Nem ijedtek meg az álszlovákok

2011.10.21. 17:50
Nagyon szerencsésnek érezzük magunkat. Két nappal azután, hogy az illegális külföldi rendszámhasználattal kapcsolatos kérdéseinket elküldtük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, ma megkaptuk a válaszokat.

A július közepétől igénybe vehető ötven százalékos regisztrációs adókedvezménnyel elvileg több ezer autós élhet. Egyes becslések szerint ennyien lehetnek azok, akik eddig külföldi rendszámmal használták itthon autójukat, mely már június 15 előtt a nevükön volt. Másrészt, ahogy a szűkszavúan megfogalmazott, félreérthető paragrafusban írják, ezt a jármű eredeti forgalmi engedélyével, illetve a rajta lévő külföldi rendszámmal igazolni is tudják.

Milliárdos bevétel helyett eddig mindössze  181157118 forint folyt a hazatérők tiszteletére megfelezett regisztrációs adókból, mivel az álszlovákok és más érintettek állítólag sokezres tömege helyett mindössze 983-szor vehették igénybe a kedvezményt. Senkit ne tévesszen meg a kilencjegyű szám, ez az összeg az állami költségvetés szempontjából nem jelentős, legalábbis nem annyira, amennyivel indokolni lehetne a különös adókedvezményt azok előtt akik nem élhettek vele, mert eleve magyar rendszámot váltottak ki, külföldön vásárolt autójukra. Persze tudjuk, aki egy kint a forgalomból már kivont, ideiglenes rendszámot viselő autóval jelent meg, ráfázhatott. Kérelmét elutasíthatták, ha az ügyintézés előtt nem vértezte fel magát a szükséges információkkal. A NAV sajtóosztálya azt írja, a rendszámmal kapcsolatos egyetlen feltétel, hogy legyen külföldi. Válaszukban megerősítik, ez szerepel a törvényben, nem kaptak fentről más végrehajtási utasítást.

Ettől függetlenül minden elutasított kérelemmel szemben helye van a jogorvoslatnak. Vagyis aki most honosítana, de valamiért nem kapja meg a kedvezményt, reklamáljon.  De mire következtethetünk a fentiekből? Ha nagyon optimisták vagyunk, gondolhatunk arra, hogy a valódi adóelkerülőket, az álszlovák rendszámzsonglőröket, akik sztoikus nyugalomban sérthetnek meg itthon minden közlekedési szabályt, hiszen nem kell tartaniuk a bírságcsekktől, nem ijesztette meg a fenyegetés, és nem győzte meg az akár többmilliós kedvezmény sem. A többiekre, például a külföldön dolgozó magyarokra viszont hatott a nagyszerű ötlet, a NAV szerint ők rövid itthoni tartózkodásuk alatt elintézték a regisztrációt.