Új rétegmodellek az Opelnél

2002.02.19. 14:02

 
   
   

A GM európai részlegénél csökkenhet a családi autók szerepe. Kevin Whale, a Vauxhall igazgatója nyilatkozott cége távlati terveiről, melyekben fontos szerepet játszanak új, eddig a GM által elhanyagolt kategóriák. Whale szerint a következő néhány évben az Opel/Vauxhall palettájának nagyobb részét kitevő hagyományos családi autók mellett egyre több újszerű modell jelenik majd meg. Az első ilyen típusokat tanulmányautóként már láthatta a közönség: a 2003-ban érkező Vectra Signum lesz az első érdekesség, amely az egyterűek és a klasszikus nagykocsik sajátságos keverékeként talán leginkább a Renault Vel Satis közvetlen riválisának tekinthető. Még ugyanebben az évben elkészül a Genfben bemutatkozó Corsa egyterű végleges változata is, de az igazi meglepetést a később bemutatásra kerülő Tigra-utód jelenti majd.

 
   
   

A kisautó a Frogster tanulmányra emlékeztet, de a koncepció vászonteteje helyett elektromosan mozgatott merev tetőszerkezetet kap, így felveheti a versenyt a sikeres Peugeot 206 CC-vel. Whale szerint 2003 után félévente jelennek majd meg az újabb és újabb modellek és modellváltozatok, így néhány év alatt teljesen kicserélődhet az Opel/Vauxhall típuspalettája.