A japánok Európában is be szeretnék mutatni az új miniautót. A Honda elnöke, Hiroshi Kobayashi elmondta, hogy az új kisautó 3 méternél rövidebb, de a Smarttal ellentétben kettőnél több üléses lenne. "Műszaki szempontból nem lehet gond egy ilyen autó megtervezése és legyártása. Rendelkezünk a megfelelő technikai tapasztalatokkal, így az elsődleges kérdés, hogy megérné-e egy ilyen modell európai forgalmazása." - mondta Kobayashi. A típus a tervek szerint először 2003 októberében Tokióban mutatkozna be. A Honda jelenlegi legkisebb modelljei a japánban forgalmazott Z és Life, amelyek 3,4 méteres hosszukkal egyenesen hatalmasnak számítanak a tervezett mini mellett. Az új kisautó a Honda új európai stratégiájának része, amelynek keretei közt a gyártó a fiatalabb vásárlók figyelmét is igyekszik felkelteni. Ennek a törekvésnek a részeként japánban már bemutatott modellek Európai forgalmazásával, a meglevő modellek felfrissítésével illetve leváltásával igyekszenek megújítani a márkáról alkotott képet.
Az első újdonság az idén őszre várható új Accord lesz, később pedig a Jazz kisautón alapuló Mobilio egyterű is bemutatásra kerülhet. A következő lépés a Civic frissítése lesz 2004-ben, amelynek során nem csak az autó külseje alakul át az Accord stílusát követve, de a motorválaszték is bővül egy új kétliteres modellel és a Honda saját fejlesztésű dízelmotorjával, amely az Isuzu-féle 1,7 literes egységet váltja fel.