2013.11.22. 06:17 Módosítva: 2013.11.22. 08:09

Mennyit ér a hatóság szava? Hogyan lehetséges, hogy egy nagy értékű használt autó minden hivatalos ellenőrzésen simán átmegy, megkapja a magyar rendszámot, és csak véletlenül derül ki, hogy lopott? A pórul járt tulajdonosok bíróságra járnak és harcolnak az igazukért. Közben törlesztik az autóhiteleiket, mert a bankok is futnak a pénzük után.

kep5

Dr. Kovács Sándor, a háziorvostan és az üzemorvostan szakorvosa nem köntörfalaz. Jól gondoljam meg ezt az egészet, javasolja már az elején. Biztosan foglalkozni akarok az ügyével? Nem félek? Aki milliós autókat lop, alvázszámot reszelget, majd minden papírt legalizál, vadabb dolgoktól sem riad vissza.

A Galgamácsán magánrendelőt üzemeltető Kovács úr három éve le akarta cserélni megszokott Audiját valami fiatalabbra. Kiválasztott egy 2008-as évjáratú Chrysler 300C 3.0 CRD-t, melyet kétévesen, kevesebb mint ötvenezer kilométerrel hirdetett egy üllői használtautó-kereskedés, az Auto House Kft. A kocsi bizományban volt a telepen, magyarországi forgalomba helyezésre várt. Kényelmes, hatalmas szedán, Mercedes-eredetű dízelmotorral és az összes rendelhető extrával. Mindenben megfelelőnek tűnt.

Alkalmi vétel, írták a hirdetésben és Kovács Sándor úgy érezte, ez az alkalom az övé. Az Audit körülbelül kétmillióért beszámították a 6,5 millió forintos vételárba, a fennmaradó összeget pedig részben zsebből, részben hitelfelvétellel akarta rendezni. Megállapodott a kereskedővel, hogy a mellékelt papírok szerint Olaszországból behozott kocsi honosítását, illetve a hitelfelvételhez szükséges összes papírmunkát elvégezik helyette.

Az átadás napja péntekre esett. A lemosott és felpolírozott 300C ott állt a telep előtt, a Pesti út mentén, a megbeszélt időpontban, délután négykor. A kulcs is benne volt, vagyis minden a várakozásoknak megfelelően alakult. A szükséges okmányokat kiállították, a Chrysler Kovács úr nevére került, a hitelt pedig folyósította a Banco Primus.

A hitelválságból a bankok is sokat tanultak, ezért Kovács urat nem lepte meg túlságosan, hogy a hitelbírálat részeként a hatósági ellenőrzéseken felül, egy másik, részletes műszaki állapotfelmérés is készült a Chryslerről. A 2010 május 7-i dátummal kiadott vizsgálat megrendelője a rendelkezésre álló dokumentumok szerint egy lízingcég volt. Az átvizsgálásról szóló tizenkét oldalas iratot a Verde Kft. Peugeot Frédi Béni kereskedés munkatársa, bizonyos G. Lászlóné jegyzi.

Sorjáznak a rovatok a 300C külső és belső állapotának részleteiről. Festékvastagság a karosszéria különböző pontjain, az egyes elemek, valamint az ajtókárpitok, vagy épp a motortérben átnézhető alkatrészek állapota. Ezekre nyilván az autó valós értékének megállapításához volt szükség, hiszen a kocsi egyben a hitel fedezete. Mindenhol olyan szavakat olvasok, hogy megfelelő, sérülésmentes, működik. G. Lászlóné nem feledkezett meg a részletes felszereltség-listáról sem, és lőtt néhány fotót. A dokumentáció érdekessége, hogy a képek közt ott az alvázszámról készített közeli felvétel. A motor- illetve alvázszámra vonatkozó rovatba azt írták: egyezik.

kep1

Ha visszalapozok a második oldalra, ott megtalálom a hivatalos eredetiségvizsgálati információk rovatát, kitöltve. Nem szerepel benne a magyar rendszám, vagyis ez egy forgalomba helyezés előtti vizsgálat lehetett. Bár az eredetiségvizsgáról tényleg nem adtak ki bizonyítványt, az állapotfelmérés és a forgalomba helyezés rendben ment. Talán furcsán hat, hogy Dr. Kovács nem volt egészen nyugodt. Sem az autó átvételének napján, sem később nem kapta meg a második slusszkulcsot. Kérte a helyszínen, kérte telefonon többször is, de a kereskedő állítólag csak kötötte az ebet a karóhoz. Az autóátvétel napján az volt a kifogás, hogy már bezárt a telep, szendereg a robogás, máskor az, hogy keresik, de nem találják.

