Nusi kalandjai Trabantföldön

Sachsen Classic 2010

2010.09.28. 06:34
A Sachsen Classic a volt keletnémet területek ralija. Lipcse, Drezda, Zwickau szinte mindig szerepelnek az útvonalon, de már többször átrándultak Csehországba is, ahol Mladá Boleslav nem véletlenül kapott szerepet.

Hogy mindenki képben legyen: vannak a veteránautós versenyek és van a Silvretta Classic, ahol 2001 óta öt alkalommal indultam. Az ismert német szaklap, a Motor Klassik által rendezett viadal talajából táplálkoznak a magyar 1/100-as ralik is, és nem véletlenül népszerűek honfitársaink között. Aztán ott van a szintén jó nevű Sachsen Classic. Ha a mieink rajta vannak a nevezési listán, a rendezők a dobogóra várják őket. Idén elfogadták nevezésemet a kis sárga NSU-val. Már vártak, sőt nagyon felkészültek ránk.

A Sachsen régóta érdekelt, de a Silvretta és a hazai Szuperkupa futamok miatt mindig kiesett valahogy, idén lett idő és megszületett az elhatározás is: induljunk! Nem sokkal nevezésünk után felhívtak a rendezők és kérdezték, hogy lenne-e kedvünk egy német forgatócsoporttal együtt dolgozni, akik a versenyről egy ötvenperces filmet készítenek. Miért is ne? Másfél hónappal a rajt előtt eljöttek és egy feledhetetlen szép és eseménydús napon felvették az anyagot, de már előre jelezték, hogy Németországban tovább forgatnak majd.

Mi az az 1/100-as verseny?

A kifejezés magyar, belterjes nyelvújításunk egyik szakzsargonjaként 2002 óta honos. Azt fejezi ki, hogy egy útszakaszt meghatározott időre kell teljesíteni, amit századmásodpercre mérnek. A mérés általában fotocellák és mérőslagok között történik, a feladatok lehetnek egyszerűek, duplák, triplák, vagy éppen az itinerben nem szereplő „titkosak”. Cél a szintidő teljesítése, ami akár kevesebb, akár több, századonként egy hibapontot jelent. Az Oldtimer Szuperkupa futamain 1976-ig gyártott veteránok és 1992-ig bezárólag készült youngtimerek indulhatnak. Egy versenyen általában napi 6–14 mért szakasz van, győztes a legkevesebb hibapontot elért páros lesz. Merthogy a kocsiban a vezető mellett egy navigátor is tevékenykedik. Feladata az útvonal olvasása az itinerből, illetve a mért szakaszokon az idő diktálása. Igazi csapatmunka, az autó-vezető-navigátor trió egy egységet alkot, és ha jól működik, akkor egy átlagos csapat 10–20 századmásodperces átlagokat tud hozni. A legjobbak tudása 5–8 hibapontos eredményeket jelent. Amint azt már említettem, jók a magyar veteránosok, ismernek minket, tudnak rólunk a világban. Ennyit azokról az előzményekről, amit egy „érintetlennek” feltétlenül tudnia kell az ilyen jellegű versenyekről.

A versenygépünk, a kis 1971-es NSU családtagként vonult be az életembe. 1999 tavaszán kaptam hírt, hogy Győrben van egy eladó ezres. Szemmel láthatóan nem sok baja volt, igaz, sokat állt, de legalább garázsban. A motorja ugyan járt, de csakis a totális restaurálás volt az alternatíva, a bütykölés nem fér össze a lelkivilágommal. Mindez a kislányom születése előtti hetekben történt. Amikor megszületett, akkor hoztuk el Vavra Zoli barátommal. Elkanyarodtunk a kórház felé, hogy megmutassuk, bemutassuk. Csupán a véletlen műve, hogy az NSU hazai beceneve Nusi, és kislányunk is az Anna nevet kapta…

Első születésnapjára elkészült a munka és Nusi, alias GJA-610 azóta is az életünk része. Sok találkozón, túrán, versenyen bizonyított. A nemzetközi márkatalálkozókon már kétszer elnyerte a „Kategóriája legszebbje” címet 30–40 rivális ellenében.

Nusink lassan, de biztosan haladt a belterjes NSU-világ elismertsége felé. Sokat kell vele foglalkozni, és bizony műszaki zsákutcákban is voltunk már vele, de a szerelem töretlen. 40 lóerős, ezres motorja körülbelül ötvenezer kilométer után múlt ki végelgyengülésben. Az új motor egy 1200-as, 55 lóerős lett, amit Svájcban találtam és gyári austausch, azaz felújított volt.

