Minden egyes tesztnél, amikor bevéssük a listaárat az adatlapra, ott szurkál a kisördög háromágú vasvillája: a valóságban vajon mennyiért lehetne elhozni a szalonból? Képtelenség volna az összes tesztautónál utánamenni, hamar elfogynának a közeli kereskedések és az ismeretlen arcok a szerkesztőségben. De az i40-es és a Mondeo esetében nem bírtuk kihagyni a próbavásárlást, pontosabban ajánlatkérést.
Nem először mentem szalontúrára, hiszen régóta tudjuk, a kedvezmények burjánzó dzsungelében a listaár már éppen csak útbaigazításra jó. Kisebb autóknál párszázezres, félmilliós, a középkategóriától felfelé már hétszámjegyű diszkontokra lehet számítani, ami esetenként át is írhatja egy-egy összehasonlítás végeredményét. A vattaúj Hyundai i40 és legádázabb ellenfele, a Ford Mondeo legutóbbi szembesítésekor is felmerült a gyanú, hogy a listaárak nem feltétlenül tükrözik a valóságot, és ez nem hagyta nyugodni az összehasonlító szerzőjét, Papp Tibit.
A kaland az életem, egyből ajánlkoztam a feladatra, hogy egy kicsi, de jól menő vállalat alkalmazottját alakítsam, aki egy takarékos nagyszedánt keres céges autónak. Nem kell arany medve-jelölés ahhoz, hogy a mit sem sejtő értékesítő-áldozattal elcsevegjünk egy fél órát, inkább csak némi felkészülés, amivel indokoljuk választásunkat. Ami egy négyajtós Mondeo esetében nem könnyű, hiszen ott a hatszor praktikusabb ötajtós, de nekünk minél pontosabb testvérpár kell az i40 szedánhoz. No meg a LED-csíkok, hiszen az i40-esnek olyan is van, alapból. Bevallom, ez kissé megizzasztott.
Az ilyen kisebb zavart keltő anomáliáktól eltekintve megpróbáltunk minél életszerűbb konfigurációt összeállítani. Automata klíma, tempomat, parkolóradar, alufelni volt a négy sarokkő, valamint a legtöbb esetben megúszhatatlan metálfény. Motornak a Hyundai legharmonikusabbját, a 115 lóerős, 1,7-es dízelt választottuk, amely mellé gyönyörűen odaállíthatjuk a Ford 1,6-os, azonos teljesítményű TDCi-jét. Felszereltségben sajnos lehetetlen tökéletes egyensúlyt teremteni, de azért törekedtünk rá.
A Hyundainál minden simán ment. Szívem ugyan a fapados Life felszereltségi szint felé húzott, inkább azt extrázgattam volna, de hagytam, hogy meggyőzzön a rutinos értékesítő, jobban járok a Comforttal. Ahhoz már eleve jár a digitklíma, az alufelni meg a tempomat, egyedül a parkolóradarért kell felárat fizetni. Itt aztán el is dilemmáztunk egy keveset, mert van csak hátsó, mindössze 65 ezerért, ami nincs is a listán, és van a 145 ezres, úgynevezett parkolást segítő rendszer, amely kicsit oldalra is néz, és képet rajzol a műszerfalra. Később, a Fordnál kiderült, utóbbira lesz szükségem, mert a Mondeóban is olyan van. A metál fényezés szintén 145 ezerbe fáj, ezt nem lehet megúszni.
Viszont a flotta egyes kedvezmény, ami egy két autóval rendelkező cégnek is jár, erre az autóra kerek egymillió. Itt kicsit kikerekedett a szemem, de nyugodtan hátra is dőlhettem: nem jöttem hiába. Még egy keveset eldiskuráltunk azon, miért nincs értelme szedánt venni a pazar sportkombi helyett, de én kötöttem az ebet a karóhoz, négyajtós kell. 6,63 millió a vége, van is öt szín raktáron. Csak éppen a bemutatóteremben nem volt más, mint egy eladott kombi, mivel minden i40-est eladtak a nyílt hétvégén. Nem is megy olyan rosszul az üzlet?
A Fordnál sem volt Mondeo a szalonban, szintén csak egy eladott autóba ülhettem bele az udvaron. Ahogy belekezdtem a 115 lóerős 1,6-os védőbeszédébe, miszerint úgysem lehet kihasználni az erősebbet, egyből kontrázott az értékesítő: lehet, csak nem szabad. Legtöbb ügyfelük lézerblokkolót használ, mesélte, de még mielőtt engem is megpróbált volna rábeszélni, eltereltem a témát.
Alaposan készültem a négyajtós változat dicsőítésére is, azzal érvelve, hogy mennyivel csendesebbek a szedánok, de ezen a ponton valószínűleg megingott alakításom, hiszen tényleg hülyeség egy ekkora csomagtartót zsebkendőnyi kémlelőnyíláson át pakolni. A pillanatnyi zavar miatt a LED-csíkba nem is mentem bele, csak megjegyeztem, milyen praktikus ez a nappali világítás, vajon rendelhető-e a Trendhez? Persze, ötvenezer.
Összeállítottuk az extralistát: tempomat 85 ezer, riasztó 115 ezer, alufelniből, parkolóradarból és mindentudó tükrökből álló city-csomag 199 ezer, és ha USB-csatlakozót szeretnénk, meg kell venni a 210 ezres, kilenc hangszórós Sony-hifit, amelyhez kihangosító is jár. Metálfény 130 ezer, ne feledjük a LED-csíkot, az annyi, mint 8,009 millió. Mínusz 1,449 millió kedvezmény, ugyanarra a kiscéges bemondásra.
Ejha. Tényleg olcsóbb a Mondeo, 6,56-ért vihetem. És ezen még lehet egy kicsit hangolni, kacsintott rám az értékesítő, amiben lehet valami, mert a számolásnál még említett egy 15%-os flottakedvezményt az extrák árából, amivel az előzetes ajánlatnál nem kalkulált.
Tehát sikítva, hetvenezerrel nyert a Mondeo, ami persze csak jelképes győzelem, hiszen néhány szaftosabb extrával akármerre lehet billenteni a mérleget. Ha egészen precízek akarunk lenni, meg kell említenünk, hogy az i40-ben van visszagurulás-gátló, elektromos kézifék és esőérzékelős ablaktörlő, ami nem rendelhető a Fordhoz. No meg a kilométerkorlátozás nélküli ötéves garancia. A Mondeónál csak 150 ezerig van gari, viszont az USB-csatlakozó miatt megrendelt hifi azért többet tud az i40-es rádiójánál.
Magyarul ízlés kérdése, melyiket válasszuk, de az biztos, hogy nem az árelőny fog dönteni. Úgy tűnik, pontosan a Mondeóhoz árazták az új Hyundait, amely friss modellként persze csábító lehet, viszont azzal is nehéz lenne vitatkozni, hogy a Ford, főleg a flottavásárlóknál, egy valamivel jobban bevezetett márka.
