Bemutatkozik a felújított Mini

2006.08.15. 11:59

Ahogy azt a korábbi, alig leplezett kémfotókon is láthattuk, a tervezők igyekeztek érintetlenül hagyni a kisautó jellegzetes karakterét: a forma éppen annyit változott, amennyit az új motorok és az aerodinamikai fejlesztések megköveteltek.


Galéria - kattintson a képre

Az autó orrán változtattak a legtöbbet: a kerek lámpák valamivel kisebbek lettek, és jobban belesimulnak a karosszériába, a hűtőrács viszont átlóg a lökhárítóba is, így valamivel nagyobb hangsúlyt kap. Ezen kívül egy picit meredekebben emelkedik az övvonal, és az autó fara is gömbölydedebb lett. Az autó hossza összesen hat centivel lett nagyobb, és ebből a többletből mintegy 20 mm-nyi az autó orrán jelentkezik. A változtatásoknak hála szükségtelenné vált a Cooper S orrán éktelenkedő dudor – bár a töltőlevegő-hűtő nyílásáról továbbra is könnyen felismerhető ez a változat – a légellenállási együttható pedig 0,35-ről 0,33-ra csökkent.


Galéria - kattintson a képre

A régi BMW-Chrysler motorokat felváltó új, 1,6 literes négyhengeresekrőúl már sokat hallhattunk. A Cooperbe kerülő, turbófeltöltő nélküli változat a pillangószelepet feleslegessé tevő, változó emelésű Valvetronic szelepvezérlésnek köszönhetően a korábbi 115 helyett 120 lóerős, de ami még fontosabb, más 2000-es percenkénti fordulatszámon 140 Nm-es forgatónyomatékot ad le, míg a 160 Nm-es csúcsnyomaték 4250-es fordulatszámon jelentkezik. A Cooper S ugyanennek a motornak a turbófeltöltéses, 175 lóerős változatát kapta meg, amelynél állítólag sikerült teljes mértékben kiküszöbölni a turbós motorokra jellemző késedelmet. Mindkét motorváltozathoz hatsebességes manuális vagy automata váltót kínálnak.


Galéria - kattintson a képre

Ahogy az a teljesítmény-adatokból sejthető, az átalakított Minik alig mennek gyorsabban, mint hasonló teljesítményű elődeik. A Cooper 9,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, legnagyobb sebessége pedig 203 km/h, míg a Cooper S 7,1 másodperc alatt éri el a 100-as tempót, és 225 km/h-val haladhat. Ez mindkét esetben egytized másodperc és 3 km/h előnyt jelent, ami a gyakorlatban érzékelhetetlen. A bemutató idején ez a két változat lesz elérhető, de 2007 elején érkezik az új Mini One alapváltozat is, amelybe állítólag 95 lóerős, 1,4 literes motor kerül, és még később lesz dízel-változat is, egyes pletykák szerint 1,4 literes Toyota helyett 1,6 literes Peugeot motorral, bár erről egyelőre hallgat a gyártó.


Galéria - kattintson a képre

A műszaki fejlesztések persze nem csak a motorokra terjednek ki. A hátsó futómű karjait mostantól alumíniumból készítik, ami csak itt 6 kg súlymegtakarítást jelent, bár ez az előny alighanem semmivé foszlik a gyárilag felszerelt, nehéz defekttűrő gumiabroncsok miatt. A Cooper és a Cooper S futóműhangolása jobban eltér majd egymástól, mint eddig: a Cooper sokkal kényelmesebb, míg az S jóval feszesebb, sportosabb lesz. Emellett mindkét típusváltozathoz kínálnak majd kőkemény gyári sportfutóművet is. A futómű másik újdonsága, hogy ezúttal hátulra is szerelnek kanyarstabilizátort, az autó fordulékonyságának javítása érdekében. A kormányművet is lecserélik: az új szerkezet elektromos, sebességfüggő szervót kapott.


Galéria - kattintson a képre

A belső térben az új sebességmérő jelenti a legnagyobb újdonságot. Ez is középen van, ahogy eddig minden Miniben, de jóval nagyobb átmérőjű lett, és ide kerültek a gyári hi-fi rendszer kezelésére szolgáló gombok is, így a középkonzol méretét csökkenthették. Érdekes megoldás, hogy az utastér világításának színe öt lépésben változtatható, a narancssárgától egészen a középkékig, bár kérdéses, hogy mennyire hasznos. Ugyanakkor kétségtelenül előnyös, hogy az első ülések háttámláját hátul kimélyítették, így a második üléssorba szoruló utasoknak nagyobb lábtér jut.Az új Minit először a Párizsi Autószalonon láthatjuk élőben, és még az év vége előtt megkezdik a forgalmazását is. Úgy tudjuk, az átalakított típus – legalábbis eleinte – valamivel drágább lesz, mint az elődje, bár a brit árakat nézve úgy tűnik, a különbség nem lesz több 4-5%-nál.