Bosszúvágy

2005.08.25. 06:50

6. Buszmegálló, autós megálló


Rokonát várja, aki reményei szerint különösebb sérülés nélkül túléli az utat a tömegközlekedési járműveken? Esetleg anyukát hozta ki a buszhoz? Vagy ön rendőr és a buszmegálló tűnik az igazoltatásra legalkalmasabb helynek? Közben úgy érzi, autója előtt bőven maradt hely akár egy csuklós busz számára is. Akkor most elárulom, miért nem áll be ilyenkor a busz a megállóba, miért kell az utasoknak az úttestre leszállni, vagy különböző talajgyakorlatok bemutatásával a járdára szökellni.

A csuklós buszon ugyanis két ajtó a csuklón helyezkedik el. Ezek viszont csak akkor látszanak a visszapillantó tükörből, ha a busz egyenesen áll, vagy jobbra törik. Ha a beálláskor még ki kell kerülni egy várakozó autót, gyakran már nincs annyi hely, hogy a a járda mellett is kiegyenesíthessük a buszt, így ezt ott tesszük meg, ahol tudjuk, esetleg méterekre a padkától. Ezután jöhet a második fondorlatos móka, a megállóból való kiállás. Ilyenkor is érthetetlennek tűnhet, miért nem szedi alá és hagy minket békén a buszvezető, miért igyekszik odébb tessékelni.

A magyarázat egyszerű. Ha ugyanis a padkához állt, mert tudott, akkor nem szerencsés teljesen alászedni a kormányt, mivel ilyenkor kialakítástól függően a csukló képes akár a járdára is felugratni, ott igencsak parázs hangulatot okozva. Így hát marad a minél kisebb ív, a személyautós közreműködése, és nem történhet nagyobb baj.

7. Majd a következő


Már persze ha kiengedik a megállóból. A KRESZ szerint ugyanis biztosítani kell a busz kihaladását a szélső sávba, ellenben elsőbbsége nincs, tehát a buszvezetőnek meg kell győződnie az elindulás veszélytelenségéről. Na de mint már említettem, senki sem lát szívesen maga előtt egy autóbuszt, ha pedig nincs elsőbbsége, miért engedné ki? Így aztán akár estig is elálldogálhatna az az alig száz ember a buszon, mire valaki megszánná.

Ugyanez a buszsofőr szemszögéből úgy néz ki, hogy a negyedik autó már biztos féktávon kívül volt, tehát mehetünk. A megoldás pedig valahol az arany középúton van. Amikor egy megállóból kiálló autóbuszhoz közelítünk, csak gondoljunk arra, hogy ezt a sofőr napjában akár 400-szor is megteszi, és legalább szánalomból engedjük ki. Az, hogy közben mi mit gondolunk róla, a buszvezetőt valószínűleg nem zavarja, viszont minden bizonnyal igen hálás lesz nekünk.

8. Ismerős buszsáv, ismeretlen lámpa


A buszközlekedés felgyorsítására találták ki a buszsávot, mégis sok autós úgy gondolja, az ő közlekedése felgyorsításának is ez lehet a legalkalmasabb eszköze. Ezzel még nem is lenne baj, végülis kockázat nélkül nincs nyereség. A probléma ott kezdődik, amikor valaki elég vagány ahhoz, hogy behajtson ide, de ahhoz már nem, hogy a kereszteződésben felgyulladó BUSZ feliratú lámpára el is induljon, miközben minden más lámpa pirosat jelez.

Pedig a Kresz szerint ha a fényjelző készülék mellett elhelyezett kiegészítő lámpa "BUSZ" feliratú fehér fényjelzést ad - a fényjelző készülék más fényjelzésétől függetlenül -, az autóbusz-forgalmi sávban közlekedőknek tovább szabad haladniuk, ezért aki ezt megteszi, korábbi tettei mellé plusz kockázatot nem vállal, ellenben megkönnyíti száz ember életét és további egy munkáját.

9. Lassan, de biztosan


Végére maradtak a biciklisták. Bár ők sokkal kevésbé érezhetik magukat biztonságban, mint az autósok, elszántságuk a busz megelőzésére legalább akkora, ha nem nagyobb. Persze tartósan ötvennel kevesen tekernek sík úton, ezért egy-egy megálló között komoly küzdelem árán, de kénytelen megelőzni őket az autóbusz. Mégsem keserednek el. A következő megállónál komótosan visszaelőznek. És ez így megy megállóról megállóra, ahelyett, hogy csak egyszer maradnának egy kicsit le, hogy a busznak így biztosított előny eredményeképpen örökre megszabadulhassanak egymástól. Szerintem érdemes.

10. Le ne maradjak


A biciklisták legveszélyesebb és legészrevétlenebb szokása a busz által keltett légörvényben haladás, centikre a hátsó lökhárító mögött. Így hát visszautalva az 5. pontra ajánlatos mégis inkább lemaradni, nehogy a holttér egy 1. vagy 2. pontban részletezett szituáció kapcsán beváltsa a nevében hordozott fenyegetést.




Kik a legnagyobb gyökerek?

Nem kell megalázkodniuk vagy szívességet tenniük a buszsofőrnek, az ugyanis ráér a munkaideje végeztéig. Egyre gondoljanak csupán: lehet hogy közeli ismerősük, vagy családtagjuk utazik azon a buszon, amellyel olyan ügyesen elbántak. Mindenkinek jobb lesz így, és este a másfél és a 19 tonnás vas is nyugodtan térhet pihenőre.