Tízezer kilométer után aztán rájöttünk, hogy hanyag, lelketlen munkát végeztek a hajdani mesterek, fel kell újítani rendesen. A végén már alig ment, csak három henger dolgozott. Nusiban ettől függetlenül bíztam, és egy német műhelyen keresztül rendeltem egy 1200-as, 65 lóerős motort.

Hazudnék, ha azt mondanám, már az első pillanatban úgy ment minden, ahogy kell. Sokat szívtunk a porlasztóval (is), de aztán összeállt a technika. Határozottan nyomatékos lett, jóindulatúra sikerült, és a spagetticsöves kipufogó infernális hangja miatt már szó sincs szerény fellépésről. Nusival mindenhová lábon járunk. Ez a háromnapos Sachsen Classic esetében hat nap alatt 2600 kilométert jelent. Volt már ilyen, lesz is még. Egy olajcsere, némi babrálás a porlasztón és a gyújtással, ennyi, indulhatunk.

Navigátorom természetesen Anna, aki már hétévesen beült mellém és immár negyedik éve csinálja. Az elején nem ment simán, de a sok verseny tapasztalata meghozta gyümölcsét, az utóbbi másfél évben egyre jobb és kiszámíthatóbb eredményeket érünk el. A versenyek legfiatalabb részvevőjeként mindig reflektorfénybe kerül. A Sachsenen az utána következő legifjabb egy 15 éves srác volt. Nem aggódom, hogy hamarosan trónfosztás lesz, egypár évig még ülhet babérjain a szentem. 2009-ben a Silvrettán 6.-ok, idén 8.-ok lettünk, és az Oldtimer Szuperkupában is felvillanunk, gyűjtjük a pontokat. Kimutatható a fejlődésünk, de a bennünk lévő rutintalanság is. Örülünk minden apró sikernek. A rajtlistát tanulmányozva kiderült, itt is van esély az első tízben végezni, hiszen más magyar nem nevezett.

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem mindig kimegy a fejemből az indulás időpontja. Az utolsó órákban jön a felocsúdás, gyors logisztikázás, pakolás, de mindig összejön, jóllehet trombózisgyanúsan. Két forduló a lakás és a garázs között, minden itt van, pakolok befelé. Nusi parányi méretei ellenére bőséges kapacitásokkal rendelkezik, szó nélkül nyeli el motyóimat. Persze az öltönyt is viszem, mert díjkiosztón jól mutat a háromgombos, a fekete cipők meg csak sámfával tartják meg formájukat.

A szívató nélküli motor hamar bemelegszik a garázsban. Mindig megvárom, hogy az olajhőmérő mutatója kimozduljon és legalább 50 fokot mutasson, de még akkor sem gyötröm, majd csak 80-tól lesz Dr. Jekyllből Mr. Hyde. Annát anyukájánál veszem fel. Lenn várnak az utcán. Hogy egy tinédzsernek mennyi cucca van? Pont annyi, mint nekem. A szülői gondoskodás hihetetlen mennyiségű kaját, üdítőt és gyümölcsöt eredményezett. Az én szendvicseim legfeljebb Linzig biztosítják a kalóriát, de Anna csomagjában Domsjöig terjedő tartalékok rejtőznek. Újabb logisztika az utcán, a puzzle újra összeáll, valahogy befért minden. Puszik és gáz.

Az említett spagetti leömlők hallatják magukat a budai hegyvidék hajnali utcáin. BAH csomópont, Osztyapenko (a kővé dermedt egykori stoppos hűlt helye), és már suhanunk is óra szerint 130-cal, ami valóságban 120, ennyit csal az óra. Lányom hátul bevackolta magát, MP3 bekapcs és szendereg. Bécs előtt leszakad az ég, elkezd ömleni az eső. Oednél a legolcsóbb a benzin errefelé. Tankolás, majd tovább Németország felé. Jár az agyam, egyáltalán nem hiányzik a rádió, szeretem a motor brummogását, így pont jó.

Az eső brutálisan ömlik, alig látni a vízfüggönytől. Nusi sehol sem ázik be, az ablaktörlők is bírják. Anna hátul betakarózva, mert a szép kipufogó miatt nincs fűtésünk. Talán egyszer lesz egy állófűtés is, de most bírjuk. Regensburg után még egy darabig Autobahn, majd letérünk mellékutakra, a szállásunkhoz, ahol megalszunk a fogadóban. 800 kilométernél jár az óra. Az eső egy pillanatra sem állt el, de az előrejelzés napsütést ígér.

Nusi megérkezik az NDK-ba, ami már NSZK. A kalandok a Sachsenringen kezdődnek. Lapozzon, és ismerkedjen meg a Hetvenévessel, Akinek A Vak Navigál.