Minden tisztelettel: a Lord nem normális

Persze nem komoly a hőbörgés (vigyázz, irónia!), ha a több száz meghívott autó, motor és egyéb versenyzésre alkalmas eszköz, valamint pilótáik külön-külön is megérnének egy kétoldalas, ömlengésbe fulladó eposzt, nincs mit tenni. El kell fogadnunk ezt a sűrítményt, alá kell vetni magunkat a kíméletlen túladagolásnak, és be kell szívni minden felénk áramló füstfelhőt, dobhártyaszakadásig közel kell hajolni a lángot köpő kipufogókhoz, vissza kell tartani az ábrándozó sóhajt az elsuhanó legendák láttán, mert fél perc múlva jön a következő látomás.

A Goodwood Festival of Speed - röviden FoS - egy obszcén orgia. Lord March, a megtébolyodott brit arisztokrata a házigazda, aki évente kétszer megnyitja birtokát, és gigantikus kerti partit tart egészen elképesztő autók körül. Ősszel rendezi a Revivalt, ahol Csikós és Bende szenvedett három éve maradandó károsodást, nyár elején pedig a Festival Of Speed keretein belül égetnek el több tonna benzint a lehető legpompásabb módon. Itt tölthettem el idén néhány órát. Előre kérek elnézést, ha csapongó leszek, de meg kell érteniük, nehéz feldolgozni a sokkot.

A FOS elméletileg egy hegyi verseny némi körítéssel. Lord March birtokán, a brit gyepen elszórt évszázados kőépületek között, egy szalmabálákkal körberakott aszfaltcsíkon tekernek fel az elmúlt százegynéhány év válogatott versenyautói, motorjai, meg ami még érdekes és benzint éget. Évjárat-korlátozás nincs, a húszas évek Grand Prix-matuzsálemeitől az idei Le Mans-i győztes Audiig minden jöhet, ha elég ritka és izgalmas.

Az egyik koncertteremben Beethoven zongorázik, mellette Mahler vezényli a New York-i filharmonikusokat, a nagyszínpadon a Rolling Stones, a kicsin a U2, a pincében meg Kalkbrenner nyomja. Bajban vagyok, amikor fel kell sorolni a látott autókat, mert mindegyik egy-egy remekmű.

Hogy ne maradjanak ki a jóból a murván nevelt rosszcsontok sem, a domboldali erdőben kialakítottak bónusznak egy ralis gyorsasági szakaszt. Keskeny földút, de megjárja. Az egyik visszafordítónál előzékenyen hagytak egy kis placcot is, hogy lehessen szépen pörögni-forogni, akinek van kedve. Többnyire nem a másodpercek hajkurászásáról szól ez a buli, hanem az elmacskásodott vasdarabok megmozgatásáról. Azért a többség rendesen keni.

Bár új autó is akad bőven, valahogy nem kötött le, amikor az idei Formula-1-esek, Le Mans-i prototípusok, WRC-k verettek. Nem a sznobizmus miatt - az F1-eseket meg lehet nézni majd a Hungaroringen, Le Mans-ban volt szerencsém lehúzni egy álmatlan éjszakát, a raliautók pedig olyanok, mint a jóféle borok: idővel egyre finomabbak lesznek, és csak történelmi távlatból lehet biztosan megmondani, melyik volt jó évjárat.

Amikor beszabadultam a birtokra, először nem tudtam kezelni a rám szakadó ingereket. Jézusom, egy Honda S800. A japán autó, ami megtanította rettegni a németeket. A városi legenda szerint először körberöhögték, hogy 800 köbcentiből 70 lóerőt 10 ezres fordulaton nem lehet kihozni úgy, hogy sokáig bírja a motor egy autóban. Aztán feltették egy fékpadra, és hajtották, mit bír, de a fékpad előbb adta meg magát, mint a mérges kis motorka. Amíg azon töprengek, vajon mi igaz a sztoriból, észreveszem, hogy a Honda árnyékában egy Ferrari 275 áll. De tovább kell menni, húznak a hangok a pálya felől. A szalmabálákon túl teli torokból üvöltenek a tölcséres kipufogók - kit érdekel egy statikus kiállítás?

