Minden a felújított Mercedes SL-ről

2008.02.01. 12:11

Korábban már megmutathattuk a nagy roadster új külsejét néhány idő előtt kiszivárgott fotónak köszönhetően, de mostanra a Mercedes az autó összes lényeges adatát is közzétette.


Galéria - kattintson a képre

A Mercedes a formaterv mellett az SL műszaki tartalmát is igyekezett a kor színvonalára hozni, az eredeti motorválasztékból mára azonban semmi nem maradt. Az SL 500 és az SL 600 motorjait már 2006-ban újakra cserélték, most pedig a 272 lóerős, 3,5 literes hathengeres helyére kerül két új V6-os. Az SL 350-esbe ugyanaz a blokk kerül, mint eddig, de a vezérlés átalakításával az új motor teljesítményét 316 lóerőig sikerült fokozni, azaz az új hathengeres erősebb, mint a 2001-ben bemutatott SL 500-as ötliteres nyolchengerese volt. Az új 350-es így 6,2 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-s sebességet, 0,4 másodperccel hamarabb, mint azonos nevű elődje. Ráadásul a fogyasztása is csökkent, az átlagérték 10,3-ról 9,9 literre mérséklődött.

Akinek nem a teljesítmény a lényeges, az ezen túl választhatja az új alapváltozatot, az SL 280-ast is. Ebbe három literes, 231 lóerős V6-os kerül, ami még mindig bőven elegendő a sportos autózáshoz: 7,8 másodperc alatt gyorsítja a roadstert 100 km/h-ra. Emellett az átlagos fogyasztása pedig 9,4 liter. Ez a változat persze elsősorban az eddigi változatokhoz képest alacsonyabb ára miatt tarthat számot a közönség érdeklődésére.


Galéria - kattintson a képre

A felújítás során nemcsak a motorválaszték, és az autó külseje újult meg, de az SL-be is beépítettek néhány újabb biztonsági és kényelmi berendezést, amelyet a legutolsó modellfrissítés óta fejlesztettek ki a Mercedesnél. Ilyen az SLK-ban bemutatott, Airscarf fantázianevű fűtőrendszer, amely elsősorban nyitott tető mellett lehet hasznos. A fejtámlákba épített fűtés ugyanis közvetlenül a fejet és a nyakat melegíti, így hűvösebb időben sem lesz egészségkárosító őrültség a kabriózás. Emellett progresszív áttételű kormányművet, aktív lengéscsillapítókat, kanyarba bevilágító intelligens fényszórókat, kulcs nélküli indítórendszert és USB-csatlakozással ellátott, az iPod zenelejátszókkal is együttműködő, mp3-lejátszásra képes gyári hangrendszert is kínálnak a típushoz.

Az átdolgozott Mercedes roadstert a Genfi Autószalonon láthatja a közönség először élőben, az európai márkakereskedések pedig április elején kapják meg az első példányokat.