Nem lesz AMG változat a Mercedes E kupéból

2009.04.14. 16:22

A CLK utódjából annak ellenére sem készül gyári sport-kivitel, hogy a négyajtós változatot már bemutatták a 6,2 literes AMG motorral. Az ok egyszerű: a Mercedes nem szeretne házon belüli versenyt.

A Daimler az utóbbi években gyors ütemben fejlesztette típusválasztékát, sok esetben egymáshoz hasonló méretű és árú modellek bemutatásával. A CLS és az E osztály az egyik ilyen testvérpár: hasonló műszaki alapokra épülnek és hasonlóak a méreteik is, de eltérő közönséget céloznak. A CLS inkább a fiatalos, sportos vásárlóknak készül, míg az E osztállyal a konzervatívabb közönséget igyekeznek a márkához vonzani. Ráadásul mindkét modellből készül AMG változat ugyanazzal a 6,2 literes nyolchengeres motorral.

Eddig minden rendben is volna, de jön az E osztály kétajtós változata is, amely már eleve beleharaphat a CLS eladásaiba, egy AMG változat pedig még komolyabb veszélyt jelenthetne a négyajtós kupéra nézve: a két autó a Mercedes szerint gyakorlatilag ugyanannyiba kerülne és csaknem ugyanazt nyújtaná a vásárlóknak.