A szoci csúcsverda, amiben Ferrari is volt

Ma 40 éves a VAZ-2103, azaz a Zsiguli 1500

2012.12.12. 05:43

Évjárat: 1976
Tulajdonos: Hajdók Tibor
Futott kilométerek száma: 46 000

Nem véletlen a rendszám, amit – vak hülye módjára – nem szúrok ki, leköt a fotózás, én egész mást nézek a keresőben... De amikor Tibor harmadszor is utal a furcsaságra, és elmagyarázza, hogy a rendszám számait kell nézni, leesik... a tantusz, stílusosan, hiszen régi, szoci autóról beszélünk. Amikor közelebbről szemügyre veszem az autót, rájövök, miért ugratták Tibort folyamatosan a klubtársak azzal, hogy ő „Magyarország legtöbbet törölgetett 1500-ösének a tulajdonosa”, mert az autó kiveri a szememet, vagy egy teljes blendével lejjebb kell vennem a gépet, hogy ne exponáljam túl a képet.

Soha nem láttam még ilyen 1500-öst, igazából semmilyen Ladát, de talán Aston Martint sem – tapasztalatlanságom talán azon alapul, hogy nem jártam még a Pebble Beach szépségversenyen, mert csak ott vannak ilyen autók. Igaz, azok mindenféle Bugatti meg Ferrari meg Delahaye feliratot hordanak, nem kis vitorlás hajós jelvényt.

Ez az autó részleteiben is olyan tökéletes, mint egy szigorú dédnagynéni terrorban tartott inasa által rendben tartott tálaló tartalma. Nemhogy egy kopásgyanús részlet, de még egy porszem sincs sehol, pedig centikről fotózom az alkatrészeket. Tibor tökéletességmániáját aláhúzza a hátsó ülésen sorakozó serleg- és díjhalmaz, ezt az autót nem hinném, hogy lehetne überelni. Ha egyszer szívműtétem lesz, szeretném, hogy dr. Ender Gábor egy ilyen Zsiga motorházfedelén szabdaljon, ezzel garantálva érezném egy ilyen érzékeny operáció két legfontosabb elemét – a tisztaságot és a szaktudást.

„14-15 éves voltam, amikor a közeli diszkó előtt láttam mindig egy ilyen homokszín Ladát parkolni. Akkor, ott eldöntöttem, egyszer lesz egy ilyen kocsim, pedig a családban nemhogy autó, de még jogosítvány sem volt. Aztán megláttam ezt az autót egy kereskedésben, nem volt olcsó, de az alig 40 ezer kilométeres számlálóállás jelezte – őt nekem készítette ki a sors. Azonnal lecsaptam rá, s mialatt írtuk a papírokat, egy pesti nepper elkezdett fölém ígérni. Másfélszeres árnál feladta... Részben javítani kellett a fényezését, ki kellett cserélni a kuplungját, de ezeken kívül ehhez az autóhoz még nem nyúlt senki” – meséli.

Aztán büszkén hozzáteszi – „asztalos vagyok, iparos, én tudom mi a rend, milyenek a tiszta munkakörülmények. Otthon fűtött, abszolút pormentes garázsban, szőnyegen lakik az autó, mindent megkap, amit autó kaphat. Nézd, itt a motorházfedél zajszigetelésének a széle elkezdett fesleni” – mutat valami szinte láthatatlan sérülést a varrásnál – „de már megrendeltem az újat, így nem maradhat”. Az őszinte elmebaj előtt mindig meghajolok, most a földet verdesi a halántékom. Tibor, elájultam, őszintén.

Évjárat: 1983
Tulajdonos: Vaskovits Zsolt

Ilyen állat márpedig nincs – mondta a parasztbácsi, és ott, a csepeli hangárban én is szavát nem találó parasztbácsi lettem pár percre, amikor Zsolti megjött ezzel a csodával Debrecenből. A tavalyelőtti nagy Zsiguli-tesztre talán ő érkezett a legszíntelenebb (de leginkább Zsiguli-szagtól illatozó) autóval, egy fehér 1300-assal, de ha átlagoljuk azzal, amit most hozott, az olyan, mintha egy Harrierrel szállt volna le Weisz Manfréd bá otthonos betonján.

Egy kombi. Igen, 1500-ös. Amiből három készült összesen, és úgy tudjuk, nemigen maradt meg egyik sem. És itt van, a nagyarc maszkjával, a jód ikerlámpáival, a díszléceivel, a Ferrari-műszereivel. Hát ez meg hogy...

