Próbaper az autólopók ellen

2002.01.10. 10:39

 
   
   

Az elszállított autókkal kapcsolatos eljárás jogi megoldását az ausztrál-magyar kettős állampolgárságú Wagner Richard kezdeményezte, miután egy - vidéken élő - ismerőse kocsija nyomtalanul eltűnt. Egy szemtanú segítségével hamar kiderült, hogy nem lopásról van szó, az autót a rendőrség szállíttatta el, ám a körülményes, és - Wagner szavaival - eléggé megalázó kiváltási procedúra után döntött úgy hősünk, hogy bíróságra viszi az ügyet. Wagner indoklása szerint a jelenleg követett eljárás által okozott sokkhatás, amely az autó ellopásától való félelem következménye, akár szervi károsodást is okozhat az autótulajdonosoknál, ez indokolná a magas kártérítési összeget. Wagner a siker érdekében mindazok jelentkezését várja saját honlapján, akiknek az elmúlt két évben elszállították az autóját. Az már most látszik a honlapon üzemelő fórum látogatottságából, hogy a kezdeményezés élénk érdeklődést váltott ki, sokan gondolják úgy, hogy a jelenlegi autó-elszállítási eljárás jelentős továbbfejlesztésre szorul.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.