Mint Mansell, csak okosabban

2009.09.12. 05:01 Módosítva: 2009.09.12. 05:01

Jó dolog a pontozásos győzelem a bokszban, mégis azokat szeretjük, akik kiütik az ellenfeleiket, nem? Mert nekik érdemes drukkolni. Ugyanez van a versenypályán is, és el kell ismernem, Michelisznek jó szurkolni. Hozzátenném, volt is értelme, ahogy ez a múlt héten, Oscherslebenben is kiderült.

totalcar

Ez nem szokott átjönni a tévéközvetítésen, különösen azért, mert ahol a magyar pilóták bemutatkozhatnak, azokat a futamokat nem nagyon mutogatja a tévé. Vagy ha mégis, akkor az Eurosport, annak is csak a második csatornája, szigorúan késő este. Persze mi is ludasok vagyunk, mi sem szoktunk autósportról írni, csak ha érdemes. Biztos félünk a Zsolti-effekttől, ha még emlékszik valaki az első magyar F1-karrier médiavisszhangjára, vagy az utóbbi hónapok „Talma pontszerző!” típusú MotoGP-híreire.

Szóval az ilyen nem túl ismert márkakupákkal nem nagyon foglalkozunk, de most, hogy Berlinben jártam, átugrottunk a Magdeburgtól nagyjából 30 kilométernyire lévő Oscherslebenbe. Hogy megnézzük, mit mutat a srác, akit Michelisz Norbertnek hívnak, a Seat Leon Eurocup futamán.

Hogy kicsoda Norbi? Nagyjából népmesét lehetne róla írni. A szokásos sztori: érdekelte őt az autósport, de csak annyira futotta, hogy szimulátoron művelje. Ennek sokat köszönhet, illetve annak, hogy felfedezték Kiss Norbertet, aki először az Astra kupa mezőnyét oktatta le úgy, hogy korábban csak számítógépen autóversenyzett. És amikor Zengőék azon törték a fejüket, hogy honnan szerezzenek pilótát, gondolták, megnézik az online autóversenyzők toplistáját, ahol Kiss volt az első. A második sem lehet annyira rossz. Ő volt Michelisz Norbi.

Felhívták, de a beszélgetés nem ment túl gördülékenyen. Aztán Norbi beszólt: „egy pillanat, nem hallok semmit, leállítom a traktort”. Éppen szántott, édesapja ugyanis gazdálkodó, és szokott segíteni a munkában. Megbeszéltek egy tesztet Astrával, ahol mindenkinek leesett az álla – aztán elég gyorsan történtek a dolgok. 2006-ban Swift márkakupa-bajnok, egy évvel később Renault Clio-bajnok. 2008-ban pedig Seat Leon kupa második helyezett. És ki az első vajon? Kiss Norbert.

A tavaly már az otthoni bajnokság mellett indul az Eurocupon, két futamot nyert, sőt, lehetőséget kapott egy WTCC-s futamra is, ami mindig az adott hétvégi legjobb versenyző bónusza. Az idén már a spanyol Leon kupában is indul, hogy gyűljenek a tapasztalatok és a versenykilométerek, mert a sok egyforma kocsi között gyakoriak a lökdösődések, és ezekből eleinte elég rosszul jött ki Norbi. Bár javult a helyzet, most Oscherslebenben is igazolta, hogy tud kemény is lenni. Talán túlzottan is.

Persze annyiban sejthető volt a jó szereplés, hogy már ezen a hétvégén megvolt a matematikai esélye arra, hogy megnyerje a bajnokságot. További bíztató előjel volt, hogy a szombati futamot megnyerte a Zengő-féle csapat versenyzője, így amikor szombat este megérkeztünk, akik tehették, már – talán nem ez a legjobb szó – illumináltak voltak a csapatból. Persze, többen voltak, akik nem tehették, mert a túraautó-vébé (alias WTCC) betétfutamaként működő Seat kupából is két futam van hétvégenként.

A rossz hír ilyenkor az, hogy a vasárnapi futam rajtsorrendje a szombati futam alapján alakul ki, de az első nyolc helyen megfordítják a sorrendet. Vagyis aki szombaton nyert, az vasárnap a nyolcadik helyről startol, a második a hetedikről és így tovább.

Láttam menni a Priorát!

