Nincs jobb az Audinál

2012.06.17. 15:06

Hajnal óta nem történt lényegi változás az élen, balesetből viszont egyre több volt. Óránként legalább egy pilóta benézett egy kanyart, defektet kapott vagy összeakadt egy másik dögfáradt sorstársával. De nagy balhé nem történt, a zúzott karbont összeszögelték a bokszban, és mehettek tovább. Reggelre szépen sorba rendeződött a négy Audi az élen, mögöttük, néha közéjük furakodva a két Rebellion Lola, illetve a gyorsabb 22-es Honda.

A hetedik abszolút helyezéstől már a legjobb LMP2-esek jöttek, élükön a 44-es Hondával, nem sokkal mögötte két Nissan-motoros Oreca körözött. A Nissannak a száguldó palacsintasütő kiesése óta ez maradt az egyetlen reménysége. Érdemes megnézni Motoyama szan hősies küzdelmét, ahogy másfél órán át megpróbálta összefércelni a DeltaWinget. A féltengelytöréssel a diffi rövidre zárásával még el is boldogult, a leszakadt kormányművel viszont nem tudott mit kezdeni. Pech.

A GTE kategóriában viszont egy küzdelmes hét után szerencsést versenyt futott az 51-es Ferrari. Az időmérő közben készültek el a hét elején reménytelenül összetört autóval, éppen hogy meg tudták futni a minimális kötelező köröket. Azóta viszont hibamentesen muzsikált a 458-as, a 97-es bilikék Aston sem bírt vele.

A befutó előtt, amikor már a legedzettebb nézők is ásítozva fetrengtek, mindenki csak óvatosan, félgázon körözgetett, gondoltak egyet az Audisok, és megmutatták, hogy úgy is tudnak nyerni, ha a vége előtt pár órával lezúzzák két autójukat. McNish, aki nagyon szerette volna megcsípni a dobogó legfelső fokát, kissé túlvállalta magát, és lekoccolta a falat, szinkronban az egyes autóval. De még ez is belefért az előnyükbe, pár perces bokszlátogatás után újjáépítették a két hibrid Audi elejét. McNishnek végül nem jött össze a harmadik győzelem, csapattársa, Tom Kristensen is várhat még a nyolcadikra.

Ahogy illik, a végeredménnyel búcsúzom:

LMP1

1. No 1 Audi R18 e-tron quattro, Audi Sport Joest, André Lotterer, Marcel Fässler, Benoit Treluyer, 378 kör

2. No 2 Audi R18 e-tron quattro, Audi Sport Joest, Allan McNish, Rinaldo Capello, Tom Kristensen

3. No 4 Audi R18 ultra, Audi Sport North America, Olivier Jarvis, Marco Bonanomi, Mike Rockenfeller

LMP2

1. No 44 HPD ARX 03b - Honda, Starworks Motorsports, Enzo Potolicchio, Ryan Dalzier, Tom Kimber-Smith

2. No 46 Oreca 03 – Nissan, Thriet by TDS Racing, Pierre Thriet, Mathias Beche, Christophe Tinseau

3. No 49 Oreca 03 – Nissan, Pecom Racing, Luis Perez-Companc, Pierre Kaffer, Soheil Ayari

GTE Pro

1. No 51 Ferrari 458 Italia, AF Corse, Giancarlo Fisichella, Gianmaria Bruni, Toni Vilander

2. No 59 Ferrari 458 Italia, Luxury Racing, Frédéric Makowiecki, Jaime Melo, Dominik Fambacher

3. No 97 Aston Martin Vantage V8, Aston Martin Racing, Stefan Mücke, Darren Turner, Adrian Fernandez

GTE Am

1. No 50 Chevrolet Corvette, Larbre Competition, Partick Bonhauser, Julien Canal, Pedro Lamy

2. No 67 Porsche 911 GT3 RSR, Imsa Performance Matmut, Anthony Pons, Raymond Narac, Nicolas Amindo

3. No 57 Ferrari 458 Italia, Krohn Racing, Tracy Krohn, Nicolas Jonsson, Michele Rugolo