Szinte mindegy, hogy egy ország jobbos-e, vagy balos

Igen ám, de a történelem úgy tartja, hogy Magyarországon találták fel a személyszállító lovas kocsit (amelyet bakról hajtott a kocsis, tehát ezekkel a bal oldalon közlekedtek), ez pedig azt eredményezte, hogy a Magyarország, és az őt körülvevő országok, ahol ez a kocsifajta elterjedt, konokabbul őrizték a balra hajts hagyományát.

A jobbra hajts szokása először Franciaországban és Amerikában alakult ki a XVII.-XVIII. század fordulója környékén. Mint említettem, ebben a két országban akkoriban igencsak elterjedt a bal hátsó ló nyergében ülő hajtó által vezetett óriási szállítókocsik használata, ami szinte kötelezővé tette a jobbra hajts intézményét. Napóleon alatt már így közlekedtek a franciák, és minden általa megszállt területen – ami éppenséggel fél Európa volt – be is vezette e szabályt.

Angliában azonban sokkal kisebb, bakkal ellátott kocsikat használtak, amelyeknél továbbra is a balra tarts volt a kézenfekvő. Angliában 1756-ban fektették le írásban ezt a szabályt, először csak a London Bridge-en áthaladó forgalom szabályzására. Anglia aztán erős gyarmatosításba kezdett, és az összes új területen beiktatta a balra tarts kötelezettségét. India, Indonézia, Ausztrália, Dél-Afrika, Hong-Kong mind megkapta a balos rendszert, kivétel lett Egyiptom, amely hű maradt a korábbi gyarmatosító, Napóleon szabályához.

Bár a Földnek kis híján az átellenes oldalain vannak, még Japán is Nagy-Britannia hatására vezette be a balra tarts rendszerét. Amikor az amerikai Matthew C. Perry 1854-ben megnyittatta Japán kikötőit a külföldi kereskedők előtt, majd pár évvel később Viktória angol királynő Japánba kihelyezett embere meggyőzte a japán legfelsőbb bíróságot, hogy vezesse be szabályban a balra tarts rendszerét. Nagy lángja nem volt a rendelkezésnek, mert Japánban akkoriban még lovon és gyalog közlekedtek az emberek, a kerekes közlekedés szinte ismeretlen volt. Ki törődött akkor azzal, hogy jobbra, avagy balra kell-e kitérni a másik elől? Elfértek. Amikor viszont már rendet kellett vágni a forgalomban, ott volt készen szabály.

Egyébként a Napóleon hódításai által nem érintett európai országok dacból is mind jobban ragaszkodtak a balra tarts intézményéhez. Nagy-Britannia, az Osztrák-Magyar monarchia, Oroszország és Portugália tartoztak például ide. A független államok közül csak Dánia állt át a francia rendszerre 1793-ban.

Ekkor már nagyon is az automobil bevezetésénél tartunk. A korai gépeknél központi kormányrudat használtak, váltó nem volt, elméletben tehát bármelyik ülésből, vagy akár középről is lehetett volna vezetni a járművet. A probléma a mögé ülést igénylő kormány, valamint a váltó (és vele együtt a kuplung) megjelenésével kezdődött. Teljes volt a káosz.

A jobbra tartsos Amerikában például a tízes évekig kizárólag jobbkormányos autókat gyártottak, ami ellentmond a mai logikának. Aztán jött a Ford T-Modell, amelybe az ágas-bogas karok miatt igen nehéz volt beszállni a vezető oldaláról (bár a későbbiekben azért oda is tettek ajtót), ezért Ford úgy döntött – szálljon csak be mindenki a járda felől, azaz jobbról. Így lett a T-Ford balkormányos, és mivel a hatása felbecsülhetetlenül nagy volt az amerikai autóiparra, így tért át egész USA, sőt a teljes kontinens is pár év alatt a balkormányos, jobb oldalon közlekedő autókra. Az USA-beli rendszert a húszas évekre Kanada is átvette.

A napóleoni hódításokat visszaverő Oroszország még a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt pár évvel is balra tartott, az utolsó cár csak későn vette át a francia szisztémát. Portugália kicsivel később, a húszas évek elején követte a jobbra tartsban.

