2012.06.01. 09:10

Az előírt hatvan nap helyett közel három hónap után reagált az alapvető jogok biztosának jelentésére a közlekedési ügyekért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Heteken belül véget ér a közel egy éve húzódó nyűglődés: alaposan átírják a külföldi rendszámú járművek használatának szabályait. Hát, van is mit.

Az ügyben február végén kiadott ombudsmani jelentés megállapította, hogy a tavaly nyár közepe óta hatályos jogszabály, a tavaszi ülésszak végén kiadott kormányrendelet miatt több ponton alkotmányos visszásságot okoz, sőt sérti a szabad mozgásra és a tartózkodási hely szabad megválasztására vonatkozó európai uniós alapjogokat is.

Mint azt az ügy kezdete óta számos cikkünkben megírtuk, aki ma magyar állampolgárként külföldi rendszámú autóval szeretne az országba jönni, jobb ha alaposan felkészül, mert amennyiben nem csak kinti, de itteni lakcíme is van, könnyen lehet, hogy annak ellenére megbírságolják majd, hogy évek óta külföldön él, ott legálisan dolgozik, lakcímkártyája is van, és a helyi szabályoknak megfelelően kiváltotta a kinti rendszámot.

A félresikerült törvény eredeti, és azóta többször hangoztatott célja volt kiszűrni azokat, akik kifejezetten adóelkerülési okból helyeztették más országban, például Szlovákiában vagy Németországban forgalomba az idő nagy részében itthon használt autójukat. Azok ellen is tenni akartak, akik a közlekedési bírságokat, vagy a parkolási díjat, esetleg az autópályadíjat akarták megúszni az idegen rendszámmal. A törvény végül olyan szigorú és olyan nehezen értelmezhető lett, hogy azt sokszor még a rendőrök és a vámosok is nehezen tudták alkalmazni. Pedig az ombudsmani jelentés megjelenését követően országos rendszámrazziát hirdetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Dr. Szabó Máté jelentésében kifogásolta azt is, hogy a megállított autósoknak kell bizonyítaniuk, jogszerűen vezetnek külföldi rendszámú járművet, illetve január óta azt is, hogy amennyiben nem tulajdonosai az autónak, egy napnál rövidebb ideig tartózkodnak vele az országban. Ha ezt az igazoltatáskor nem tudják megtenni, mert mondjuk, nincs hiteles fordításuk a külföldi munkáltatói igazolásukról, 100-800 ezer forintos bírságra számíthatnak, az autó motorméretétől és attól függően, hogy saját vagy cégautóról van-e szó. A büntetés részeként a rendszámot leszerelik, a forgalmi engedélyt bevonják, és csak útvonalengedéllyel engedik tovább a megbírságolt autóst. Az ombudsman szerint a fentiek közvetlenül veszélyeztetik a tulajdonhoz való jogot és a tisztességes eljárás jogát, ezért a törvény módosítását kérte a kormánytól.

Már készül a rendszámtörvényt módosító szövegjavaslat, ezt ígérte a miniszter, áll Szabó Máté mai közleményében. A módosított jogszabályban végre figyelembe veszik majd az autósok jogait, vagyis mindazt, amit az ombudsman a jelenlegi törvényből hiányolt. Pontosítani fogják a szokásos tartózkodási hely meghatározására vonatkozó jelenlegi rendelkezéseket is, így remélhetőleg már a mostani nyári szünetben elhárul a veszély azok feje fölül, akik egyszerűen csak szeretnének hazalátogatni néhány hétre, és ezt saját, kint használt autójukkal tennék. Megoldódhat azoknak az ügye is, akik külföldi házastársuk autóját szeretnék vezetni, illetve azoké, akik egyszerűen csak behoznának egy járművet az országba máshol kiváltott, ideiglenes rendszámmal.

Fontos siker a Fejlesztési Minisztérium válasza. Mondhatjuk, felér egy beismeréssel, hogy hajlandóak átírni az elbaltázott jogszabályt. Amíg előállnak az új változattal, szeretnénk megtudni, olvasóink hogyan változtatnák meg a közúti közlekedésről szóló törvény rendszámhasználatra vonatkozó részét. Fontos szempont, hogy az új verzió is visszatartsa a rendszámcsalókat (akikről persze máig nem tudjuk, hányan vannak), de többé ne fenyegesse feleslegesen az Európa más országaiban dolgozó több tízezer magyar autóst. Írjanak nekünk, biztosan tudunk néhány ötletet adni a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak! Levélküldéshez katt IDE.