Újabb információk a Suzuki Splashről

2007.07.05. 14:20

A japán gyártó lassan csepegteti az információkat új kisautójáról, amely itthon könnyedén a legújabb népautóvá válhat. A motorválasztékról és az autó külsejéről már olvashattunk korábban is , bár ezúttal pontosítottak néhány adatot és újabb fotókat tettek közzé, így most csak néhány információmorzsával lehetünk gazdagabbak.

Kiderült például, hogy bár a Splash a maga 3,72 méterével hosszabb, mint a Swift, a tengelytávja 30 mm-rel rövidebb. Ez az apróság a helykínálatban aligha lesz érezhető, viszont a Splash így valamivel fordulékonyabb lehet, ami városi manőverezésnél még jól jöhet. A Suzuki szerint az autóban így is elfér öt felnőtt, bár hosszabb távon valószínűleg inkább csak négy személy szállítására alkalmas a típus. A japánok bevallottan fiatal családokat céloznak a típussal, ahol hátul leginkább gyermekek utaznak.

A motorválasztékból is egyértelműen kiderül, hogy a sportos kisautó szerepét meghagyják a Swiftnek, a Splash inkább takarékosságával és tisztaságával próbál majd kitűnni a tömegből. Az egyliteres, 65 lóerős háromhengeres és az 1,2 literes, 86 lóerős, négyhengeres benzinmotorral, illetve a Fiattól vásárolt 1,3 literes 75 lóerős turbódízellel a kisautó szén-dioxid-kibocsátása 120-140 g/km között lesz, ami igen barátságos értéknek számít. Az is kiderült, hogy az ötsebességes kézi váltó mellett négysebességes automatával is készül majd a Splash, igaz, ezt érthető módon csak az 1,2 literes változathoz kínálják.

A Splash biztonsági felszerelésére meglehetősen büszke a Suzuki. Hat légzsákot, ESP-t, fékasszisztenst és elektronikus fékerőelosztót is kapnak a jobban felszerelt változatok, a motorháztetőt pedig már a gyalogosvédelmi előírások figyelembevételével tervezték.

A Suzuki Splash élő bemutatóját szeptember első felében, a Frankfurti Autószalonon tartják, így időben az azonos felépítésű új Opel Agiláéval. A típus természetesen Esztergomban, a Magyar Suzukinál készül majd, évente mintegy 60 ezer példányban.