Kedvezményes regadó: ön is bevette?

2011.10.20. 18:11

Ötven százalék kedvezményt kaphat a regisztrációs adóból, aki év végéig honosíttatja eddig külföldi rendszámmal, illegálisan használt autóját. Ehhez elvileg elég bemutatni az autó külföldi forgalmiját és rendszámát. A törvény más kikötést nem tartalmaz, mégsem könnyű betartani. Aki sikerrel veszi az akadályt, rengeteget spórolhat, akik eddig sem játszották ki a magyar törvényeket, pórul járnak.

Így történhetett, hogy az ember lépten nyomon szlovák, német és egyéb rendszámot viselő luxusautókat lát az utakon, mégsem a turizmus váratlan fellendüléséről van szó, hanem szimpla adóelkerülésről. A külföldi rendszám kiváltásához többnyire elég volt valamilyen kapcsolat egy külföldi céggel, egy lakcím, ahová esetenként több tucat adóelkerülő bejelentkezhetett. Vagy legalább egy kölcsönadási nyilatkozat, ha a fenti megoldások túl bonyolultnak tűntek.

Aki ezt az utat választotta, sokat spórolt. Nem kellett kifizetnie a regisztrációs adót, ami néhány százezertől néhány millió forintig terjedő megtakarítást jelenthetett. Az összeg a hengerűrtartalomtól, évjárattól és az autó környezetvédelmi besorolásától függött. Jellemzően nem az olcsó átlagautókon látni ma szlovák rendszámot, hanem azokon, amelyeknek a regisztrációs adóján milliókat, a más országokban igénybe vehető kedvezmények miatt további százezreket lehetett spórolni. Például a haszonjárműként forgalomba helyezett Porsche Cayenne-be elég egy csomagtér-elválasztó rács, és máris visszaigényelhető az áfája.

Ha a szép szó nem használ, majd használ a bírság

A be nem fizetett összegek okozta bevételkiesésre, illetve a külföldi rendszámmal pofátlankodó, a szabálysértéseket szinte biztosan megúszó autókra kereste az ellenszert a politika. A kormány ötlete szerint így vagy úgy jó útra kell téríteni az adóelkerülőket. Először szép szóval, kedvezménnyel, ám ha így nem sikerül, bírságokkal. Ha pedig ember nem jut rá, legalább azzal az elmúlt hónapokban sokszor hangoztatott kijelentéssel, miszerint hamarosan egyetlen álszlovák sem aludhat majd nyugodtan. Akit elkapnak, akár 800 ezer forintra is büntethetik. Elveszik az autó iratait és rendszámát, amíg nem bizonyítja, hogy jogszerűen használta a külföldi rendszámú autót.

Az olcsó rendszámról nehezen mond le, aki egyszer hozzájutott. Ezért a fenyegetőzés mellett hagytak egy kiskaput azoknak, akik most térnének jó útra, és magyar rendszámmal használnák tovább autójukat. Akinek idén június 15. előtt a nevén volt a külföldi rendszámmal használt autó, az 50%-os kedvezményt kaphat a regisztrációs adóból. Ehhez elég bemutatni az autó forgalmiját. A törvénymódosítás erre vonatkozó része nem tartalmaz más kikötést. A kedvezmény július 15-én hatályba lépett. Azóta eltelt három hónap, de becslések szerint még mindig több ezer adóelkerülő jármű közlekedhet Magyarországon.

Milyen üzenete van annak, hogy megjutalmazzuk az adócsalókat, míg aki legális módon helyeztette forgalomba itthon az autóját, nem veheti igénybe a kedvezményt? Mert ne legyünk szemellenzősek: akik éltek a rendszámtrükkel, nagyrészt adócsalók, bár erre vonatkozóan egyetlen hatóságnak sincs konkrét kimutatása. Így most azok állnak sorba az 50 százalékos kedvezményért, akik korábban semmilyen adót nem akartak fizetni az autójuk után Magyarországon.

A hirtelen lelkesedésből alkotott törvénymódosításoknál nem ritkák a konstrukciós hibák. Így van ez most is. A paragrafus így szól:

„A 2011. évi XCVI. törvény 46. paragrafusa szerint az egyébként fizetendő regisztrációs adó 50%-át nem kell megfizetni azon, külföldi forgalmi rendszámmal ellátott gépjármű után, amely 2011. június 15-én az adózó tulajdonában állt, feltéve, hogy a regisztrációs adómegállapítási eljárást az adózó e törvény kihirdetése napjától 2011. december 31-ig terjedő időszakban kezdeményezi.”

Most biztosan nem boldogok, akik június 15. után csaptak le egy tuti vételre Németországban, és szlovák rendszámot váltottak ki rá. Őket nem sajnáljuk annyira, ha eddig valamiért vártak a rendszámcserével.

De mi lesz azokkal, akik eddig teljesen törvényesen használtak külföldi rendszámot? Például azokkal, akik egy másik országban dolgoznak, de itt él a családjuk. Tegyük föl, úgy döntenek, magyar rendszámmal szeretnék tovább használni az autót.