Közép és Közép-Kelet Európa azonban a harmincas évekig ragaszkodott a régi hagyományokhoz, bár a térség fő szervező ereje, az Osztrák-Magyar Monarchia közben megszűnt. Itt kell közbeszúrnom, hogy Németország is átvette a napóleoni módszert, tehát ott is a jobbra tarts vált szabállyá.

Szóval, már a jobbra tarts birtokában, ez a bizonyos Hitler úr szépen annektálta a baráti országokat, például Ausztriát. Nyugati szomszédunknál akkoriban furcsán osztották a lapokat a közlekedésben: ahol az országot a napóleoni hódítások kettéosztották 1805-ben, ott volt a demarkációs vonal – emiatt Tirolban, a nyugati részen jobbra, másutt balra tartottak sógorék.

Tehát jött a bajszos ember, lengette a karját, és 1938. március 12-én egyik napról a másikra bevezettette a jobbra hajts szabályát egész Ausztriában. Nyilván röpködött a szájából a donnerwetter az osztrákok töketlensége miatt, mert a forgalmat ugyan sikerült egy éjszaka alatt megfordítaniuk (bár hónapokig számtalan súlyos baleset történt emiatt, hiszen a járművezetők egyszerűen nem vették észre az út immár rossz oldalára kitett közlekedési táblákat), de a villamosok áttérítéséhez hetek kellettek. Csehszlovákia 1939-ben dőlt meg a jobbra tarts intézményének, Magyarország 1941-ben. Két év múlva tehát mi is pezsgőt pukkanthatunk a hetvenedik szülinap fölött.

A háború után aztán jöttek az újabb kavarok. Kína 1946-ban, Maóék alatt tért át jobbra, bár a nagyjából minden tízmillió főre eső egyetlen lefüggönyözött személyautó nem sok vizet zavart, akármerre is ment, sokkal aggályosabb volt, hogy melyik ház előtt áll meg.

Korea japán gyarmat volt a háború végéig, tehát balra tartott, de utána amerikai fennhatóság alá került, onnantól mindenki jobbra ment. India maradt balos, éppen ezért a vele politikailag szemben álló Pakisztán jobbra akart tartani. Ez valamikor a hatvanas években történt. Vicces, hogy miért szavazták le a törvényt. A tevehordákat általában éjszaka terelték át a városokon, a hajcsárok ilyenkor általában aludtak a nyeregben. A vezetést a legöregebb, a balra tarts szabályát már jól megtanult rókára, bocsánat, tevére bízták. Ám ezeket az állatokat nem lehetett már átkódolni, ezért Pakisztán inkább maradt a régi szabálynál.

A kontinens Európájában a németek szép térítőmunkát végeztek a negyvenes években, a mindenütt keresztülnyomott jobbra hajtssal sikerrel megágyazva az egységes autóiparnak. Egyetlen ország maradt ki a szórásból – a svédeké. Évtizedekig nem érezték szükségét annak, hogy áttérjenek jobbra. De az ország autógyáraiból az áttérés évére, 1967-re már szinte csupa balkormányos autó gördült elő, az iparosok ugyanis megunták, hogy a szűk belpiacra külön verziókat kellett előállítaniuk. A másik nyomás az volt, hogy Svédország és Norvégia között a kis utakon nem volt határállomás. Az utazónak fejből kellett volna tudnia, hogy melyik országban jár éppen, és valahol a választóvonal táján, random módon át kellett volna térnie a túloldalra. Mondanom sem kell, micsoda kiváló pre-NCAP töréstesztekhez vezetett ez a rendszer. Az áttérés egyetlen éjszaka alatt történt.

A legdélibb japán sziget, Okinava a háborút követően amerikai irányítás alá került, ezért ott egészen a terület japán kézbe való, 1972-es visszakerüléséig jobbra hajtottak, majd akkor, egyik napról a másikra az anglo-japán rendszer állt be megint.

