Palumbo M80: hibrid sportkocsi Amerikából

2007.06.05. 14:06

Manapság a legkisebb útszéli garázsban is elektromos vagy hibrid autót fejlesztenek az Atlanti-óceán túlpartján.

Az egyik ilyen névtelen, bár ígéretes vállalkozás, amelyet egy Joe Palumbo nevű ember irányít, egy olyan hibrid szupersportkocsi fejlesztésébe fogott, amely a kisebb Ferrarik és Lamborghinik méltó ellenfele lehet. Erre az autóra persze akkor is felkaptuk volna a fejünket, ha csak benzinmotort építenek bele, a sportkocsi a McLaren F1 és a Pagani Zonda szerencsés csillagzat alatt született gyermekének látszik. Az M80-as sajnos még csak virtuálisan létezik; a képen a tervek alapján számítógéppel generált modell látható.

A tervek szerint az izgalmas műanyag burkolat könnyű, térhálós alumínium vázszerkezetre kerül, a teljes hajtáslánc pedig kb. 350 lóerő leadására lesz képes. A rendszer érdekessége, hogy a benzinmotor fokozatmentes váltón keresztül hajtja majd a hátsó tengelyt, a villanymotor pedig csak induláskor és erős gyorsítások alkalmával lép működésbe. Az autó a tervek szerint az akkumulátorokkal és a villanymotorral együtt sem lesz nehezebb egy tonnánál, így elvben 4 másodpercen belül elérheti a 100 km/h-t, és álló helyzetből indulva 11,4 másodperc alatt megtehet negyed mérföldet. Mindeközben a számítások szerint akár 5 liter benzinnel is megtehet 100 km-t, ami egyedülállóan kevés egy ilyen sportkocsitól.

Sajnos az még nem derült ki, hogy a Palumbo M80-as mikor készül el, de úgy néz ki, a tervezők elég elszántak. Biztos gyártani fogják, hacsak a hibrid hajtás időközben ki nem megy a divatból.