Csaltak a radarozó rendőrök?

2012.07.19. 07:18
Másfél éve húzódik Márkosy Gábor gyorshajtási ügye, de egyre több a kérdés az állítólagos gyorshajtás körül. Az elmúlt hónapokban csak az derült ki, hogy a rendőrség nem spórol az eljárási hibákkal, talán trükközik a sebességmérők hitelesítésével, az ügyintézők hanyagul bánnak a bizalmas információkkal, a rendőr pedig néha perrel fenyegeti a jogaival élni kívánó autóst. Évente 400 ezer eljárás indul gyorshajtás miatt, Magyarországon.

Most már perelni fogok, közli derűsen, mintha csak arról beszélgetnénk, hogy idén is Füredre utazik a család. Egy borzalmasan vastag mappát tesz elém, benne az ügy eddigi irataival. Már vissza sem kérdezek. Márkosy Gábor tényleg perelni fog. Másfél éve, egy márciusi reggelen még az esztergomi élelmiszeripari mérnök élete sem volt más, mint másoké. Szövögette terveit, gyűjtögette diplomáit, addig összesen négyet. Családot szeretett volna, saját házat, nem a rendőrséggel levelezni. Ezek azóta hiánytalanul össze is jöttek Gábornak, vagyis biztosan nem unalmában döntött úgy, hogy a végsőkig kitart az állítása mellett: jogtalanul akarják megbüntetni 30 ezer forintra, gyorshajtásért.

Az egész 2011. március 2-án, reggel kilenc óra ötvennyolc perckor kezdődött. Jól jegyezzék meg az időpontot, később fontos lesz. Ekkor autózott a huszonnyolc éves Márkosy fekete Opel Corsájával Esztergomban, a Nagy Duna-sétányon. Kevéssel azután, hogy áthajtott a Mária Valéria híd magyarországi hídfője alatt, felfigyelt az út túloldalán, a Szalma Csárda bejáratánál a járdán álló Skoda Octaviára. Az autóban ketten ültek, rendőrök voltak, az arra haladók sebességét mérték.

Úgy emlékszik, korábban néha kint volt a tábla a híd előtti kanyarban, néha nem. Ilyenkor általában vaskereskedésbe vitték a tolvajok az oszloppal együtt, illetve, ahogy később egy hivatalos dokumentumból is kiderült, a Dunába dobták, mivel fémhulladékként nem lehetetett többé eladni. Gábor egészen biztos benne, hogy akkor reggel nem látott táblát a híd közelében.

Néhány nappal később, március 10-én Gábor édesapja, az autó üzembentartója kapott levelet a Vas megyei rendőr-főkapitányságtól, hogy közigazgatási eljárást indítottak gyorshajtás miatt. Azt is írták, hogy nyilatkozhat, valóban ő vezetett-e. Ez így szokás, el is küldték hát a választ, hogy Gábor, a tulajdonos ült a volánnál, de észrevételezték, hogy nem volt kint 30-as tábla, ezért nem tartják jogosnak az eljárást.

Több, mint három hónappal a történtek, pontosan június 16-án mégis megérkezett a határozat. Az eljárást első fokon lefolytatták, a büntetés 30 ezer forint. Gábor kicsit meglepődött, mivel az első levében jelezték, hogy a közúti közlekedésről szóló törvény alapján járnak majd el. Mivel volt ideje, utánanézett, hogy a törvény szerint egy ilyen procedúrára a hatóságnak legfeljebb kilencven nap áll rendelkezésére. Ha ezt túllépi, ejtenie kell az ügyet. Ezúttal kilencven nap helyett a száznegyediken jött a határozat, vagyis Gábornak már két oka volt fellebbezni.

Meg is tette, nem sajnálta az ötezer forint illetéket, gondolta, ezzel biztosan lezárul a különös történet. Óriásit tévedett. A fellebbezésben kérte, hogy a hatóság kérje ki a Nagy Duna-sétányt üzemeltető közútkezelő véleményét is. Ugyan mondják már meg, épp akkor ott volt-e a sebességkorlátozásra figyelmeztető tábla, vagy sem. Mivel Gábor az élelmiszerügyi hatóságnál dolgozik, maga is indít eljárásokat, tisztában volt vele, hogy ő is kérdezhet. Ezért hívta fel magánemberként a közútkezelőt. Dokumentumokat ugyan nem adtak ki neki, de jelezték, hogy valóban eltűnt a tábla, illetve azt, hogy a rendőrségen keresztül kezdeményezheti az erről készült jegyzőkönyv kiadását. Persze csak a rendőrség számára.

