A Fiat 500 a 2008-as Év Autója

2007.11.19. 11:43

Hivatalosan is megerősítették, amit már napok óta tudunk : a Fiat ismét elnyerte az Év Autója címet, immár kilencedik alkalommal.

Az idén a múltidéző formavilágú 500-as kapta a legtöbb pontot az 58 tagú zsűritől, összesen 385-öt. A háromajtós kisautó legnagyobb vetélytársának ezúttal az új Mazda2-es bizonyult, de a japán modell így is 60 ponttal maradt le az olasz mögött. A maradék öt döntős modell nem igazán tudott labdába rúgni a versenyben. A harmadik helyezett, a Ford Mondeo már csak 202 pontot kapott, a Kia Cee'd 166-ot, a Nissan Qashqai 147-et, a Mercedes C osztály 128-at, a Peugeot 308-as pedig csupán 97-et. A győztes Fiat 57 zsűritagtól kapott pontokat, és 33-an sorolták az első helyre.

Az új 500-as sikere persze nem véletlen. A formatervét a valaha volt legnépszerűbb olasz népautó, az 1957 és 1977 között gyártott névrokon ihlette, műszaki alapjai pedig a Fiat Pandától származnak, amely 2003 végén szintén elnyerte az Év Autója címet. Ráadásul a Fiat tervezői eredményesen fejlesztették tovább a bevált kisautó-platformot olyan területeken is, ahol a Panda még komoly hiányosságokkal küszködött. Az 500-as már az EuroNCAP törésteszteken is hibátlan, öt csillagos eredménnyel végzett, ahol a Panda korábban alig érte el a három csillagos minősítést. Az újságírók mellett láthatóan a vásárlók is lelkesen fogadták a típust. A Fiat szerint csupán Olaszországban és Franciaországban 105 ezer megrendelés futott be a bemutatót követő négy hónapban, ami azt jelzi, hogy a típus iránti érdeklődés jócskán meghaladja majd a tervekben szereplő évi 120 ezres példányszámot. Szép eredmény egy olyan típustól, amely majdnem hogy véletlenül került be a gyártási programba.

A Fiat 500-as eredetileg formatervezői bravúroskodásnak indult: Trepiuno néven mutatták be a 2004-es Genfi Autószalonon, tanulmányautóként. Akik látták, mind azt mondták, hogy vétek lenne, ha nem kerülne gyártásba. A Fiat akkori vezetése több milliárd eurós éves veszteség mellett nem hagyta jóvá a gyártást, annak ellenére sem, hogy a típus csaknem készen volt. Rossz nyelvek szerint az 500-as a Ford of Europe-nak köszönheti, hogy mégis szériamodell lett belőle. A kölniek ugyanis partnert kerestek a Ka váltótípusának elkészítéséhez 2005-ben, és végül a Fiattal jutottak megegyezésre . Az olasz cégnek nem volt vesztenivalója. Az 500-as csak arra várt, hogy elkészítsék hozzá a költséges szerszámokat, a Ford-szerződés pedig bőven fedezte a gyártás előkészítésének költségeit, így - ha némi késéssel is -, de megindulhatott az 500-as karrierje.

A szellemi előd, az 1957-ben bemutatott 500-as népautónak készült, és a saját kategóriájában egyedülállóan sikeresnek bizonyult. Nagyjából 3,8 millió példány készül belőle 20 év alatt, és a legjobb évében, 1970-ben több mint 350 ezer darabot adtak el belőle. Az új 500-as aligha készül majd ugyanilyen hatalmas mennyiségben, de ez az eltérő koncepcióból adódik. A típust nem népautónak szánják, hanem stílusos rétegmodellnek, ami az árában is tükröződik. Olaszországban a legegyszerűbb alapmodell ára is 10 500 euró, azaz átszámítva csaknem 2,7 millió forint, míg a csúcsváltozatért pedig 14 ezer eurót, vagyis több mint 3,5 millió forintot kérnek.

Magyarországon hivatalosan egyelőre nem kapható a típus, ami elsősorban a várakozásokat jócskán felülmúló keresletnek tudható be, de 2008 elején hazánkban is beindul a forgalmazása. A szürkeimportőrök révén azonban már itthon is beszerezhető a Fiat 500-as, bár így az alapmodellhez is csak bőven hárommillió forint feletti áron lehet hozzájutni.