Elkészült az új Daimler Super Eight

2005.07.27. 10:55

A Jaguar mindenből a legjobbat pakolta az új luxus-csúcsmodellbe. A Daimler három éve, a gyártás leállításakor a Jaguar XJ luxuskivitelű sofőrös változataként búcsúzott, és most ugyanígy mutatkozott be újra. A Super Eight a legnagyobb Jaguar hosszabb tengelytávú változatára épül, azaz 5,21 méter hosszú és ebből 3,16 méter a tengelyek közé esik. Így az egy milliméter híján egy méteres hátsó lábtér már adott volt, már csak a Jaguar sportos részleteit kellett konzervatívabbá és elegánsabbá formálni.

A Daimler az eltérő feliratok mellett a hagyományos, bordázott tetejű hűtőrácsról, a sokküllős, 18 hüvelykes alufelnikről és néhány más díszítőelemről ismerhető fel, más különbségeket nem fedeztünk fel a képeket nézve. A Daimler motorházába kizárólag a legerősebb Jaguar motort szerelik: a jól ismert 4,2 literes V8-as kompresszoros, 400 lóerős változata az alumínium karosszériát 5,3 másodperc alatt képes felgyorsítani 100 km/h-ra, a végsebesség pedig a szokásos elektronikusan beállított 250 km/h, bár mindennek valószínűleg csak a presztízs szempontjából lesz jelentősége, hiszen a Daimlereket zömmel úgyis sofőrök vezetik majd, szigorúan szem előtt tartva az utasok kényelmét.


Galéria - kattintson a képre

A Daimler sofőrje és utasa természetesen mindent megkap, amit a Jaguar csak kínálni tud: minőségi bőr kárpitozásokat, valódi fabetéteket, elektromosan állítható első és hátsó üléseket, hanggal vezérelhető négyzónás klímaberendezést, műholdas navigációs rendszert, csúcsminőségű hangrendszert és beépített telefont, hogy csak néhány fontosabbat említsünk a hosszú listából. Emellett a tervezők gondoltak a dolgos üzletemberek és játékos családjaik igényeire is: az első ülések támláira lehajtható asztalkákat és tápcsatlakozókat helyeztek a hordozható számítógépek számára, a fejtámlákba épített kijelzőkön pedig nézhető a TV-műsor, DVD film, de akár a kívülről csatlakoztatott videójáték képe is.

Az új Daimlert elsősorban a brit gazdagok autójának szánja a gyártó, de Nyugat-Európa más országaiban és a Távol-Keleten is komoly érdeklődésre számít a Jaguar vezetése. A luxusmodellt, amellyel elsősorban a német konkurencia csúcsmodelljeit szeretnék megszorongatni, először a Frankfurti Autószalonon láthatja a közönség élőben, de a forgalmazás is megkezdődik még az ősz folyamán.