Volvo S40 és V50 modellfrissítés: nem kellett volna

2007.04.11. 10:13

A svéd gyártó újabb típusaihoz igazítja a legkisebb szedánjának és kombijának megjelenését.


Galéria - kattintson a képre

A felújított autók legkarakteresebb ismertetőjegye az orr többi részétől vizuálisan elválasztott, az eddiginél nagyobb méretű hűtőrács, amelyhez hasonlót az új V70-esen láthattunk. Az S40-es és a V50-es meglepő módon eltérő első lökhárítókat kap, így a két modellváltozatot már elölről is könnyedén meg lehet különböztetni egymástól. Míg a kombi esetében az alsó légbeömlőt három felé osztották, addig a szedán orrán alul egyetlen, széles nyílás látható. A lökhárítókat hátul is lecserélték mindkét típuson, sőt, a hátsó lámpákat is áttervezték. Ez utóbbi változtatás ráadásul nem is teljesen haszontalan: az új, LED-es féklámpákat intenzív fékezésnél villogtatja az elektronika, így az autó mögött haladók hamarabb felfigyelhetnek a veszélyes szituációra.


Galéria - kattintson a képre

A belső térben szintén csupa apró, már-már jelentéktelennek tűnő változtatást hajtottak végre. Új kárpitanyagokkal és választható színekkel próbálják még vonzóbbá tenni a típust, a és – nyilván főképp az amerikai vásárlók kedvéért – megnövelték a pohártartók méretét, illetve a praktikus rakodórekeszek számát. Korszerűbb szerkezetre cserélték a navigációs rendszert, átalakították a gyári hifit, de lényegében belül sem találkozunk olyan újdonságokkal, amelyek miatt a régi S40-es és V50-es tulajdonosoknak érdemes volna autót cserélniük.


Galéria - kattintson a képre

A motorpaletta egyelőre szinte változatlan marad, az egyetlen kivétel a T5 jelzésű csúcsváltozat 2,5 literes öthengeres turbómotorja, amely 220 helyett 230 lóerős lesz. A legerősebb D5 dízelhez a felújítás után már hatsebességes kézi váltót is kínálnak majd, amely nagyobb forgatónyomatékot is elvisel, mint az ötsebességes automata, így a motor nyomatékát nem kell 400-ról 350 Nm-re korlátozni ebben a változatban.

A Volvo S40 és V50 típusok eddig is meglehetősen keresettek voltak, és ez meg is látszik a modellfrissítésen. Nagyobb változtatások nincsenek, épp csak annyit igazítottak az autókon, amennyi ahhoz kell, hogy a marketingesek így a modellciklus felénél ismét telekiabálhassák a világot a fogyasztói társadalmat mozgató szlogennel: az új Volvo megérkezett.