Mára nagyjából megnyugodott a világ, nem sokan váltanak. A legutóbbi kivétel Szamoa, ahol idén tértek át jobbra hajtsról balra hajtsra, mondván – a használt autók szinte kizárólag Japánból érkeznek, nincs értelme a rossz oldalon közlekedni. Ám a meglevő szokások is fura helyzetekhez vezetnek.

Burma (Myanmar) például 1948-ig brit kolónia volt, emiatt mindenki a bal oldalon vezetett 1970-ig. Az ország uralkodója ekkor megkérdezett egy jóst, hogy melyik oldalon kellene menni, az pedig a jobb oldalt nevezte meg istentől valónak. Mindenki áttért. Lett nagy káosz, ugyanis Burmában igen sok az öreg autó, és azok mind jobbkormányosak. Az új kocsik java része is japán használt import, ezért a természetes oldal még mindig a bal lenne. Rangoonban ma is látni közlekedési lámpákat, amelyek az út rossz oldalán állnak.

Az amerikai Virgin-szigeteken szintén a régi, brit közlekedés dívik, ám a kocsik az USA-ból származnak. Cifra itt is a helyzet, mert az utak keskenyek, kanyargósak, jobb egyen ülő utas nélkül előzni életveszélyes. Cipruson is angolos balra hajts van, a kocsik viszont Észak-Cipruson Törökországból jönnek, bal kormánnyal. Csak a dél-ciprusiak érzik jól magukat az utakon, az ő autóik ugyanis brit származásúak, ergo jobbkormányosak.

Aztán persze vannak ésszel hozott, egyedi kivételek is. Amerikában sok postásautó jobbkormányos, hogy a kézbesítő kiszállás nélkül elérje a levelesládákat. Az úttakarító gépek világszerte általában azon az oldalon hordják a vezetőjüket, amelyiken az útszegély van, ami közlekedésileg a rossz választás lenne, de takarításilag mindenképpen célszerűbb. Egy csomó régebbi olasz trolibusz is jobb kormánnyal készült, mert a vezető állítólag így szemmel tudta tartani a fel- és leszállókat. E buszok némelyike a kilencvenes években még közlekedett. A Lancia autógyár is sokáig készített jobbkormányos autókat belpiacra, mondván – hegyi szerpentineken az útról való leesés kockázata nagyobb, mint nekimenni a szembejövőnek. Ugyanebből az okból következően néhány olasz gyártású teherautó ma is jobbkormányos.

A brit helyhatóság, Gibraltár is fura egy hely. Bár az építészet, a kötelező nyelv, a rendszámok, egyáltalán, minden furcsa, mediterrán Angliát sejtet, az autók a jobb oldalon közlekednek. Ez azért is rossz, mert a kocsik tetemes hányada ma is Nagy-Britanniából érkezik.

Kambodzsa még érdekesebb. Mivel a Thaiföldön ellopott autók jókora hányadát itt legalizálták korábban, ezért szokatlan megoldást vezettek be 2001-ben – betiltották a jobbkormányos kocsik importját és használatát. Ehhez az országban nyilvántartott autók 80 százalékát balkormányossá kell alakítani rövidesen...

Külön al-káosz az össznépi hovatarts-káoszban a kezelőszervek elhelyezése. A gáz, fék, kuplung helye ma már szabványos. A bajuszkapcsolóké nem. Az angol jellegű jobbkormányos autókban például az indexkar a bal oldalon van, tehát a brit egyszerűen átcsúsztatja a kormányt a műszerfal jobb oldalára. A japán mérnökök azonban messzebb mennek – minden autójukban megfordul a bajuszkapcsolók helyzete, tehát az index például kint, a jobb oldalon van, az ablaktörlő bajsza pedig balra esik.

A hajók és a repülők egyébként jobbra tartanak. Akárcsak mi. És ha végképp hülyéknek akarjuk nézni az angolokat, álljon itt néhány szám: a világ útjainak nem egészen nyolcmillió kilométernyi hosszát (nagyjából fele-fele arányban aszfaltozott és földút) birtokolja a balra hajtsos tábor (hülye angolok), a többi közel 21 millió kilométer nekünk, épeszűeknek jut. De tényleg – valóban mi vagyunk az épeszűek?