Bemutatkozik az új Jordan F1-es

2002.02.22. 12:56

 
   
   

Új főszponzor és visszafogottabb vonalak jellemzik a kanárisárga versenyautót. A Jordan is belépett azon csapatok táborába, amelyek megszabadultak a dohánygyárak "piszkos" pénzétől. A 2002-es versenyautó oldalán már nem a B&H, hanem az ismert gyorsposta-szolgálat, a DHL logója látható, bár a dohánycég által hozott sárga színt megtartották. A Jordan így már egyértelműen egy postakocsira emlékeztet, ugyanis a cég másik támogatója a Német Posta, amelynek kürt-emblémája az autó több pontján is feltűnik. Sajnos a korábbi támogatóval együtt eltűnt az autó megjelenését korábban meghatározó állatfejes festés is. Az új autó, amely az EJ12 névre hallgat, konstrukciós szempontból is kevésbé látványos, mint a tavalyi modell: eltűnt a magasan vezetett hegyes orr és a feltűnően áramvonalas hűtőcsatornák, és bár az autó megtartotta a tavalyi típus számos alkatrészét, összhatásában mégis a tavalyi világbajnok Ferrarira emlékeztet leginkább. A motorházban ugyanaz a Honda RA002E jelzésű V10-es található, amely a BAR versenyautójában korábban már bemutatkozott, és amely állítólag nem csak teljesítményben, de súlyban és méretben is felveszi a versenyt a mezőny legjobbjaival. Az új autó versenykész példányait már be is csomagolták, hogy eljuttassák az idény első futamára, Ausztráliába, ahol két új pilóta, a Renaulttól érkező Giancarlo Fisichella és az újonc Takuma Sato kísérelhetik meg sikerre vinni a sárga betontorpedókat.