Kiszivárgott fotón a következő Audi A4-es

2007.08.28. 12:27

Szűk két héttel a frankfurti bemutató előtt valahogy nyilvánosságra került egy fotó az Audi legkisebb szedánjának következő generációjáról. Állítólag a képen már a végleges, szériagyártásra szánt A4-es látható, bár ha így van, az Audi formatervezői ezúttal a szokásosnál is kevesebb mozgásteret kaptak.

Az autó elölről alig különböztethető meg az előző generáció felújítás utáni változatától – bár az összes Audi csaknem ugyanígy néz ki elölről – sőt, oldalt is csupán egy jellegzetes új vonást fedezhetünk fel, az A5-ösön és az A6-oson is látható alsó törésvonalat, amely hátrafelé lágy ívben emelkedik. A kép láttán olyan érzésünk van, mintha a meglevő modellekből ollózták volna össze, és el sem hinnénk, hogy valóban gyári fotóról van szó, ha nem pont az egyenruha-dizájn élharcosának egy új típusáról lenne szó.

Pedig úgy tudjuk, a lemezek alatt teljesen új autó lett az A4-esből. Az A5-ös moduláris padlólemezére épül, amely a korábbinál valamivel jobb súlyelosztású, és tágasabb belső tér kialakítását teszi lehetővé, mint a korábbi A4-es platform. Az eddig kiszivárgott adatok szerint az A4-es nagyobb lesz valamivel, mint kétajtós testvérmodellje: a hosszát 4,7, a szélességét 1,83 méterre becsülik, bő tíz centivel hosszabb, és öttel szélesebb lesz, mint a kifutó modell.

A motorválasztékról egyelőre csak találgatni tudunk, de aligha tévedünk nagyot, ha feltételezzük, hogy ezen a téren is az A5-ös lesz a minta, annyi eltéréssel, hogy az A4-esbe nyilván többféle, viszonylag olcsó, és az autó méreteihez mérten alacsony teljesítményű négyhengeres motor is bekerülhet.