Fotókon az új Maserati kupé

2007.02.20. 10:56

A tegnapi skiccek után megérkeztek az első képek is az új kétajtós Maseratiról. A vázlatok kissé félrevezetőnek bizonyultak, a végleges típus korántsem olyan kompromisszummentes, ahogy a rajzok alapján várhattuk volna.


Galéria - kattintson a képre

Ez elsősorban persze a megváltozott koncepciónak köszönhető. A GranTurismo Coupé nevű újdonságba ugyanis négy, teljes értékűnek szánt ülés került, így az utaskabin az autóhoz képest hosszabb, a motorháztető pedig rövidebb lett, mint a jelenleg kínált Coupénál . Az új Maserati méreteit és használati értékét tekintve lényegében a Quattroporte és a régi Coupé között helyezkedik el, bár a Pininfarina tervezőinek köszönhetően legalább olyan vérpezsdítő látvány, mint az utóbbi. A GranTurismo Coupé műszaki szempontból lényegében a Quattroporte megoldásait örökölte,


Galéria - kattintson a képre

ami nem csoda, hiszen az új kétajtós és a sportos limuzin lényegében azonos platformra épül. Sőt, ha igazak a hírek, a 4,3 literes, 400 lóerős V8-as motor is érintetlen maradt, bár úgy tudjuk, hamarosan bevetik a Maseratinál is az Alfa 8C számára kifejlesztett 4,7 literes nyolchengeres minimum 450 lóerős változatát. Úgy néz ki, a GranTurismo sajnos azt a váltóit is a Quattroportétól örökölte, így aligha lesz belőle kézi váltós kivitel.

A Genfben bemutatkozó kupét később állítólag hamarosan követi egy rövidebb, vászontetős Spyder kivitel, és egy összecsukható keménytetős, az alapmodellhez hasonlóan tágas kupé-kabrió változat is.