Zöld utat kapott a VW Scirocco

2006.06.15. 10:30

Állítólag hatalmas viták után döntött a VW vezetése a sportos kupé gyártása mellett, mivel a típustól nem várható, hogy valaha is profitot termelne. Ezúttal azonban még azoknak az akarata érvényesült, akik úgy vélik, szükség van egy ilyen típusra, még ha veszteséget hoz is, hogy javítson a VW márka megítélésén. A hírek szerint a tervek már elkészültek, és az autó jórészt meglevő alkatrészekre épül, így már 2008-elején bemutatkozhat a gyártásra érett Scirocco.

Egyelőre annyi látszik biztosnak, hogy itt is a Golfhoz kifejlesztett, de számos más típusban is használt PQ35 platformra építkeznek, így a futómű, a kormánymű, a fékrendszer, valamint a motorpaletta és az erőátvitel is csupa kipróbált alkatrészből áll össze. A pletykák szerint a Sciroccóban a VW összes valamirevaló nagyteljesítményű motorja megtalálható lesz. Az alapváltozatba az 1,4 literes, mechanikus és turbófeltöltővel felszerelt, 170 lóerős TSI motor kerül, de felhasználják a kétliteres TFSI turbómotor még be sem mutatott, kb. 230 lóerős változatát, és egy 3,6 literes, kb. 280 lóerős, kis hengerszögű V6-ost is, amelyhez várhatóan négykerék-hajtás is jár majd. Úgy tudjuk, a formatervezők a kínálkozó lehetőség ellenére nem próbálták meg leutánozni az ős-Scirocco vonalvezetését, inkább egy korszerű formával próbálkoznak, hasonlóval, mint ami a fantomképen látható.

Az új Sciroccót várhatóan a VW portugáliai gyárában készítik, ugyanazokon a gépsorokon, ahol az Eos kupé-kabriót, és a hírek szerint a VW legfeljebb 25 ezer példány legyártását tervezi évente.