Ez az IFA nem az az IFA

2009.09.10. 11:07

A kínai gyártók filozófiája az, hogy egyszerűbb kicserélni a gyári rádiót egy másikra, amely pontosan passzol a régi helyére, de van benne a digitális tévétunertől a navigációig minden. Az ilyen cégek standjain leginkább a Kínában is kapható autómodellekhez árultak cserekészülékeket, igaz, ezek többnyire nem tűntek igényes kivitelűnek. Persze ők nem a magánvásárlóknak akartak eladni, hanem forgalmazókat kerestek. Nyilvánvalóan néhány autóalkatrészt áruló áruházlánc kínálatában majd kaphatók lesznek, viszonylag olcsón, és teljesen ismeretlen néven.

Ami a navigációk piacát illeti, kicsit beálltnak tűnnek az erőviszonyok, az egyetlen érdekesség talán a Mio standján kiállított tévétuneres PNA volt. Viszont csendben hozzátenném, hogy tévét bármibe beépítettek a távol-keletiek, a mobiltelefontól a plüss elefántig. A navik között egyre több a gyalogos-bringás-motoros alkalmazás, domborzati térképpel, ütésálló tokban. Kína navigációkból is sokfélét kínál, a számomra teljesen ismeretlen YF International standján azt mondták, hogy a cég a SIRF, vagyis a GPS-vevők beszállítójának legnagyobb vásárlója. Nagyobb, mint mondjuk a Tom-Tom. Természetesen itt is szigorúan márkanév nélküliek a készülékek, a szoftverük pedig az igo. A szupermarketek akciós termékeinek jó része születhet itt.

Azt hiszem, nem kell különösebben briliáns logika ahhoz, hogy bárki kisakkozza: a Dension hívott meg minket a kiállításra. Magyarországról rajtuk kívül, ha nem tévedek, csupán Soltész Rezső képviseltette magát médiabirodalmával. Hozzá képest a Dension neve talán kevésbé ismert, elsősorban azért, mert leginkább az autógyáraknak szállítják iPod- és USB-csatolóikat. Igaz, nem kis munkájuk fekszik abban, hogy ma már gyári beszállítók a Jaguartól a Bentley-n át a Volkswagenig és az Opelig. A cég a termékeit Budapesten fejleszti és Pásztón gyártja.

Aki már most szeretné megírni a levelet, hogy elfogultságból írok róluk, tegye most meg. Ettől függetlenül lenyűgözött, mennyire ötletesek a dolgaik. Eddig különféle USB- és iPod-csatolókat építettek be a járművekbe. Ezek természetesen típus-specifikusak, vagyis a gyári hifi kezelőszerveivel használhatók, akkor is, ha például utólag építteti be valaki a modern CAN-buszos, vagy optikai kábeles elektronikájú kocsijába. Sőt, ha a műszerfalban is van kijelző, ott is megjelennek a számok címei és a mappák.

Nálunk nincs akkora iPod/iPhone-őrület, mint Nyugat-Európában, főleg Angliában. Ott mindenesetre ma már nem autó az, amiben nincs csatoló. Viszont már nem az úgynevezett reverse engineering folyik a Densionnál, mint a hőskorban. Akkor még minden egyes autótípus fejegységének protokolljait visszafejtették, és úgy csatolták hozzá a külső készülékeket. Ma már az autógyártók megadják nekik a szükséges információkat, leginkább még a fejlesztési fázisban, így az új modellek megjelenésekor már benne lehet a csatolódoboz, amit Gateway néven tisztelnek. Eddig, ha jól emlékszem, már 750 ezer ilyet szállítottak a gyáraknak. A legújabb verziók a mobiltelefonon tárolt zenéket is képesek lejátszani, Bluetoothon keresztül. A Dension-stand egyik attrakciója az volt, hogy az odavetődő srácok a saját mobiljaikról hallgathattak zenét egy VW-fejegységen keresztül, de a cég németországi képviselőjének BMW-jében azt is megláthattam, hogy az iDrive-val is működik a rendszer.

Az IFA egy újabb terméket is hozott, WiDrive néven. Ez nem más, mint egy autóba telepített hotspot, vagyis az autó saját drót nélküli hálózata, külön aprócska szerverrel. A külvilággal a kapcsolatot egy mobilinternet-előfizetés adja, ami ma már viszonylag olcsón elérhető.

Hogy mi értelme ennek? Például egy vonzó lehetőséget kínál: a webrádiók elérését. A 3G sávszélessége erre elég, az ember letárolja a kedvenc állomásait egy pendrive-on, és ezután válogathat a listáról. Természetesen ugyanúgy a gyári rádió gombjaival kezelhető, sőt, a multikormányról is – a standon kiállított példány egy VW érintőképernyős rádión (tudom, fejegység) keresztül működött.

Az autóba épített wifi másik okossága, hogy este, amikor már otthon parkol a kocsi a garázsban, rácsatlakozhat az otthoni hálózatra, és szépen áttöltögetheti az autóban lévő iPodra vagy pendrive-ra a legújabb zenéket, különösebb vacakolás nélkül. Ezen kívül menet közben MSN-ezhetnek, Skype-olhatnak az utasok. Akinek pedig még ennél is jobb ötletei vannak, és konyít a programozáshoz, az bármit megtehet: a rendszer nyílt forráskódú, azaz szabadon fejleszthetők hozzá további alkalmazások.

És akkor még arról nem is beszéltem, hogy a kocsiban lehet Totalcart olvasni. Követelem, hogy legyen szériaszerelvény!