Holden Monaro Európában is?

2002.11.05. 12:33

 
   
   

A GM még Birminghamben állította ki az ausztrál kupét, hogy megszondázza, mekkora érdeklődést vált ki a lehetséges vásárlókból. Az Opel Omegával távoli rokonságban levő látványos kétajtósról tavalyi bemutatása óta folyamatosan hallunk olyan híreket, hogy esetleg Európában is megjelenhet, de ez a lehetőség mindeddig nem vált valósággá. Most azonban már konkrét tervek is körvonalazódnak a típus brit forgalmazásával kapcsolatosan: a Vauxhall szóvivője szerint megfelelő érdeklődés esetén akár hat hónapon belül megvásárolható lesz a Monaro Angliában.

A kontinentális Európában kicsit bonyolultabb a helyzet: mivel a Monaro jobbkormányos modell, ezért a balkormányos változat elkészítése jelentős befektetést igényelne, és persze időbe is telne. A szerencse az, hogy a Holdennél készül 2003 végétől az amerikai piacra szánt balkormányos Pontiac GTO, amely a Monaro alig módosított változata, így akár az eredeti Holden modell, akár az Amerikába szánt nagyobb teljesítményű változat nagyobb plusz kiadások nélkül alkalmassá tehető az európai forgalmazásra. Konkrét tervek ugyan egyelőre nem láttak napvilágot az Anglián kívüli forgalmazásra, de bizonyára volna kereslet az 5,7 literes V8-as több mint 300 lóerős motorral felszerelt modellre, amely 40.000 euró körüli árával jóval olcsóbb, mint a legtöbb hasonlóan gyors, Európában elérhető sportkocsi.