A Közútkezelő válasza felemás volt. Azt írták, hogy harmadikán, vagyis az eset másnapján észlelték, hogy nincs kint a harmincas tábla és a megállni tilos jelzés, illetve eltűnt az oszlop is. Ezután március 24-ig nem is pótolták. Vagyis három hétig ötvennel lehetett közlekedni a kérdéses szakaszon, mivel lakott területről van szó. Persze ettől a kérdés még kérdés marad, mikor döntötték ki azt a nyomorult táblát. Az már csak mellékesen érdekelne, hogy miért.

Éppen elkezdett volna töprengeni ezen Gábor, amikor egy az ügy lezárásáról szóló értesítés helyett módosított határozatot kapott ugyanattól az elsőfokú hatóságtól, amelyik az előzőt írta. Ez önmagában is szokatlan fejlemény. Olyan részleteket javítottak ki, melyekkel korábban semmi gond nem volt. Így csúszott el egy százassal a fekete Corsa rendszámának három számjegye, illetve a mérés helyszíne, úgy száz méterrel korábbra. A második verzióban szokatlan módon azt írják, a Nagy Duna-sétány előtt történt mérés, nem pedig ott ahol valójában, vagyis a sétányon. Jó lenne tudni, hogy egy újabb határozatban miért rontanak el olyasmit, ami előtte helyesen szerepelt.

Újabb levélváltás, majd a határozatot visszavonták augusztus 16-án. Gábor már azt hihette, hogy az ügye lassan tényleg lezárul. Pedig nem. Ekkor küldték tovább az aktákat Budapestre, a másodfokon eljáró hatóságnak. Feltehetőleg az elírásokat közben kijavították, de ezt nem verték nagy dobra. Közben, hogy teljen az idő, Gábor írt egy összefoglalót az egész históriáról, az utólag bekerült hibákról, illetve a szerinte ott nem lévő táblákról, melyet egyenesen a szabálysértési ügyeket vizsgáló Vas megyei rendőrfőkapitánynak címzett. Újabb egy hónap csend következett. Közben ősz lett.

Decemberben derült ki, hogy a budapestiek megsemmisítették az első fokú határozatot, és új eljárásra kötelezték az elsőfokú hatóságot. Ezzel helyt adtak Márkosy Gábor pontatlansággal kapcsolatos panaszának, illetve annak, hogy a gyorshajtási felvételeken nem láthatóak a táblák, továbbá hogy a traffipaxozó rendőrök nem rögzítették a mérés helyszínének GPS koordinátáit, pedig ez is kötelességük lett volna. Erre a szabályra maguk a rendőrök hivatkoztak korábban a határozatokban.

Ekkor támadt az az ötlete Márkosy Gábornak, hogy személyesen nézi át az ügyében eddigi keletkezett papírokat. Szentendrére utazott, ahol az iratokat elétették. Ahogy a papírok közt kutatott a szentendrei rendőrkapitányságon, Gábor újabb érdekes részletre bukkant. A korábbi, őt elmarasztaló határozatokban feltűntetett mérőműszer hitelesítési száma nem egyezik azzal, amelyet az iratbetekintéskor megkapott hitelesítési jegyzőkönyön feltüntettek. Az egy másik géphez tartozik. Talán nem is azzal a berendezéssel dolgoztak azon a márciusi reggelen a rendőrök, amelynek adatai alapján büntettek?

Lehet, hogy nem hitelesített géppel mérték az autókat március elején az esztergomi Nagy Duna-sétányon? Lehet, hogy az esztergomi rendőrségen össze-vissza keverednek a hitelesített, ezért bírságolásra is használható, illetve a nem hitelesített, ezért erre alkalmatlan FamaLaser III típusú mérőberendezések? Nehéz volna kideríteni. Csak a pontosság kedvéért, a fekete Corsa adatai egy olyan települési naplón szerepeltek, amelyet az MKEH-BPMMBH/06771-001/2009/ME-E hitelesítési számú gép adatai alapján töltöttek ki, a mellékelt hitelesítési jegyzőkönyvben pedig egészen más, MKEH-MH/00419-001/2011/SE olvasható. Számoljunk csak. Ez eddig a harmadik vagy a negyedik eljárási hiba?

