Autót tört az úton fekvő vasdarab

Hétfő délután érdekes jelenetre lettünk figyelmesek az M1-M7 autópálya kivezető szakaszán, az Egér úti felüljáró közelében. Egy kétezres évekbeli platós Ford Transit kisteherautó állt a műszaki sávban. Az utasok éppen kiszálltak, és amint odaértünk, láttuk is a furcsa megállás okát. A hátsókerék-hajtású Ford kardántengelye méterekkel a teherautó mögött feküdt az úton. Bizonyára kiszakadt a helyéről, és csak a vezető lélekjelenlétének köszönhető, hogy mindez nem a három sáv valamelyikében történt. Akkor szinte biztos a tömegkarambol a másfél méter hosszú fémrúd közelében kacsázó autók miatt. A sofőrnek innen is gratulálunk.

Olvasónk történetet éppen a Ford esete teszi életszerűvé. Mert tényleg, mi történik, ha valami éppen az orrunk előttünk esik ki az útra az autópályán, vagy egyszerűen csak féktávon belül vesszük észre?

Bognár József március 18-án este fél tíz körül ismeretlen tárgynak ütközött az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalának belső sávjában, a hatvanötödik kilométernél. Az esetről percekkel később jegyzőkönyv is készült, hiszen Bognár úr autója menetképes maradt, és hamarosan utolért egy pályaellenőrt. A közeli benzinkúton kitöltötték a Rendkívüli helyzetek kezelése (Havária terv) 7. sz melléklet fejlécű nyomtatványt. A rövid iratból kiolvasható, hogy azon az estén szakadt az eső az M1-esen, az útellenőr leírása szerint erős szél fújt, így a látási viszonyok rosszak lehettek.

A szürke Toyota Corolla viszonylag szerencsésen átvészelte az ütközést. Csupán az első lökhárító alsó része karcolódott össze, illetve a motor burkolatát szakította ki ez a bizonyos tárgy, melyről máig nem tudjuk, hogy pontosan mi. Bognár úr csak a manőver közben vette észre, kitérni és fékezni már nem volt esélye, így csak annyit valószínűsíthetünk, hogy íves volt és fém. Hogy a többi autós életét megkíméljék, rendőrt is hívtak a helyszínre. A rendőrök nem találták meg a fémdarabot a sötétben. A belső sávba csak úgy bemenni nyilván nem lehet, útlezárásról nem szólnak a feljegyzések.

Bognár úr másnap márkaszervizbe vitte autóját, ahol megállapították, ki kell cserélni a motortakaró burkolatot, és fényezni kell a lökhárítót. Ez így munkadíjjal együtt meghaladja a 140 ezer forintot. Ennyi pénzért már érdemes levelezgetni egy kicsit. Ezért gondolta úgy az autós, hogy megkeresi az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-t (ÁAK), hátha meg tudnak állapodni a kártérítésben. Levelére hamarosan kétoldalas válasz érkezett a cég jogászától. Azt írták, a társaság működésére vonatkozó jogszabály alapján ötven-hatvan kilométeres szakaszokra osztották az összes autópályát. Naponta kétszer mennek végig a teljes pályán az útellenőrök, hogy elejét vegyék a hasonló eseteknek és eltakarítsanak minden oda nem való szemetet az útról, illetve jegyzőkönyvezzék a legkisebb rendellenességet is.

Mivel ezen a bizonyos napon is megvolt a kötelező két ellenőrzés, és a második alkalommal, Bognár úr érkezése előtt mintegy négy órával arra járó kolléga nem tapasztalt semmi különöset, a céget nem terheli semmilyen felelősség a történtekkel kapcsolatban, szól a hivatalos érvelés. Az ÁAK munkatársa azt is hozzáteszi, hogy más autóstól nem érkezett hasonló panasz akkoriban. Ebből következtet arra a cég jogásza, hogy a sérülést okozó fémdarab tényleg csak akkoriban hullhatott a burkolatra, amikor Bognár úr elérte ezt a szakaszt. A lényeg: nem fizetik a javítást.

Bognár úr elszántságát bizonyítja, hogy további leveleket váltott az ÁAK vezérigazgatójával. Később még egyet az üzemeltetési igazgatóval, természetesen mindegyiket csatolta a nekünk küldött leveléhez. Ezekből számomra elsősorban annyi derült ki, hogy az autópálya-kezelőnek jól bejáratott érvrendszere van a hasonló helyzetekre, nemfizetési szándékuk nem megingatható. Azért vagyok ebben olyan biztos, mert akkor sem lágyultak el, amikor Bognár úr kilátásba helyezte, hogy a sajtóhoz fordul, és/vagy bepereli a társaságot amennyiben nem fizetik ki a Toyota javítását.

Az ilyen esetekben jó, ha az embernek van kihez fordulnia. Amíg az ügy kapcsán feltett általános kérdéseimre vártam választ az ÁAK szóvivőjétől, megkerestem Dr. Schönek Béla közlekedési szakjogászt, aki ezúttal is tudott még kettőt csavarni a történteken.

Beszélgetésünk során Dr. Schönek saját ügyei közül a Bognár úréval ellentétes példát is említett, amikor járt a pénz a károsult autósnak. Ebben a történetben 2,5 millió forintos sérülés keletkezett egy autóban, amikor szintén az autópályán elé szaladt egy kutya, melyet elütött. A szerencsétlenül járt tulajdonos másnap fényképezőgéppel tért vissza a baleset helyszínére, hogy bizonyítékokat gyűjtsön. Ekkor vette észre, hogy a pályát a vadvilágtól elválasztó kerítés sérült. Pont akkora lyuk tátongott rajta, amelyen simán átférhetett a kutya. A lyukat színes szalaggal jelölte meg az illető, így sikerült később bebizonyítania, hogy az ellenőrök néha nem elég alaposak. A bíróság végül jogerősen neki adott igazat, és az ÁAK-nak ki kellett fizetnie a javítás teljes összegét.

A jelek szerint tehát ezúttal helyesen érvelnek az Állami Autópálya Kezelő jogászai. Valóban nem tehettek volna többet a biztonságért a napi két ellenőrzésnél. Nem valószínű, hogy órákkal korábban, az utolsó aznapi ellenőrzés idején is ott feküdt már a belső sávban a Toyota Corollát megsértő íves fémdarab. Valami kicsit még most is furcsa nekem. Hogyan lehetséges, hogy a megtépázott autó tulajdonosa a baleset után tíz perccel utolérte az ÁAK ellenőrét? Jó lett volna megtudni azt is, hogy az ütközés után hová tűnt a fémdarab? Ha tényleg ott volt, másoknak is rá kellett futniuk.

Erre a kérdésre hónapokkal a történtek után hiába keresnénk a választ. Bognár úr viszont maga szolgáltat tökéletes szintézist az esethez. Az ÁAK-nak írott egyik levelében megjegyzi, talán jobb is, hogy csupán két méterrel a csattanás előtt észlelte a burkolatba beleolvadó fémtárgyat. Így nem tett hirtelen egy talán végzetes kitérőmanővert, egyszerűen két kerék közé vette azt az átkozott fémlemezt. Így most be kell nyelnie a kocsi helyreállításának költségét, ami pech. Viszont életben maradt.