Koros vasak ralija. Saját bőrön

Start Historic 2010

2010.05.08. 09:10

Ebbe természetesen nem csak úgy, hübelebalázs módjára vágtak bele, hanem kellő körültekintéssel, hibátlan szervezéssel, profi felszereléssel. Négy éve csinálják már a Historic Racing emberei, sok újat nem lehet nekik mutatni a szakmában.

Az átlagtartó verseny terminus technicus hallatán leginkább a nyílt nap a nyugdíjasotthonban szinonima jut eszünkbe, nem az autóversenyzés. Na, ez viszont csak félig igaz. Főként azért, mert közúton zajlik, így a vonatkozó KRESZ szabályait be kéne tartani. Igaz, cseles módon a verseny java része éjszakai, így meg van adva az elméleti esély mindenkinek, hogy behozza az eltévedésből adódó időhátrányt, persze saját szakállára.

Egyszerűbben: aki nagyon versenyezni akar, az nyomhatja a gázt, ha éppen ahhoz van kedve, a lényeg úgy is az, hogy percre pontosan érjen oda minden időellenőrző ponthoz és 1/100-as mért szakaszhoz és ezt századmásodpercre pontosan teljesítse. Minden századért egy hibapont jár.

Tudják önök, mennyi egy századmásodperc? Kábé annyi idő, amennyi alatt elolvassák EZT a szót. Borzalmasan kevés. És egy autót, melynek lökhárítója, kipufogója, lámpái és ki tudja még, mennyi apró, kilógó alkatrésze van, szinte lehetetlen századra pontosan átjuttatni a mért ponton. Lényegében a fotocella és a vas harca. Nem megoldhatatlan feladat, de nagyon sokat kell gyakorolni a majdnem tökéletes időhöz. És ekkor még csak két pont közötti egyenes áthajtásról beszéltünk. Ebből volt a legkevesebb.

A péntek éjféli rajtnál azonban akadtak olyanok is, akik az ilyesmit sosem gyakorolták. Mint pl. mi ketten. Hosszú barátom adta az autót a versenyhez, a már jól ismert E28-as BMW-t, jómagam pedig a navigátor hálátlan szerepét vállaltam.

Ezzel csak az volt a gond, hogy tíz perccel előírt rajtunk előtt még mindig próbáltam feltörni az itiner és az időmérő lap kódolt nyelvét. Bámultam rá, mint anno a ZX Spectrum első assemblerére, de míg akkor friss, fiatal gyerekfejjel megértettem, addig most, éjfélkor, munkanap utáni zsibbadt aggyal, az első alvás-holtponton éppen átbillenve, szinte lehetetlennek tűnt a dolog. Pedig láttam már itinert is, és a számokat is ismerem, bár a középiskolai matematikaórák java részét a sarki presszóban töltöttük. Szegény Alan Turing a Bletchley Parkban sem érezte magát szarabbul, mikor kezébe nyomták a náciktól lopott Enigmát.

Sok fix pont nem volt, de ahogy az esélytelenek nyugalma és a B verzió közelsége (majd toljuk neki, aztán lesz, ahogy lesz) kicsit leszedálta az agyat, szinte rögtön megtaláltam az összefüggést az időpontok között.

Az első tuti dolog, amit tudtunk, az az idő, amikor indultunk (0:25 perc). Aztán a menetidőlapon perc-másodperc lebontásban meg voltak adva az egyes 1/100-as mérőpontokhoz való érkezési idők (pl. 270:17). Ezekből mintegy 46 volt a nem egész 500 kilométeres távon. Az itiner tartalmazta ugyan az egyes 1/100-as pontok sémáját (mert mint mondottam, javarészt nem egyszerű kapuáthajtásról volt szó), de hogy hány másodperc alatt kell teljesíteni a két cella közötti távot és hogy mikorra kell odaérni, azt már nem. Tessék kiszámolni Mr.Turing, egy kis házi feladat.