Gábor egyébként látta a két képet az autójáról, ezt mindenki számára elérhetővé teszik a rendőrök az interneten, amikor felszólítják a büntetés kifizetésére. Az első képen 53-mal halad éppen a hídpillért elhagyva, a másikon körülbelül harminccal. Egyiken sem láthatóak a táblák, pedig a szabályok szerint a rendőrnek nem csak a mérés kezdete előtt kell lefotóznia közelről a sebességkorlátozó jelzést, hanem arra az autósok ellenőrzése közben is rá kell látnia.

Állunk több mint egy évvel a történtek után Esztergomban a Nagy Duna-sétányon Gáborral. Mögöttünk a Szalma Csárda táblája, balra a kompkikötő, vagyis nagyjából a rendőrautó egykori helyét tapossuk. Előttünk autók suhannak el. Lassan követik egymást, most valóban kint van a tábla a hídpillér mögött, bár kétségtelen, hogy nem látni a csárda bejáratától. Nem tudtam olyan képet készíteni önöknek, amelyen akárcsak be lehet karikázni a harmincas táblát abból a szögből, ahol a rendőrök álltak egy éve, március másodikán, reggel.

Az esztergomi autósnak még bőven van mesélni valója. Miután másodfokon több ponton elmarasztalták az első fokon eljáró hatóságot, új eljárás lefolytatását rendelték el, és visszadobták az ügyet első fokra. Ugyanahhoz az ügyintézőhöz került. Már 2012-ben járunk, ezek az elmúlt hetek fejleményei. Neveket nem említünk, hiszen közfeladatot ellátó személyt nem szeretnénk támadni. Nem nyilatkozhat, nem védekezhet, nem magyarázhatja el, hogyan látja ezt az őrületes történetet. A rendőrség sem nyilatkozik folyamatban lévő ügyekben.

Az újabb elsőfokú határozat, mely a korábbiakkal egyező módon 30 ezer forint gyorshajtási bírságot fizettetne Márkosyval, ismét hibákat tartalmaz. Emlékeznek még a történet elejére? A Márkosy család tavaly tavasszal nyilatkozott, hogy az állítólagos gyorshajtáskor nem az üzembentartó, vagyis Gábor apja vezetett, hanem Gábor, az Opel tulajdonosa. Pár hete azt írták, hogy a nyilatkozattétel 2012. február 19-én történt, vagyis majdnem egy évvel az eset után. Egy újabb elírásról van szó.

Már meg sem lepődöm, amikor kiderül, hogy más is történt az iratbetekintésen. Szerette volna látni az idei nyilatkozatot. A szentendrei kapitányságon cseppet sem barátságos fogadtatásban részesült. A rendőr állítólag úgy köszönt, hogy heló. Az idei nyilatkozatot nem találták meg, helyette előkerült néhány, Gábor ügyéhez csapott, ám azzal semmilyen kapcsolatban nem álló irat. Egy másik, ugyanott történt gyorshajtó panaszlevele az övéi közé keverve.

Ezt is szerette volna jegyzőkönyvbe vetetni Gábor, ám a rendőr, aki előzőleg helóval köszönt, nem nagyon akart gépelni, sőt, javasolta, hogy egyáltalán ne is nyilatkozzon Gábor a hibákról, ha nem akar rágalmazási pert a nyakába. Végül azért került papír is, gép is. A rendőr leírta az iratbetekintéskor tapasztaltakat. Mivel Gábor már megszokta, hogy nem csak azoknak a dokumentumoknak a másolatáért kell fizetnie, amelyeket a rendőrség készített, hanem azokért is, amelyeket ő diktált, fizetett, majd otthon leült, és az egészet alaposan áttanulmányozta, immár ki tudja, hányadszor.

Ekkor akadt a kezébe a közútkezelő levele is, melyben a rendőrség kérdésére válaszul azt írják, tudomásuk szerint kint volt a 30-as tábla a mérés időpontjában, és az eltűnését csak másnap észlelték. A már említett települési naplón egyébként nem csak a hibás mérőműszer azonosító száma szerepelt, hanem további hat lefényképezett autós adatai is. Ezeket az adatvédelmi törvény alapján nem is adhatták volna ki Gábornak. Ha már így alakult, annyi következtetést azért levont a listából, hogy azokban a percekben jóformán minden arra haladó autós gyorshajtott. Talán ennyien nem vették figyelembe a sebességkorlátozást, vagy tényleg nem volt ott a tábla, amikor valójában elkezdtek mérni a rendőrök?

Egy biztos: a véletlenül kiadott listán Gábor autójáé az utolsó bejegyzés, a húszas sorszámot viseli, előtte ott sorakozik néhány szlovák gyorshajtó hasonló tempóval, és biztosan van még egy első oldala is. Mindez alig több, mint ötven percen belül. Lehet, hogy ez így normális? Tényleg ilyen sok autós hagyja figyelmen kívül a sebességkorlátozó táblát?