Kálvária a német rendszámmal

Tudunk hasonló esetről, amikor valaki évekkel ezelőtt, Németországban vásárolt magának egy autót, és mivel ott is él, német rendszámmal használta. A beígért zaklatások hírére úgy döntött, megkíméli magát az igazoltatás esetén kötelező bizonyítási procedúrától, él az átmeneti kedvezménnyel, és kiváltja a magyar rendszámot. Elolvasta a törvényt, Németországban kivonatta, majd Magyarországon levizsgáztatta az autót. Amikor bevitte a vámhivatalba, nem az eredeti, hanem az exportrendszámot láthatták a vámosok az autón, amellyel a Németországból hazáig vezető utat megtette. Ekkor már nem volt visszaút.

Mivel a forgalmiban szereplő és az autóra szerelt rendszám nem egyezett, a vámosok első fokon elutasították a kedvezmény igénybevételére vonatkozó kérelmet. Az indoklásban ugyan megállapítják, hogy a bemutatott német forgalmi engedély, valamint a német törzskönyv szerint az adott gépjármű a törvényben előír határidőnél korábban került az kérelmező tulajdonába, viszont a forgalmi engedély szerint a gépjármű rendszáma nem egyezik a szemle során bemutatott német ideiglenes rendszámmal. Az elutasító határozat indoklása arra hivatkozik, hogy a szemle során nem a külföldi hatóság által a gépjárműre kiadott jelzéssel mutatták be az autót, így az adott gépjármű külföldi rendszámot viselt az eljárás kezdeményezésekor, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint határoztak, és a kedvezményes adó-megállapításra vonatkozó kérelmet elutasították. (Az említett ügyben még nem született végleges határozat. A fellebbezés elbírálására várni kell.)

Gyakran találkoznak a problémával a használtautó kereskedők is, ezt mondja Fojt Attila a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesületének vezetője. Hozzáteszi, azok járnak igazán rosszul, akik Olaszországból hozták el korábban ott forgalomban lévő gépjárművüket, a rendszámot visszavitték és leadták. Ilyenkor az olasz hatóságok bejegyzik a forgalomból történő kivonás tényét a forgalmi engedélybe, így a magyar vámosok nem tudják lefotózni az autót az eredeti rendszámmal, ezért a teljesen jogszerűen eljáró tulajdonos nem tudja igénybe venni a kedvezményes regisztrációs adót.

Fojt Attila szerint már azzal is tett volna valamit a jogalkotó a lehetetlen helyzetek elkerüléséért, ha vagy a jogszabályban, vagy az ahhoz mellékelt végrehajtási utasításban rögzíti, hogy elfogadja a tényt: a külföldi kivonás után többé nem áll rendelkezésre az eredeti forgalmi rendszám. Mivel azonban nem így tett, a vámosok belátására bízta a döntést, megértik-e a honosítás egyszerű szándékát, vagy élnek a törvényben véletlenül hagyott mozgástérrel, és kihasználják, hogy az autótulajdonos nem akar rendszám nélkül maradni, ezért végül mindenképpen kifizeti majd a teljes regisztrációs adót.

Fojt szerint ez utóbbi magatartásforma a jellemzőbb. Ráadásul az idő rövidsége, illetve a beígért bírságok miatt végül biztosan sokan honosítják majd eddig külföldi rendszámmal használt autójukat, legfeljebb bosszankodnak egy kicsit.

Már megint kik jártak jól?

Az üggyel kapcsolatos kérdéseinket két napja elküldtük a nemzeti adó- és vámhivatal sajtóosztályának. Szerettük volna kikérni a hatósági véleményét az eddigi gyakorlatról, az elmúlt hónapok tapasztalatairól, illetve arról, hogy hányan éltek eddig a december 31-ig fennálló lehetőséggel. A válaszokat még most is várjuk, de amint megkapjuk őket, azonnal frissítjük a cikket.

Az MGOE elnökének nyilatkozatához hozzátehetjük: sokan most jót röhögnek azokon, akik ilyen vagy olyan okokból pórul jártak. Ők azok, akik sikeresen teljesítették a jogi akadálypályát, és igénybe vették a kedvezményes regisztrációs adót. Ezzel akár egymillió forintot spóroltak, majd eladták itthon az autójukat. Mivel a használtpiaci árakat a teljes regisztrációs adó határozza meg, a nyereség garantáltan óriási.

A törvénymódosítással több baj is van. Egyrészt az jár a legrosszabbul, aki eddig betartotta a törvényt, és befizette a teljes regisztrációs adót. Másrészt rosszul járhat vele az, aki törvényesen használta a külföldi rendszámot, de a kedvezmény hírére szerette volna itthon forgalomba helyeztetni. És kik jártak jól? Kizárólag azok, akik tényleg adóelkerülésre és szabálysértések megúszására használták a külföldi rendszámot. Ők most a rosszul megírt, rossz ötletből származó jogszabály lehetőségével élve hatalmasat kaszálhattak.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!