Mercedes CLS és CLK új AMG-motorral

2006.02.15. 15:13

A 6,3 literes V8-ast a kupé és a kupészerű négyajtós is megkapja, igaz, a két típusban a motor eltérő változatait találjuk.

A CLS számára egy picit erősítettek az új motoron, így az 510 helyett 514 lóerős, a legnagyobb forgatónyomaték viszont 680 Nm maradt, így a hétsebességes, kézzel is kapcsolható automata váltó számára épp csak elviselhető terhelést jelent az iszonyú teljesítmény átvitele. A CLS 63 AMG 4,5 másodperc alatt képes elérni a 100 km/h-s sebességet, és bőven túlléphetné a 250 km/h-t is, ha nem szólna közbe az elektronika – erre utal legalábbis, hogy a sebességmérőt 320 km/h-ig skálázták. Az új sportmotor mellett a CLS persze látványos optikai és futóműtuningot is kapott. A kettő közös részeként előre 255/40 R18-as, hátulra pedig 285/35 R18-as kerekek kerültek a látványos, 2x5 küllős gyári könnyűfém felnikre.

A CLK-ban ugyanakkor a 6,3 literes motor visszafogott változatát találjuk. A mérnökök a teljesítményt 481 lóerőre, a legnagyobb forgatónyomatékot pedig 630 Nm-re mérsékelték, bár valószínűleg ez is jóval több, mint elégséges a másfél tonnás kupé illetve kabrió autók rakétaszerű mozgatásához. A menetteljesítményekre vonatkozó adatokat egyelőre nem árulta el a Mercedes, de egész biztos, hogy a CLK 63 AMG bőven 5 másodpercen belül képes elérni a 100 km/h-s sebességet. Ez a modell is hasonló változtatásokon esett át, mint a CLS. A lökhárítókat kicserélték, és különleges küszöbidomokat kapott az autó, valamint itt is találkozhatunk az AMG légies, 18 hüvelykes felnijeivel, amelyeken át különösebb akadály nélkül csodálhatjuk meg a nagyméretű féktárcsákat.

Mindkét AMG modellt a Genfi Autókiállításon mutatja be a Mercedes, az R 63 AMG, a megújult SL 55 AMG és SL 65 AMG, valamint a felújított SL osztály és a vadiúj GL osztály mellett.