2011.07.11. 21:55

Pénteken megjelent, rendkívül szoros kompakt összehasonlítónk rezüméje helyreigazításra szorul, hiába néztünk utána kétszer is minden árnak. Kiderült ugyanis, hogy a Volkswagen a Golfot olcsóbban árulja, mint amit a konfigurátor hosszas kattintgatás után kiköp. És mivel az alacsonyabb ár billentette át Papp Tibi mérlegét a C4 felé, helyre kell tenni a végkövetkeztetést.

Hétfőn reggel szembesültünk a Volkswagen akciós árlistájával, amely a Golf 1.4 TSI esetében 560 ezer forintos kedvezményt tartalmaz. A Porsche Hungaria részéről Dr. Vérten Sándor megsúgta, hogy ez az akció nem csak pár hétig, de gyakorlatilag addig marad érvényben, amíg ezt a Golfot árulni fogják. Az árlista ugyan nem szerepel a Volkswagen honlapján, de a kereskedésekben a bevezető árakhoz képest öt-hatszázezer forint kedvezményben részesül minden vásárló.

Ezzel a bő félmilliós árleszállítással a Golf 1.4 TSI indulóára 4 489 750 forintra módosul, a tesztautót pedig már 5 066 250 magyar forintért el lehet vinni, vagyis a Citroën C4 árelőnye minimálisra olvadt.

És így már egyértelműen a Golf a nyerő ebből a hármasból, üzeni a jól megérdemelt szabadságát töltő Papp Tibi.