Új Audi TT dízelmotorral?

2004.10.21. 14:31

 
   
    Kép: TotalCar HVTM/Jakusa

Már 2006 szeptemberben bemutatkozhat az Audi sportkocsi utódja, amelyből állítólag akár kétszer annyi is készülhet évente, mint a jelenlegi, első generációs modellből.

A következő TT, amely AU353 kódnéven fut a gyár fejlesztőközpontjában, alumínium vázszerkezetet, és a VW Golf V. mechanikáját kapja meg. Ez utóbbi elsősorban a Golf új hátsó futóműve miatt örvendetes hír: az új multilink rendszerű egységgel végleg elfelejthetjük az első generáció korai példányaira jellemző úttartási problémákat. Az elődjénél várhatóan valamivel nagyobb, de könnyebb és jóval merevebb modell először két, már ismert motorral lesz kapható, a Golf GTI 200 lóerős kétliteres négyhengeres turbómotorjával és egy több mint 250 lovas V6-ossal, de ha hihetünk a kiszivárgott információknak, később még legalább három változat érkezik.

Egy alapmodell 150 lóerős kétliteres szívómotorral, egy minimum 160 lóerős dízelváltozat és a legerősebb TT 280 lóerős két turbós kétliteres benzinmotorral. Az új TT legkorábban 2006 végén kerülhet az autókereskedésekbe.