Porsche Cayenne: képek után adatok

2002.05.27. 12:24

 
   
   

A Porsche végre közzétette első terepjárójának néhány fontosabb műszaki paraméterét. A leendő vásárlóközönség lassú szoktatása már tart egy ideje: először sejtelmes árnyfotókkal, majd idén márciusban néhány fotóval igyekeztek fokozni a típus iránti érdeklődést, most pedig a nyers számokon a sor. Azt már korábban tudni lehetett - bár nem hivatalos forrásból - hogy az autóba egy vadonatúj 4,5 literes V8-as kerül, és azt is elkotyogták, hogy a csúcsváltozat teljesítménye 450 lóerő lesz. A jelenleg közzétett adatok szerint ez a változat a Turbo névre hallgat majd, és 5,6 másodperc alatt lesz képes elérni a 100 km/h sebességet álló helyzetből indulva. Emellett készül egy kisebb teljesítményű kivitel is S jelzéssel, ebben ugyanez a motor turbófeltöltő nélkül dolgozik majd, így 340 lóerőt lesz képes mozgósítani. Az olcsóbb Cayenne így "csak" 7,2 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ig. Talán még a nyers adatoknál is fontosabb, hogy mindkét V8-as igen nyomatékos, a legnagyobb forgatónyomaték 2500-tól 4700-as percenkénti fordulatszámig folyamatosan rendelkezésre áll. Amiről eddig kevesebbet hallottunk, az a futómű és az erőátvitel. A hivatalos közlések szerint a Cayenne mindkét változatába elektronikusan szabályozott légrugózás került, amely amellett, hogy terheléstől függetlenül biztosítja az autó hasmagasságát, hat különböző szintre állítható, így az autó az útfelülettől függően több mint 10 cm-rel emelhető vagy süllyeszthető. Nagyobb - országúti használatra jellemző - sebességnél a rendszer automatikusan leülteti az autót, így biztosítva maximális stabilitást a járműnek.

 
   
   

Emellett az autót aktív lengéscsillapítókkal látták el, amelyeket szintén az útminőség és a vezetési stílus figyelembevételével állít be az elektronika. A nagy teljesítmény és nyomaték problémamentes átviteléről természetesen állandó négykerék-hajtású hajtáslánc gondoskodik. A PTM (Porsche Traction Management) nevű rendszer alaphelyzetben a vonóerő 62 %-át irányítja a hátsó kerekekre, de szükség esetén akár minden erőt az első vagy a hátsó kerékre is képes irányítani, ha az útviszonyok azt kívánják. Így papíron tehát a Cayenne egy igen sportos, könnyebb terepen és aszfalton egyaránt jól boldoguló autónak látszik, így kíváncsian várjuk az őszre ígért hivatalos bemutatót és az azt követő első teszteket, ahol kiderülhet, hogy igazak-e az ígéretek...