Sorozatban készülhet a Cadillac Cien

2002.05.30. 12:17

 
   
   

Az amerikai szupersportkocsi valószínűleg Angliában készül majd, a GM csak az alkatrészek egy részét szállítja majd. Egy háromtagú küldöttség állítólag már végigjárta a brit autóépítő műhelyeket, hogy kiválassza azt a céget, amely a tervekben szereplő évi 300 Cient gyárthatja. A jelöltek közt szerepel többek közt Tom Walkinshaw cége, a TWR, és a Subaru raliautóit építő Prodrive is. Az utóbbi cég a legesélyesebb a megrendelés elnyerésére, mivel a Detroitban bemutatott Cien tanulmányautó is itt készült. A végső döntés ugyan még várat magára, de a Ford bejelentése, miszerint a GT40-est sorozatban készítik, mindenképp sokat lendített a Cien szériagyártásának ügyén, mivel a GM semmiképp nem szeretne lemaradni a Ford mögött, még ha csak egy kissorozatú sportkocsiról is van szó. A Cien szériagyártásának terve egyúttal közelebb hozza a GM egyelőre csak pletykákból ismert V12-es szériamotorjának megvalósulását, amely már a Cunningham luxuskupé kapcsán is szóba került. A Cien tanulmányba egy kísérleti V12-es motort építettek, amely 7,5 literes és 750 lóerő teljesítményű, de hogy ez, vagy egy másik konstrukció kerül-e a végleges változatba, az egyelőre rejtély.