Végül beletörődött, hogy a 6,5 milliós, hitelezett autójához nem lesz második gyári kulcs, mert valahogy eltűnt. Azért így is használta, járt a betegeihez, a rendelőbe és haza. Közben egyszer igazoltatták a rendőrök. Közúti ellenőrzés, kérem az okmányokat, mondták. Kovács úr együttműködött. Minden rendben volt, ezért elengedték. Így ment ez egy közel évig az autóval és a törlesztőrészletekkel.

Tizenegy hónappal azután, hogy először ült bele a Chryslerébe, Dr. Kovács Sándor idézést kapott a Pest-megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályáról. Vinnie kellett az autóját is. A találkozón részt vett Dr. Nagy Gábor járműazonosító igazságügyi szakértő, aki alig tíz perccel a megismerkedésük után maga mutatta meg, hogy a kocsi, amit Kovács úr a sajátjának hitt, amelyre hitelt vett fel, valójában nem az övé, de nem is a banké, mert soha nem volt az eladóé. A fekete Chryslert 300C-t ugyanis 2010. március 9-én ellopták.

kep4

Az eredeti alvázszáma kilenc utolsó karakterében tért el attól, amelyet a fentebb felsorolt szakértők jegyzőkönyveikben, a műszaki vizsgáztató a vizsgalapon, az okmányiroda pedig a Kovács úr nevére kiállított forgalmi engedélybe rögzítettek, és amelyhez valamennyien nevüket és aláírásukat adták.

Amatőr módszerekkel dolgoztak a csalók. A rendőrségi szakértő megállapította, hogy a Chrysler jobb első rugótornyába ütött karakterek helyenként nem sor- és távolságtartók, utólagos beütésűek. Az autó típustáblája a gyárihoz hasonló, de utólagos gyártmány: a szélén jól kivehető, hogy papír alapú, melyet egy átlátszó fólia véd. Az igazságügyi szakértő szerint a forgalmiban szereplő alvázszámot utólag ütötték az eredeti, kiköszörült számsor helyére, majd lefestették. A festés nem gyári technológiával készült, ezért az utólagos festékbevonat egy pillanat alatt lemosható volt. Most kapaszkodjanak: acetonnal.

A rendőrségi vizsgálaton alkalmazott módszerekkel az eltávolított hamis vázszám alól előbukkantak az eredeti karakterek, illetve azok maradványai. Mivel a 300C motorszámát jól elrejtették, azt a motortér bontása nélkül nem tudta megvizsgálni a szakértő, így véleményében csak az alvázszámra vonatkozó megállapítások szerepelnek. Ez is bőven elég volt, hogy Kovács úr autóját azonnal lefoglalják.

Bizonyára sejtik már, hogy mi következhetett ezek után. Az ügyből per lett, melyet Kovács úr első fokon a használtautó-kereskedő és az eredetiségvizsgálatot, valamint az állapotfelmérést végző céggel szemben indított. A pert első fokon elvesztette, a bíróság szerint ugyanis nem volt megállapítható, hogy az alperesek hibájából, vagy akár az általuk elkövetett bűncselekmények folytán került ebbe a helyzetbe a mit sem sejtő galgamácsai orvos.

kep2

Lopott Astra, rendőrautó-alvázszámmal

Dr. Kovács Sándor esetével véletlenül, egy miskolci olvasónk jelentkezése után ismerkedtem meg. A másik ügy még cifrább, de éppen holtponton van. Ott egy Opel Astráról derült ki, hogy megváltoztatták az alvázszámát, mielőtt a gyanútlan autóshoz került. Ő is hitelt vett fel rá, ott sem bukott ki a csalás az eredetvizsgán, majd tőle is lefoglalták a kocsit. Ő is tovább törleszt egy banknak. Az Opelt állítólag egy leselejtezett rendőrautó számának felhasználásával legalizáltak, és a bíróság másodfokon sem ítélte meg a pórul járt vevőnek a kártérítést. Ügyvédje azt mondta, eszközei elfogytak. Talán majd az Európai Bíróság.