„Valakinek meg kellett építenie”- nevet Zsolti, az örök vidám, és még sokkal jobban becsülni kezdem hangos, mindenhová elhallatszó nevetését, amikor megtudom, hogy az autót direkt erre a fotózásra építette, megfeszített munkával, sokszor reménytelenül elveszve a részletekben, és csak három nappal ezelőtt lett készen vele. „Aztán még kicsit járatni kellett, állítgatni, meg persze vizsgáztatni is, de ez most mindegy, itt van”

Mielőtt elkezdik keresni, hol az apró fényezési törés a tetőn, ahol elvágta a 2103-as kasznit, hogy rátegye a puttonyt, elárulom – az autó fordítva készült, úgy, ahogy az olaszok is nekiláttak. Tehát fogott egy 30 ezer forintért vett kombi 1200-est, majd átrakta rá és bele az 1500-ös elemeket. Díszléceket persze gyártani kellett, a belső teret se volt könnyű összehozni, mert a kombi hátsó padja más, mint a szedáné, de az 1200-es ülései is mások, mint az 1500-öséi, például könyöklősek. No meg ott a szőnyegezés is, azt is reprodukálni kellett.

Idővel, ügyességgel, türelemmel mindent meg lehet oldani, ezért a kocsi utastere most hamisítatlan 2103-as (ráadásul a perverz, piros fajta), hátul viszont tökéletes kombi. Az autó ráadásul hivatalos papírokkal, 21023-as típusbizonyítvánnyal, 1500-ös motorral, de rövidebb diffivel rója az utakat, ahogy kell. Gratula, és ámulat Zsolti, beszartam.

Évjárat: 1976
Tulajdonos: Rónai Márton
Futott kilométerek száma: 74 000

Marci a Veterán Zsiguli Klub szíve, motorja, referenciája, sámánja egyben. Valahogy egész máshogy nézi ezeket a kocsikat, mint a többiek, ami miatt nyilván kap a háta mögött halántékon kocogtatott mutatóujjakat, de ha ő megszólal bármilyen hitelességi dologban, az egész klub térdre hull. És van miért, Einstein nem ismerte úgy a fizikát, mint ő ezeket a Ladákat. Mint mindenki, aki belegabalyodik a témába, ő is sorozatos Zsiga-gyűjtővé vált az évek során, specialitása, hogy mindenből nagyon eredetit, lehetőleg nagyon korait, nagyon piszkálatlant keres – amit aztán úgy hagy, és inkább a kicsit fáradt állapotában konzervál, „mert úgy hiteles”. Tiszta muzeológus, ugyanezt hallottam már Bálint Sándortól is, a Közlekedési Múzeum fő szakértőjétől.

Mindenesetre Marcinál mindig lehet készülni a feldolgozhatatlan információdömpingre, az érdekes részletekre – ehhez a cikkhez is sok mindent ott tudtam meg, a gyárudvaron. A többit meg Meleg Norbi szolgáltatta, a másik elmebeteg. Marci piros 1500-öse egy keveset futott, piszkálatlan autó, annyira eredeti, hogy – „megvételkor még a gyári nejlon is megvolt az üléshuzatok alatt”. Mutatja a részleteket, a zöld feszültségszabályzót, a dísztárcsák körüli díszkarimát, az egyetlen példányban beszerzett (ezért a kalaptartón lakó), macskaszemekkel agyondíszített, szupergiccses sárfogó gumit. A kocsiban kis zászló az 1976-os Lada-találkozóról, s itt még a fényezés is 36 éves, naná.

Évjárat: 1975
Tulajdonos: Komlós Antal
Futott kilométerek száma: 60 000

Kopottas, itt-ott rozsdás, fakó barnásvörös autó bújik meg a sok, csillogó 1500-as Zsiguli között. Komlós Antal autója, sok különlegessége nincs, leszámítva egyet. Ez a legrégebbi 1500-as Lada, ami új korától Magyarországon lakik. A kocsi sztorija kissé kacifántos, szinte csoda, hogy megmaradt.

Ha úgy vesszük, mostani gazdája az első tulajdonostól vette, kis intermezzóval. Az eredeti tulaj ugyanis használta a kocsit jó darabig, aztán kisebb hibák miatt leállította húsz évre, szerencsére egy száraz garázsban. Alig pár évvel ezelőtt rátalált egy srác, aki igazából amatőr raliautónak való alapot keresett, és azt hitte, egy 1500-ös Zsiga a hibernálásból előhúzva helyből egy kulcsra kész VFTS-t ad ki. Aztán nem indult be neki a motor, de már át kellett volna íratnia, jött a teljesítményadó, piszkálni kezdte a biztosító, le akarta már lökni a szakadékba, felgyújtani, felaprítani, amit ilyenkor szokás Egyszerűéknél.