Éppen ezért egyedülálló Goodwood. Mert amit nagy szerencsével egy-egy rangos múzeumban elcsíphetünk a világ valamelyik távoli szegletében, hideg neonfény alatt, szürke greslapon, az itt levegőt benzinnel elegyítve, összesűrítve és lángnyelvek között kiköpve zúz el tőlünk pár méterre, úgy, hogy majd megsüketülünk, és ha jó irányból fúj a szél, még a szagát is érezzük. Majd a sátor alatt kis szerencsével megnézhetjük, merre izzadt ki egy kis olajat, hogyan cserélnek rajta gumit, milyen nevetségesen száll ki belőle a pilóta. A baj csak az, hogy egyszerre tucatnyi helyen történik minden, szimultán, és mi csak egyen lehetünk ott.

Törtetek felfelé a hegyoldalban, hogy valahol kiszúrjak egy tízcentis szlotot a szalmabálák mellett. Majd megőrülök, amikor elhúz egy-egy magasra emelt hátsó szárny a kordonok takarásában - erről is lemaradtam. Boldog megkönnyebbülés, amikor egy kilométer túrázás után kezd ritkulni a tömeg, és végre belekapaszkodhatok egy szalmaszálba a pálya mellett. Lotusok. Remeg a kezem a Nikonon. Jönnek egymás után, a korai zöld-sárga szivarokat fekete-arany szörnyek követik.

Az egyik, hatvanas évek közepére tehető szivaron nincs rajta a motorburkolat, teljes pompájában lehet gyönyörködni a DFV-motorban. Istenem, milyen szépen gurgulázik. Hányat láttam már kiállítási tárgyként, és mennyire más így, élőben. Még ha az igazán öreg gépeket nem is hajtják a határon, azért meg lehet érezni egy keveset abból, micsoda elmebetegnek kellett lenni ötven évvel ezelőtt egy Lotus bőrülésében. HANS? Karbon monocoque? Viccelődünk? A tempó ettől függetlenül megvolt.

Lefelé szépen libasorban csorognak le a Lotusok, majd következik a supercar run. Ezt még megvárom, hiszen az új Ferrarik, Porschék, Lamborghinik meg a velük versengő kisszériás csodák közé bekeveredik egy-két prototípus is. Itt a Jaguar F-type, teletapétázva, egy AMG Shooting Brake is elsusog zebramintával, aztán egy szélesített MX-5-ös. Néma mind. Végre jön egy visító V6-os, a szédületes Renault-tanulmányautó, az Alpine A110-50. Jó tempóban dönget el az orrom előtt, alig tudom követni szemmel. Amit láttam belőle, az alapján kéne. Nagyon. Majdnem annyira, mint a régi A110-es.

Hoppá, lehet, hogy az is van itt. Muszáj elmennem a raliautókhoz, bármennyit is kell túráznom. Nagyjából fél óra gyaloglás után felbukkannak a szervizsátrak. Amint látótávolságba kerülnek az autók, eksztázisba esek. A Bonneville-re épített Octavia csak bejárati dísz, ami utána jön, hihetetlen.

A Stratos csak úgy le van támasztva a háttérben, előtte egy 911-es raliautót melegítenek párás szemű, vérző fülű nézők karéjában. Egy pillanatra megállok, ha már egyszer maradandó halláskárosodást kell szenvedni, legalább egy tripla weberes bokszer hatostól legyen. De megállni nem lehet itt, mert a hátam mögött egy V8-as Chevrolet raliautót henkölnek, amiből még csak az ordenáré hátsó szárnyat látom. Mi jöhet még?