Hyundai Tucson: még egy kis terepjáró

2004.02.05. 13:45

Chicagóban bemutatkozott a Hyundai harmadik terepjárója, amely alulról egészíti ki a Terracan és a Santa Fe által alkotott palettát. A Tucson vonalvezetésében felfedezhetőek az Amerikában igen sikeres Santa Fe egyes vonásai, de az összhatás mégis visszafogottabbra sikerült. Az autót két jól ismert motorral gyártják majd: az alapváltozatban a Hyundai 2 literes változó szelepvezérlésű négyhengeresét találjuk, míg az erősebbik modellben 2,7 literes V6-os dolgozik. A Tucsont csak állandó négykerék-hajtással készítik majd. A Borg-Warnertől származó rendszer alapesetben az összes vonóerőt az első kerekekre küldi, de szükség esetén akár az összes teljesítmény fele is eljuthat a hátsó tengelyre. Emellett a vezető átkapcsolhat terepjáró-módba is, ekkor a rendszer egyenlő arányban osztja el a nyomatékot az első és a hátsó tengely között. A Tucsonnal a Hyundai a Honda CR-V, a Toyota RAV4 és a Mitsubishi Outlander kategóriájából szeretne jelentős részesedést szerezni. Az amerikai forgalmazás az év közepén kezdődik, de szinte biztos, hogy a későbbiekben Európában is bemutatják majd a típust.