Alfa MiTo GTA: bajszos sprinter

2009.02.24. 13:44

A kisautók közt a legerősebb lehetne a MiTo sportváltozata, de egyelőre csak tanulmányként mutatják be a Genfi Autószalonon.

A tervezők láthatóan mindent beleadtak, hogy a maximumot csikarják ki a legkisebb Alfából. A GTA-ba a mostanság más modellekben is bemutatkozó 1742 köbcentis motor eddigi legerősebb, 240 lóerős változata kerül, amelyből változó szívó- és kipufogószelep-vezérléssel, illetve turbófeltöltéssel 240 lóerőt csikartak ki az olasz mérnökök. Ettől a motortól már magában is a kisautók leggyorsabbja válhatott volna belőle, de karbonszálas elemek alkalmazásával a súlypont magasságát és az autó tömegét is sikerült lejjebb szorítani. Egyebek közt a tetőt, a hátsó spoilert és a tükörházakat is szálerősítésű műanyagból készítették, míg a futóműben és a fékrendszerben alumínium alkatrészeket alkalmaztak, ahol csak lehet. A menettulajdonságokat 20 mm-rel leültetett, alaposan áthangolt, aktív lengéscsillapítókkal felszerelt futóművel tették még sportosabbá.

Természetesen az autó külsejét is úgy alakították át, hogy minél erőteljesebbnek tűnják. A festetlen karbon tető és az óriási, fekete felnik mellett hatalmas első légbeömlővel, és versenyautókra illő óriási diffúzorral próbálták feldobni a látványt. A MiTo amúgy is eléggé könnyen megszemélyesíthető ábrázatára így mintha elöl-hátul vaskos fekete bajusz került volna - az összkép nem egyértelműen fenyegető, inkább mókásnak tűnik.

Több mint valószínű, hogy a MiTo GTA egy éven belül sorozatgyártásba kerül, bár egyelőre nehéz volna megmondani, hogy a tanulmány drága megoldásai közül mennyit tartanak meg.