Újjáéledhet a Ford Capri

2002.03.26. 10:13

 
   
   

A legfrissebb pletykák szerint a Ford a legendás európai sportgép felélesztésén munkálkodik. Az Élő Legendák sorozatot alkotó Thunderbirdhez és a GT40-hez hasonlóan a formaterv alapjait az eredeti Capri MkI adná, míg a műszaki részletek a Focus legerősebb, RS jelű változatából származnak majd. Egy Capri persze nem lehet elsőkerék-hajtású, így a kétliteres turbómotor, amely a Capriban állítólag 350 lóerőt lesz képes mozgósítani, mind a négy kereket hajtja majd. A típus első bemutatója állítólag a 2003-as Frankfurti Autószalonon lesz, ahol tanulmányautóként jelenik meg a retro-capri, ám ha a közönség érdeklődése megfelelő, akár sorozatgyártásba is kerülhet. A Caprit az első szériakocsi-alapú Ford sportmodell, a Mustang amerikai sikerének nyomán fejlesztették ki a cég brit főhadiszállásán, bemutatójára 1969-ben került sor. A típus izgalmas vonalvezetésének és elérhető árának köszönhetően szinte azonnal az európai autóvásárlók egyik kedvence lett. A gyártás 1987-es leállításáig a típust kétszer dolgozták át, összesen több mint 1,8 millió példány kelt el belőle.