Kínai modellek a Rovernél?

2002.05.22. 11:26

 
   
   

A China Brillance két új modellt is átadna a briteknek. A hírek szerint hamarosan egy egyterűvel és egy ötszemélyes kisteherautóval bővülhet a Rover termékpalettája. Mindkét autót a China Brillance fejlesztette ki, de az Európába szánt példányok az MG-Rovernél készülnek majd. Nagyon valószínű, hogy a két modell Rover márkanéven mutatkozik be a nagyközönség előtt. Az egyterű állítólag már csaknem érett a sorozatgyártásra, de úgy hírlik, a Rover még végez néhány stilisztikai és műszaki változtatást, mielőtt sajátjaként mutatná be a típust. Az MG-Rover szóvivője nem volt hajlandó elárulni, hogy a típus bemutatására mikor kerülhet sor, csupán annyit mondott, hogy évek helyett inkább hónapokban mérhető a bemutatóig eltelő idő. A szintén csak megemlített kisteherautóról még kevesebbet lehet tudni, mivel ennek az angliai gyártása még annyira sem biztos, mint az egyterűé, a Rover egyelőre csak mérlegeli, hogy gyártásba vegye-e ezt a típust. Az első közös lépések után az MG-Rover és a China Brillance 2004-re tervezi a - többek között a Rover 45-öst is felváltó - első közösen fejlesztett modell bemutatását, 2005-ben pedig már a 25-öst felváltó kisautó-modell is elkészülhet.