Patika Golf kétszáz forintért

2013.09.19. 11:57

Dénes bácsi öreg golfos, és nagyon alapos ember. Garázsában szépen, egymás mellett megfért a kettes Golf és az ötös is. Mindig ki- és letakarítva állt be velük. Dénes bácsi még azon generáció tagja, amelyik a 19 éves használt autót is ugyanúgy megbecsüli, mint az újat, mert tisztában van a pénz értékével, amit érte adott.

Dénes bácsi 2008-ban vette meg – már akkori szinten is drágán – a 145 ezer kilométeren keresztül vezetett szervizkönyves kettes Golfot, 177 550 kilométerrel. Egyedül ez a 32 500 kilométer terjeng sötét foltként az autó életében, mert onnantól kezdve Dénes bácsi mindent vezetett egy szépen áttekinthető szervizlapon, amit magának csinált. Mondtam már, hogy alapos ember?

Végül Dénes bácsinál az ötös Golf végleg átvette a kettes helyét a megbecsült közlekedőedény-szerepben, és eladó lett a kis szürke. Nem illik pontos összeget megadni, de nem került 400 ezer forintjába sem annak, aki végül megvette. És abból, amit a pesterzsébeti kis műhelyben láttam belőle nagyon úgy tűnt, hogy ennyiért ajándék volt.

A figyelmesebbek nyilván kikövetkeztették, hogy nem egy 16 szelepes GTI-ben töltötte nyugdíjas éveit Dénes bácsi, de ettől még nekem is – pedig nem vagyok Golf-rajongó – melegség öntötte el a szívemet, annyira kedves kis tárgy így a maga megőrzött, négysebességes-fapados mivoltában. Látszik rajta, hogy szerették, hogy megbecsülték, egyszerűen azért, mert olyan gép, ami megérdemli a megbecsülést.

Még akkor is, ha kicsi, gyenge és 24 éves. Egy jó gép, használható autó, ami 1989-óta tudja azt, amit tudnia kellett, amiért anno megtervezték. Nem többet, de nem is kevesebbet.

A Tuning Show Kft. biztosítja a hétvégi Golf-találkozó tomboladíjait. És ez a Golf lesz a főnyeremény. A hivatalos információhoz még annyi tartozik, hogy csak az első 2500 belépő kap a 200 forintos belépti díj mellé tombolajegyet, és vehet részt a sorsoláson. Utóbbin érdemes ott lenni, hiszen a nyertesnek egy perc áll rendelkezésre, hogy jelentkezzen a fődíjért, különben új nevet húznak. A programot itt találja mindenki.

Nokta Balázsnak, a Tuning Show Kft. tulajdonosának elég jó orra van a tuti vételekre, de elmondása szerint ezeknél a régi, elterjedt típusoknál - mint pl. a Golf – sokkal fontosabb (és milyen igaza van) a beltér állapota. Karosszéria- és javítóelemek elérhetők, a javítás sem akkora feladat, amellyel egy jó karosszérialakatos ne bírna el, de hibátlan ajtó- vagy tetőkárpit, ülések vagy repedésmentes műszerfal... na az más tészta.

Gyere Golftalálkozni!

Idén szeptember 21. a Golf-talákozó napja, helyszín a Hungaroring. A belépő nem fog földhöz vágni, csak kétszáz forint. Ha csak nézőként érdekel a program, akkor is érdemes regisztrálnod, mert ha el is jössz, nyerhetsz egy iPad-et. Még jobb esetben, ha az első 2500 látogató között vagy, kapsz egy tombolajegyet is, amivel egy Golf II-est nyerhetsz a tombolán. Biztos lehetsz benne, hogy akkor is jó napod lesz, ha nem nyersz. És hozd a csajodat, családodat is, mert nekik is lesz egy csomó érdekes program.

Márpedig Dénes bácsi autója belül tényleg pöpec. Kora ellenére szépen feszül minden kárpitelem, egyedül a sofőrülésen vetett ráncot az idő, de bolyhosodásnak-szakadásnak nyoma sincs. Még a középkonzol oldalának gumi koptatója is repedésmentes, nem beszélve a pazar tetőkárpitról. Az ajtókárpitok mögött pedig a gyári fólia feszül még, ebbe nem kendácsoltak hozzá nem értő kezek háromutas Somogyit. Valahogy így kéne kinéznie egy kicsivel több mint 200 ezret futott Golf-belsőnek, ha törődnek vele. Természetesen egy alapos tisztítást így is kap, akkor teljesen újszerű lesz.

A nyereményautó azonban legyen tényleg nyereményautó, ne újabb nyűg valaki nyakába, így minden esetleges hibája-baja orvosolva lett. Nem volt sok, ugyanakkor nem is az volt a cél, hogy egy restaurált, múzeumi autót kapjon, aki nyeri, hiszen félne használni. Ellenben a kifogástalan műszaki- és esztétikai állapot lényeges, így a kopó-fogyó alkatrészeken kívül a karosszéria apró horpadásai ki lesznek húzva, a homlok-hátfal és két ajtó újrafényezve, majd szépen összepolírozva, hogy homogén, szép felületet alkossanak a régi és új elemek.

Azt, hogy mennyire veszik komolyan a dolgot, jól mutatja a tény, hogy az első műanyag lökhárító sarkának 6-7 centis karcolása fölött is hümmögtek vagy húsz percet: le kéne cserélni a lökhárítót, nem jó ez így.

Nem elhanyagolható tény az sem, hogy az autó rozsdamentes, köszönhetően a jólétnek, melyben élete eddigi részét töltötte. A küszöbvédő műanyagtoldat a szakértők szerint nem sűrűn előforduló extra, de önmagában a tény, hogy nem tombol lemezein a vasoxid, előrevetít még legalább tíz évnyi használatot.

Természetesen friss vizsgával, mindennemű járulékos költségtől mentesen lesz új tulajdonosáé, remélhetőleg olyané, aki legalább annyira megbecsüli, amennyire megérdemli ez a minimális költségek mellett fenntartható, mégis nagybetűs Autó.

Mire ezeket a sorokat olvassák, kis, fapados, 1989-es ezerhármas Rabbit már kész és bárki megnézheti a Lurdy-házban található EZ Washnál, ott pihen és szépül addig, amíg ki nem viszik a Hungaroringre. Ha nem hiszi, járjon utána.

Kétszáz forintért jobb autót nem vesz senki, ez biztos. Csak egy kis szerencse kell hozzá.