Éppen az újabb levelet írta Gábor a tapasztalatairól, amikor néhány hete ismét írtak a rendőrségről. Ebben az első fokon eljáró rendőr elismeri, hogy tévesen szerepelt az idén februári nyilatkozat a határozatban. Ezt javította, az új szövegben már március szerepel. Mondanom sem kell, ez is téves.

Az újabb fellebbezés után ismét másodfokra került az ügy. Nem részletezem, mert a fentiek után nyilván nem szükséges. Az újabb határozat, sorrendben a negyedik, vagy ha tetszik a második másodfokú, június 18-án kelt. Azt írják, a Márkosi Béla (ő i-vel írja a nevét) gyorshajtási ügyében folyó eljárást lezárták, volt gyorshajtás, fizetnie kell. Zárójeles megjegyzés, hogy a legelején tett nyilatkozat után nem is az idősebb Márkosi ellen folyt az eljárás, hanem a fia, Gábor ellen, most mégis az előbbire hivatkoznak.

Az ügyvéd tanácsa: fizessen Márkosy

Dr. Schönek Béla közlekedési szakjogász szerint Márkosy Gábornak nem lesz más választása, mint fizetni még akkor is, ha valóban nem volt a helyén a harmincas tábla. Ha a pert választja, azt valószínűleg elveszíti. Micsoda? A helyszínen, az autók sebességét mérő rendőrök által kitöltött települési napló, mint közokirat és az abban rögzített legmagasabb megengedett sebességre vonatkozó 30 km/h-s korlátozásra vonatkozó bejegyzés, illetve a helyszín pontos megjelölése, és a szabálysértés pontos időpontja olyan bizonyíték, amellyel szemben a bizonyítás a szabélysértőt terheli. Így Márkosynak az ellenőrzést végző rendőrök és az általul rögzített közokirat, illetve a közútkezelő levele ellenében kéne bizonyítania igazát, vagyis, hogy nem volt a helyén a harmincas tábla, a kérdéses időpontban. A rendőrök is hibáztak, hiszen mégiscsak nonszensz, hogy hatodjára sikerült olyan határozatot készíteniük, amelyben nincs elírás, vagyis pontosak benne a traffipax típusára, sorozatszámára és hitelesítésére vonatkozó adatok.

A szakjogász szerint a 18/2008. számú GKM rendelet meghatározza, hogy a pillanatnyi sebességet ellenőrző berendezéseknek olyan képeket kell készíteniük, melyek tartalmazzák a készítés helyét szövegesen, vagy annak GPS-koordinátáit, pontos időpontját, illetve a megengedett és a közúti ellenőrzésre szolgáló járműsebesség-mérő által mért sebességértékeket. Ehhez képest a Márkosy számára elérhetővé tett felvételeken csak az időpont, illetve az autó pillanatnyi sebessége szerepel. Vagyis a képek nem felelnek meg a vonatkozó rendeletnek annak ellenére, hogy az elsőfokú határozatban azt írják, hogy a tényállást (vagyis, hogy Gábor túl gyorsan hajtott) a felvételek alapozzák meg.

Meglepődtem amikor a szakjogásztól megtudtam, hogy a közúti közlekedésről szóló törvényben előírt 90 napos határozathozatali határidő nem jelent menekülő utat. Abba többek közt nem számít bele a közigazgatási hatósági eljárás határidejébe a hiánypótlásra szánt idő. Még ha a hatóságok ki is csúsztak volna a meghosszabbított határidőből, akkor sem kellett volna automatikusan ejteniük az ügyet. Vagyis a rendőrség akár késik, akár halmozza a hibákat, még nem jelenti azt, hogy megússzuk a szabálysértési bírságot.

Úgy tűnik mindegy az is, hogy a korábban elkövetett hibák többsége normális esetben egyenként is az ügy azonnali lezárásához vezethetett volna. Elég lett volna elismerniük, hogy késve küldték ki az első határozatot, hogy a települési naplón és a határozaton teljesen más sorozatszámmal szerepel a traffipax, hogy a rendőrök fotóin nincs rálátás a harmincas táblára vagy, hogy a határozatok változatos elírásokat tartalmaznak. A végleges határozatban ismét egy új, eddig nem említett hitelesítési számú mérőműszerre hivatkoznak. Na, ezért akar most bíróságra menni Márkosy Gábor.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!