A legfrissebb információk szerint a Fiat Stilo adja majd az új Astra alapját. A beszállítóktól származó hírek szerint az eredeti tervekkel ellentétben nem a GM Delta platformja adja majd a GM és a Fiat következő generációs kompakt autóinak alapját, hanem a Fiat vadonatúj C jelű padlólemeze, amely a Fiat Stilóban mutatkozott be. Többek közt a 2004-ben vagy 2005-ben bemutatkozó új Astra is erre a modern, modulrendszerű platformra építik. A GM szóvivője ugyan nem volt hajlandó megerősíteni a hírt, de nem is cáfolta: csak annyit mondott, hogy egyelőre nincsenek nyilvánosságra hozható adatok a következő generációs Astrával kapcsolatban.
A hír mellett szól viszont, hogy a Fiat padlólemeze már készen van, míg a Delta platform egyelőre csak rajzasztalon létezik. Ezzel az évtized közepére megvalósulna a teljes platformmegosztás a cég között: a kisautók teljesen új, közös alapjainak kidolgozását már megkezdték, a Saabnál pedig már csaknem két éve folyik az új elsőkerék-hajtású Fiat, Opel, Saab, Alfa Romeo és Lancia nagykocsik alapjainak kidolgozása.