Mégsem lesz Ford Fiesta RS?

2005.01.07. 13:59

Úgy tűnik, a Ford meghagyja a Fiesta-tuningolók mozgásterét: a több mint 180 lóerős RS fejlesztését ugyanis leállították a várható csekély érdeklődés miatt. Jost Capito, Ford TeamRS első embere elmondta, hogy az anyacég a jelenlegi helyzetben nem engedhetett meg magának egy veszteséges típusváltozatot sem, még ha az olyan erőteljes figyelemfelkeltő hatású is, mint amilyen a több mint 180 lóerős kisautó lehetett volna. "Egyszerűen nem tudtuk kihozni a megfelelő számokat annak ellenére sem, hogy számoltunk a típus marketing-értékével is" - mondta Capito. Itt persze nem aprópénzről van szó: a Ford állítólag már az egykori Focus RS-en is csaknem 1,6 millió forintnak megfelelő összeget vesztett példányonként, ami a korlátozott darabszám ellenére is hatalmas érvágást jelentett. Capito emellett azt is elmondta, hogy a ha a fejlesztést folytatnák, akkor is legalább még másfél év kellett volna a Fiesta RS végleges változatának elkészítéséhez és piacra dobásához.

Ezek után a nagyobb tömegben eladható ST változatokra koncentrálnak majd: ezek közül a következő a Focuson alapuló sportváltozat lesz legalább 220 lóerős motorral, amit tavasszal, a Genfi Autókiállításon láthat először a közönség. Azok számára pedig, akik 180 lóerős Fiestára vágytak, a továbbiakban a külső tuningcégek jelenthetnek megoldást, hiszen a Fiesta ST kétezres motorjából néhány kisebb beavatkozással könnyedén kicsiholható ekkora teljesítmény...