján kialakított RVX-02 típusjelű háromliteres V10-es motor került. "A tavalyi autót tesztjárműnek készítettük, és ezt a szerepét be is töltötte. Az új modell már igazi versenyautó, és bár konzervatívabb felépítésű, mint az elődje volt, de minden szempontból a csúcstechnikát képviseli." - mondta Brunner. Természetesen az új típust elsősorban tanulásra szánják: "A legfontosabb célunk, hogy 2002-ben képesek legyünk kivívni a versenytársak megbecsülését.

 
   
   

Reméljük, a szezon végén mindenki úgy beszél majd rólunk, hogy itt egy csapat, amely jó munkát végzett." - nyilatkozta Ove Andersson, a Toyota Motorsport elnöke. A Toyota mindenesetre már az első évben jelentős támogatókra tett szert, a Panasonic és az Esso mellett a Wella és az AOL Time Warner logója is látható az új autón. Az első teszteket 2002 elején a francia Paul Ricard versenypályán futja az új autó, bár később valószínűleg a barcelonai közös tesztelésen is részt vesz az új csapat, így hamarosan megláthatjuk, hogy mit tud az új versenygép.