Kommunális közlekedés helyett autós kommuna

Egy ideális világban még egy lépéssel tovább merészkednék, és elektromos autókat is javasolnék közös használatra. Családoknak ez körülbelül hatodik autónak jöhetne szóba, hiszen korlátozott a hatótávolságuk, kevés helyen megoldható a töltésük, és még sorolhatnám. A kijelölt autóállomásokra viszont nem gond behúzni egy gyorstöltő kábelét, és a hatótávolság sem probléma a jellemzően urbán felhasználás mellett, vagyis ebben a környezetben remek szolgálatot teljesíthetnének az amúgy kérdéses létjogosultságú villanyautók.

Ha már azon töri a fejét, hogy milyen lenne az a tíz autó, amelyekkel elindítaná a szolgáltatást a jövő héten, szólnék, hogy sajnos több buktatója is van az elméletben gyönyörűen kigondolt modellnek. Az első és talán legfontosabb, hogy a tapasztalatok alapján egy bizonyos méret alatt nem működik. Ha nincs a közelben állomás, senki nem fog elbaktatni kilométereket, hogy autóhoz jusson. Sok kocsi is kell, mert jellemzően hasonló időszakokban támad kedve az embernek furikázni, és ha éppen akkor nincs, amikor nagyon kellene, nagy a bosszúság.

A másik kulcskérdés a bizalom. Ahhoz, hogy ne ronda nagy ráfizetés vagy a magas kockázat miatt túlzottan magas tarifa legyen a vége, kulturáltan kell használni a járműveket. Olyan hozzáállással, mint amilyen céges autóknál gyakran tapasztalható – nem az enyém, minek vigyázzak rá –, zátonyra fut a szép kezdeményezés. Kell hozzá bizonyos közösségi szellem, hogy ne sziklás földúton szántsuk végig a Smart alját, amit nem fog elsőre észrevenni a következő használó, ezért nem is jelenti a kárt, ahogy a játékszabályok szerint tennie kellene. Az ilyesmit az üzemeltető fogja benyelni, ezért úgy kell megszabnia az árat, hogy beleférjen néhány nem tervezett javítás. Minél több a műsoron kívüli szerviz, annál drágább a percdíj – egy határon túl már nem vonzó az ajánlat. Kulturált népségek tehát előnyben vannak a kelet-európai habitussal szemben.

A jól működő szervezeteknek éppen ezért az előzetes regisztráció a legfontosabb szűrője. Nyilván le kell tenni egy bizonyos összeget kaucióként, de van, ahol a vezetési tudást is ellenőrzik, mielőtt bárki taggá válhatna. A briteknél a nálunk más értelemben használt car club, vagyis autóklub kifejezés ragadt az autós kommunákra, ami talán segít megérteni a közösség lényegét. Ha ideális esetben minden klubtag ismeri egymást, nyilván nem adja vissza dzsuvásan, megpadkázott felnivel a klubautót. De vannak módszerek virtuális közösségekben is a játékszabályok betartatására, például a licitálós oldalakon alkalmazott visszajelzések, amiből gyorsan kiderül, ki nem való oda.

Világos, hogy nem mindenki számára éri meg, vagy jön szóba egyáltalán az autós kommunizmus. De akinek a napi közlekedéséhez elengedhetetlen a saját autó, annak is kapóra jöhet egy ilyen megoldás, például amikor szervizben van a saját. Családonként két-három autót fenntartók is minden bizonnyal megszabadulhatnának egytől, ha hetente egyszer, amikor tényleg kell az összes, lenne olcsó, egyszerű kiút. Akik pedig összesen havi öt-hat alkalommal használják az autót: nagybevásárlásra, unokát látogatni, epret szedni – és sokan vannak ilyenek –, azoknak nem kérdés, hogy megkönnyítené az életét, ha azokra az alkalmakra egy–két ezer forintért kölcsön vehetnének egy éppen a célnak megfelelő járművet. Ha meg éppen a családi nyaraláshoz kellene egy tágas egyterű, hagyományos kölcsönzőből kibérelhetjük, és kényelemben utazhatunk az Adriára, nem szorongva, sporttáskával a lábunk alatt.

Az a kár, hogy sok más alternatív ötlethez hasonlóan a többség, akinek nem ésszerű az újítás, ezernyi példát tud felsorolni, hogy miért nem életképes. De van tíz emberből egy, kettő vagy három, akinek remek megoldást nyújtana. Csakhogy itt vissza kell térnünk a kezdeti fejtegetésemre, miszerint az autóra kevesen tekintenek puszta közlekedési eszközként. Ezért azok, akik jobban járnának, se feltétlenül látják be, hogy milyen egyszerűen megválthatnák magukat a hitelrészletektől. No meg ott van még az a furcsa, kelet-európai szokás, amiért lakást sem bérelünk, inkább megvesszük, ha belerokkanunk is. Lehet, nem véletlen, hogy Magyarországon eddig tudtommal nem próbálkozott ezzel senki sem nagyban.

Pedig ha kicsit tovább gondoljuk az ötletet, az autómegosztás hatalmas karriert futhatna be. A fájlmegosztáshoz hasonlóan a carsharing legújabb formája a peer-to-peer modell, amelyben minden autótulajdonos kölcsönadhatja az autóját, ha szeretné. Egy jól kitalált rendszerben, okos játékszabályokkal és megfelelő adatbázissal a tulajdonos is jól jár, hiszen fenntartási költségeinek egy részét továbbhárítja az autóját használókra, a kölcsönvevőnek pedig csak az adott alkalomért kell fizetnie.

Kicsiben ez egyébként remekül működik, baráti körömben akad, aki több autót tart fenn, mint amennyire szüksége lenne, és ha a társaságban például egy motorosnak téli autó kell, hát elviszi az egyiket és állja a részarányos díjakat. De ez megfelelő hozzáálláson és kölcsönös bizalmon alapul, amit egy ismeretlen közösségben nem biztos, hogy meg lehet valósítani. Egy próbálkozást azért megérne. Titokban mindig is arról álmodtam, hogy legalább egy tucat autó áll a garázsomban. Ha mások is használnák őket, még a környezetvédelem pokrócával be is takarhatnám magam a saját lelkiismeretem nyilai elől. Csak ne lennék olyan önző. Mert én bizony nem adnám őket kölcsön bárkinek.