Ekkor jött Antal, beajánlott 60 ezer forintot a romért, és megkapta, úgy, hogy átvállalja a köztes költségeket is. Akkor, abban az állapotában talán kockázatos lépés volt ez, de most, kipucolás, a mesebeli béka csókolgatása után már szinte királyfi: mechanikailag szinte tökéletes, finom, puha a működése, a belseje gyönyörű, kívül pedig pont olyan a patinája, amire a legperverzebb veteránosok álmaikban vágynak. Itt egy horpadás, ott egy javítgatás, egyik felület nagyon, másik kevésbé matt, a sárvédők enyhén rügyeznek elöl, akad egy rakás karc is, de a krómok szépek, a vonalak korrektek, értő szem látja benne az alig félszázezer kilométert.

Ha választanom kéne, lehet, hogy erre a kocsira voksolnék, mert megvan benne minden: a korrekt mechanikai alap, a vonzó utastér, a csodás patina és a hiper-hiteles magyar múlt, az első kerekeken a gyári gumik, az egész búval bélelt hazai autósmúlt minden kacifántjával. Mi több, csodával határos módon megmaradt az eredeti szervizkönyv, egy rakás számla, és még a bólogató kutya is évjárat-azonos a kalaptartón. De sajnos 60 ezerért már nem eladó, félek, hogy annak tízszereséért sem.

Évjárat: 1977
Tulajdonos: Bede András
Futott kilométerek száma: 70 000

András idegrendszerébe szinte genetikailag bekódolták ezt az autót, hiszen 1979-től tíz éven át pontosan ilyen (PN-es rendszámú) kocsijuk volt, lényegében 1500-asban nőtt fel – irigylésre méltó múlt ez bárkinek, aki Magyarországon volt gyerek a szoci érában, még akkor is, ha előtte négy évig csak egy Trabantjuk volt. Már jó ideje szórakozásból böngészgetett az interneten, amikor rájött, mennyire hiányzik neki a 2103-as, pláne annak a szaga. Szórakozás vadászatba csapott át, és egy alaposan átgondolt pillanatban rárepült erre az autóra.

Közel sem volt hibátlan, de 30 éven át egy gazdát szolgált, ami nagy löketet jelentett a döntéshozatalnál. A karosszériát, a fényezést, a krómokat már az a tulajdonos újíttatta fel meglehetősen magas színvonalon, a futóművel, a kuplunggal, a fékekkel András bíbelődött el. A gondos munka bizonyítéka a 2008-ban megszerzett OT-vizsga volt.

Évjárat: 1980
Tulajdonos: Raffai Béla
Futott kilométerek száma: 73 000

A titokzatosság nem csak a nők eszköze a behálózásnál, de úgy látszik, Toljatti remeke is előszeretettel alkalmazza a hülyítéses módszert. Béla már régóta keresett egy molesztálatlan 1500-ös Zsigát, amikor kép nélkül, mindössze ennyi kísérőszöveggel felbukkant egy autó a neten – „karosszérialakatost még nem látott”.

Bélának nem kellett több, autóba ült, elviharzott Zsiguli-nézőbe. Amit talált, megelégedéssel töltötte el. A kocsit a Vas megyei kisiparos 126 ezer forintért vette 80-ban, így már nem Z-s, hanem TA-s rendszáma volt. Kisebb hibák ugyan akadtak rajta, de a csodás működési kultúra, az eredeti elemek, pláne meg a szinte valamennyi kocsiról hiányzó, de ezen meglevő, gyári, szögletes kipufogóvég megfogta Bélát. Kapott részleges javításokat, új fényezést, néhány korhű kiegészítőt (kisipari sárfogó gumi, Taurus gumiszőnyeg, villámhárító, Videoton RD4614-es rádió), aztán még egy veteránvizsgát is. Hát nem gusztusos?

Évjárat: 1979
Tulajdonos: Tajti László Joachim
Futott kilométerek száma: 143 000

Egy igazi harcos, ráadásul a tulajdonos olyan fiatal, hogy az apja vezette el a kocsit Csepelre. Teljes családdal a fedélzetén, a Mátrából érkezett autó jól mutatja, hogy az 1500-ös, ha a korróziót harminchárom éven nagyon nem is, de műszakilag szuperül bírta a gyötrést. Másfélszáz ezer kilométer után most is kulturált a belseje, csak a műszerfalat repesztette meg az UV, mindene működik, a technika hibátlan. Laci 2012-ben vette az autót az első tulajdonostól, aki vigyázott rá ugyan, de egyáltalán nem tartotta spiritusszal feltöltött sötét üvegben. Taposók, első sárvédők, küszöbök cseréje után már kezd jól kinézni, bár Laci szerint a rendbe tétel még épp csak elkezdődött. Nekem mindenesetre nagyon hiteles, szép lenne, ha ilyen állapotban is maradna egy autó a klubban, legalább a jogsit érkezését megvárhatá egy kis patinával...