A WTCC-ben a BMW, a Chevrolet és a Seat mellett egy negyedik gyár is indít autókat. A Lada. Eleinte vicces volt, mert rettenetesen lassúak voltak, és az orosz pilóták most is azok. Viszont Oschersleben egy lassú pálya, továbbá az autók súlyozása miatt előállt egy olyan helyzet, amire senki sem számított. A holland Jaap van Lagen, aki Porsche kupában versenyzett, volt Mégane Trophy.bajnok, sőt, még holland drigtbajnok is, a Priorával sokáig a negyedik, majd az ötödik volt, őszintén szólva, nagyon szurkoltam neki. A futam vége felé láthatóan lassult a nem feltétlenül erre termett autó. Kicsit feltartotta Nicola Larinit, aki így sem bírta megelőzni a szenzációsan menő hollandot, végül az utolsó körben kilökte őt a Chevrolet-pilóta. Ezzel a Lada első pontszerzési lehetősége elúszott, és sovány vigasz, hogy Larini ezért 30 másodperces időbüntetést kapott. Az orosz jelenlét komoly, állítólag a Ladások poszterein a versenyzők Putyinnal pózolnak. Lehet, hogy magas helyről vigyáznak rájuk.

Egyébként az egyforma, benzines-turbós Leonokra kitalált Európa Kupában nem Michelisz az egyetlen magyar, néha a Zsille Motorsport versenyzői is elindulnak, de ők nem mindig. Most ott voltak Németországban. Sőt, egyik versenyzőjük, Hatvani Bálint vezetett is a szombati futamon, amíg defektet nem kapott, másnap pedig a hetedik helyre jött fel. Társának, Bárkovics Zoltánnak nem annyira jött össze a hétvége, egy 12. hely és egy másnapi kiesés volt a mérlege.

A vasárnapi versenynap után megállapítottam, hogy mi, magyarok nem tudjuk, mi a jó. Itt, az egykori endéká kellős közepén sokan kíváncsiak a pályaversenyekre, amelyekre otthon nemigen lehet (fizető) nézőket nagy számban mozgósítani. Pedig a WTCC önmagában is olyan verseny, ahol viszonylag egyben marad a mezőny, így fél óra alatt történik annyi csihi-puhi, mint egy teljes F1 szezonban. A többi márkakupa és F2-bajnokság talán még komolyabb, még jobban irtják egymást a versenyzők. Mert senki sincs technikai fölényben.

A Seat Eurocup is ilyen, Oschersleben célegyenese után pedig mindig összekuszálódnak a dolgok, Norbinak vasárnap sem jött jól össze a rajt, elkerült egy ütközést, így rögtön a tizenkettedik helyen találta magát. Innentől kezdve olyan volt az egész, amihez hasonlót leginkább Nigel Menselltől láttak azok, akik régóta néznek F1-et. Annyit tudni kell, hogy a versenyek nem hosszúak és nem lehet a tankolásokra számítani, itt előzni kell, ha előrébb akar jutni az ember. Norbi előre is jutott, egészen a negyedik helyig, amit az utolsó körben szerzett meg, és mivel a pálya a célegyenesben lévő tribün kivételével bárhonnan jól belátható, az orrunk előtt előzgette végig a többieket. A dobogó nem jött össze, de a harmadik Andrea Larini lett, a másik Zengő-féle autóval. Ő egyébként a WTCC-ben menő Chevrolet-pilóta testvére, és mivel ő volt a hétvége legjobbja (szombaton második volt), a következő futamon ő mehet a WTCC-ben egy jutalomversenyt.

Norbi, még a futam előtt azt mondta, hogy talán túlzottan is nyugodt, ilyenkor szokott az lenni, hogy már az első kanyarban a sóderágyban köt ki. Most ez nem így történt, viszont az egyik előzése miatt, ami túl határozott volt, kapott egy 30 másodperces időbüntetést, így lényegében egyenértékű a végeredmény: nulla pont. Vagyis csak 11 pontos előnnyel érkezik Imolába, a záró futamra.

Ilyenkor felvetődik a hogyan tovább kérdése is. Ha meglesz a bajnokság, jó lenne a WTCC-ben folytatni, mondja a csapat. Volt is már tesztelni a Seat gyári csapatánál, csakhogy ez sokszor már nem csupán tehetség kérdése, hiszen Magyarország kis piac és nem feltétlenül adnak el többet egy típusból azért, mert egy 25 éves, épp másoddiplomára hajtó valaki mondjuk jól elkalapálja vele a mezőnyt. A WTCC lényegesen drágább játék, igaz, a csapat főszponzora, a Dension amúgy is inkább Európában gondolkodik, és nem a magyar piacban, tehát lehet, hogy nekik előnyösebb lenne a nézettebb túraautó-vébé. Majd meglátjuk, és szurkolunk, jövő héten, Imolában is.