Hátra van tíz perc, előttem egy zillió oldalas itiner, éjfél van, nem ittam kávét, pössenteni is kéne egyet, Hosszú már jóformán rágja a cigarettákat az idegességtől, mint más a gumicukrot. Ráadásul gyűlölök számolni. De rájöttem, tompa szememben fény csillant, hoppá, számoljunk! Először órára-percre-másodpercre az érkezési időket, aztán ezeket bevezetni a könyvbe, kiszámolni, hogy pl. a nyolcas alakú pályán a három kapu között mennyi másodpercre van szükség (mert ne gondolják, hogy ugyanannyira, ó nem, egy 6-8-7-es kapuidő mellett felejtsék el az egyenletes tempót) és mehetünk. Balázs mond valamit, 1 szó/3 perc sebességgel beszél, de nem hallom, csak számolok, számolok, ellenőrzésre idő nincs. Indulás.

Két stopper kell minimum, ezt tudtuk, egyikkel az összidőt mértük, a másikkal az 1/100-ast számoltam vissza. Az angolból borzalmasan félrefordított kacsaszalaggal rögzítettük a műszerfalra és a kormányra, nem éppen egy WRC-megoldás, de a célnak tökéletesen megfelelt. Csikós kölcsönadta a szerelős fejlámpáját, naná, hogy nem volt rá szükség, a visszapillantóba integrált kis lámpák tökéletesen ölbe világítanak, áldja az ég a BMW-t, hajrá, hajrá! Minden más gondolatot csokoládépapírként összegyűrve a koponya hátsó, pókhálós szegletébe rúgni és nyomás, idő van.

Mielőtt még azonban nekirontunk az éjszakának, azért körbevezetném a kedves olvasót. A mezőny 27 tagú volt, a mi rajtszámunk stílszerűen a 28-as, 26-27-es nem volt átvéve, ahogy a 29 sem, a harmincas számot a nagyon messziről érkezett Trabant Tramp-csapat kapta. Ó, igen, mert miért is ne? Bármivel lehet itt indulni. Bár elsősorban veteránautók számára lett kitalálva a sorozat, de youngtimerek és mai autók is indulhatnak, hiszen előfordulhat, hogy a tulajdonos tán akkor is menne, ha a féltve őrzött kocsi éppen nem tud. Jöhet bármivel, de számolnia kell azzal, hogy - évjárattól függően - büntetőszorzóval terhelik az újabb autókat.

Persze nevezési díj is van, az idény folyamán tán ezen az éjszakai futamon volt a legtöbb, mintegy 60 000 forint + áfa/két fő, de mielőtt még bárki – csakúgy, mint pár ismerősöm – felhorkanna és élből burzsuj ralinak titulálná a versenyt, azért érdemes egy-két dolgot tisztáznunk.

Először is, a komolyan gondolt verseny, legyen az bármilyen, nem olcsó. A felszerelés, a kezelőszemélyzet és a jegyzők, akik éjszaka is mindenütt ott vannak, a tisztességes reggeli és ebéd (nem útszéli büfében), a helyszínfoglalás és bér, ez mind pénzbe kerül. És ahogy a főszervezőt ismerem, nem ebből gazdagodik meg.

Másodszor: ennek ennyi az ára. Persze, nagyon leegyszerűsítve csak egy másfél napos, négyetapos autózás, de aki így gondol rá, az sosem fog indulni rajta, hiszen merő pénzkidobás. Ahogy jóformán minden dolog az, ami nekünk örömet okoz. Legyen az többnapos piálás a haverokkal vagy egy hétvége a versenypályán, egy teli tank benzin... Pedig maradandó ez is, egy emlék, egy élmény. Lehetne ezt olcsóbban is? Talán, de szerintem nem fog menni. Ilyen szinten nem. És ezt az utóbbi mondatot kérem, olvassák el kétszer is.