A Passat arcát kapja a felújított VW Polo

2005.02.28. 10:42

A Polo eddig mondhatni kilógott a sorból: négy kerek lámpájával és egyszerű, fekete műanyag hűtőmaszkjával egyedül kisebb testvérére, a Lupóra hasonlított, kevés közösséget vállalva a gyártó nagyobb modelljeivel. Mostanáig ez a különállás hasznos volt, a VW vezetése reménykedhetett benne, hogy a Polo sikere a gyengén szereplő Lupo eladásait is fellendítheti. A Lupót azonban felváltja a Brazíliából érkező Fox, így a Polo is beállhat a sorba, és felveheti a céges egyenruhát az egybefüggő lámpatestekkel és a jellegzetes, ádáz vigyorra görbülő hűtőráccsal.

A felújított Polo orra a VW-modelek közül is a néhány nap múlva bemutatkozó Passat vonásaira emlékeztet, mivel itt is ugyanazt a jellegzetes, talán leginkább egy könnyes szemre emlékeztető lámpaformát alkalmazták a tervezők. A frontkiképzést befolyásoló elemeken - az első lökhárítón, a motorháztetőn és a lámpákon - kívül a Polo hátsó ajtaja, lámpái és lökhárítója is megújul. Hátulnézetből a felújított Polo határozottabb képet mutat, mint eddig: a hátsó ablak alsó pereme íveltebb lesz, a lökhárító szögletesebbé válik, a világítótestekbe pedig kisebb-nagyobb kör alakú osztások kerülnek.

Az összkép eléggé friss ahhoz, hogy a Polo új modell benyomását keltse, és minderre még a belső tér illetve a motorválaszték kisebb átalakításával is rájátszik a VW. A fejlődésre azonban egyesek szerint szükség is lesz, hiszen az eggyel alacsonyabb kategóriába szánt, brazil tervezésű Fox állítólag csaknem olyan tágas, mint a Polo, és ha hihetünk a pletykáknak, vagy 2000 euróval olcsóbb is lesz sikeres német testvérénél.

Egyes német források szerint az új Polo és a Fox együtt mutatkozhat be, de a korábbi hírekkel ellentétben nem a holnap kezdődő Genfi Autószalonon, hanem áprilisban a lipcsei Auto Mobil International kiállításon. Bárhogy is lesz, az egész biztosnak látszik, hogy a két kisautót még a tavasz folyamán megismerheti a közönség, és a forgalmazás megindítására sem kell túl sokat várnunk.

Képek: wheels24