Évjárat: 1979
Tulajdonos: Maros Tamás
Futott kilométerek száma: 188 000

Az ismert kilométerek alapján a legtöbbet futott autó itt. Tamás igazából nem akart veteránjárművet, csak valamit hobbizni, hétvégére, jelképes összegért. Aztán megvette ezt az első tulajos 2103-ast, és annyira megtetszett neki, hogy eldöntötte, rendbe teszi. A motorhoz, váltóhoz nem kellett hozzányúlni, a lakatolást nem, de a munka egyéb részét maga végezte. A végeredmény annyira jó lett, hogy elvitte veteránvizsgára. Hogy megkapta-e? Nézzék a rendszámát!

A vicc, hogy csak a kocsi elkészülte után tűnt fel, hogy a gyári, piszkálatlan motorházfedélen aszimmetrikusan vannak a szellőzőnyílások. Elrontották, haha!

Évjárat: 1981
Tulajdonos: Somogyi Pál
Futott kilométerek száma: 98 000

Ez hívják impulzusvásárlásnak. Robinak már volt előtte egy pontosan ilyen, kívül kék, belül sötétkék 1600-asa, és amikor ez a 81-es 1500-ös felbukkant egy hirdetésben, a színkombináció azt üvöltötte neki – „vegyél meg!” Hát így. Az osztrák határszélre kellett utazni a kocsi első gazdájához, aki 31 évvel ezelőtt nászajándékba kapta a kocsit. Szép, kicsit patinás autó, pár kijavítandó részlettel – 2013-ban jön a teljes felújítás.

Évjárat: 1980
Tulajdonos: Mészáros András
Futott kilométerek száma: 128 000

Még egy bizonyíték, hogy az 1500-ös egyetlen igazi ellensége a korrózió az örökléthez vezető rögös úton. András egy gimnáziumi osztálytársától vette az autót 2011-ben, aki 30 ezer kilométert tett bele, előtte egy vidéki bácsié volt új korától. A technika, a krómdíszek, a belső tér, az elektromosság kiváló állapotban vészelte át a három évtizedet, csak a lemezek mállottak porrá. Teljes lakatolás és fényezés után előállt a gyári állapot. Még a Lada-szag is megmaradt!

Évjárat: 1977
Tulajdonos: Tompa Gábor
Futott kilométerek száma: 136 000

Megint csak egy sorozatgyilk... bocsánat, sorozatos Zsiguli-gyűjtővel van dolgunk. Itt tegyük hozzá: tisztán látszik, hogy akit egyszer elkap a Zsiga-láz, és nincs elég immunanyag a szervezetében, az az első 2101-ese után előbb-utóbb beszerez egy kombit, egy 1500-öst, majd tejszínhabnak a tortára általában egy 1600-ost is. Vannak, akik továbbmennek innen az 1300, 1200s, 1500s, Niva, Kockák irányába, de fent említett sémák négy autóig szinte mindig bejönnek.

Nehéz volt eldönteni, melyik autót hagyjam a cikk végére, annyira szép kocsikat hoztak el a tulajok Csepelre. Végül ez maradt, mert ennek a színe talán a legszebb. Ebben a világossárgában az 1500-ös abszolút olasz autó, otthonosabban mutatna egy firenzei kanyart csikorogva bevéve, mint ebben a nagyon is szocialista környezetben. Igazából nem is emlékszem nagyon arra, hogy ennyire sárga 1500-ösöket láttam volna anno az utcán – de mondjuk, nem is gyakori változat. Borzasztó nagy kár érte, kevés szebb dísze lett volna a Moszkva téri dugónak mondjuk, 1980-ban, mint egy ilyen autó.

Gábor hét Ladája közül ez a legféltettebb példány. 2007-ig, 90 ezer kilométeres koráig az autó az első tulajt szolgálta, majd egy érdi srác vette meg első autójának. Ment rá ralis sárfogó előre-hátra, turbinalapátos alufelni, fehér index, oldalra valami szögletes kendács. A kocsi teljes eleje szét volt rohadva, valami ezüst festékkel lejavítva, csoda, hogy nem lett belőle amatőr raliautó.

Viszont az üléshuzatok alatt ott voltak a tökéletes kárpitok, a tartók jórészt egészségesek voltak. Vázig szét lett szedve, onnan felépítve, minden csavar horganyozva, futómű, mechanikai elemek elpucolva, felújítva, színkóddal újrafestve - ismét csak a már említett Bóna Zoli munkája, naja. Most már tényleg megszólal, talán érthető is, miért kapott elsőre FIVA-minősítést. Tudják, az a szuper-oldtimer elismerés...