A bíróság szerint egyértelmű, hogy az eredetiségvizsgálat nyomán a hatósági bizonyítványok kiadásával foglalkozó Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) elutasította a kocsit árusító T. Gábor kérelmét, mivel az autóhoz mellékelt eredeti olasz papírok nem feleltek meg a törvényi követelményeknek. Ezért nem kapott a kocsi bizonyítványt a vizsgálatról. Egyébként az Európai Unióból behozott, először forgalomba helyezett autókhoz nem is szükséges a magyar eredetiségvizsga. A Chrylseren a jelek szerint mégis el akarták végezni. Az ítéletből így az is kiderül, hogy a kereskedést az autó eladásával megbízó illetőnek, T. Gábornak tudnia kellett minderről és persze az is, hogy volt vizsgálat. Talán kapott is határozatot, de lenyelte, mert enélkül is megkapta a forgalmit az autó. Megkapta, mert megkaphatta.

A bíróság javasolta, hogy Kovács úr perelje be inkább T. Gábort aki ellen egyébként 2011-ben nyomozást indítottak sikkasztás és más bűncselekmények elkövetése megalapozott gyanúja miatt. Közben Kovács úr ügyvédet váltott. A fellebbezést már dr. Jakab János nyújtotta be. Az új ügyvéd szerint az addig keletkezett sokmillió forintos kárért mégis felelősek a történet szereplői, vagyis az eredetiségvizsgáló cég, az állapotfelmérést végző hölgy, valamint az autókereskedés. Ezt arra alapozza, amit a rendőrségi szakértő mondd, vagyis, hogy nagyon amatőr módon változtatták meg az alvázszámot és jól kivehető módszerrel takarták el egy új festékréteggel az eredeti karaktereket. Látniuk kelett volna, hogy valami nincs rendben.

Hogy végül mi lesz a történet vége, azt most még korai volna megjósolni. Az autó jogos tulajdonosa szintén magyar. Az ő bejelentése nyomán rendelte el a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dél-Budai Bűnügyi Régiója három hónappal azelőtt, hogy az új gazdájához került. Mivel az amúgy német rendszámmal ellopott 300C-n casco biztosítás is volt, az illetőnek 23750 eurós kártérítést fizettek. Így a Dr. Kovács Sándortól lefoglalt Chrysler 300C 3.0 CRD a biztosítóhoz került, aki talán már el is adta, persze nyilván hatósági alvázszámmal.

Kovács úr eddig több mint nyolcmillió forintot bukott az ügyön. Ebben nem csak az autócserekor kétmillióért beszámított Audi és a megvásárolt Chrysler értéke szerepel, hanem mintegy 700 ezer forint ügyvédi- és perköltség és egy évnyi autóbérleti díj, mivel hirtelen jármű nélkül maradt. Amikor kérdezem, hogyhogy nem roppant még össze lelkileg, azt mondja, az egyetemen tanult pszichológiát, így egy ideje magán is igyekszik segíteni. Tovább kell vinnie praxisát, illetve a több orvost foglalkoztató cégét, és persze ott van az a havi 110 ezer forintos törlesztőrészlet, melyet minden hónapban át kell utalnia a két éve lefoglalt kocsi után.

Közben sikerült elérnem Szabó Jánost, a Frédi Béni Autókereskedés ügyvezetőjét is. Már egyetlen az ügyben érintett munkatársa sem dolgozik a cégnél, de nem a 300C-vel történt események miatt. Ráadásul a régi rendszer szerint amikor ezek az alkalmazottak eredetiségvizsgálatot végeztek a cég telephelyén, azt egy nagy eredetvizsgáló cég a THG alkalmazásában tették. Szerinte azt kellene kideríteni valahogy, milyen körülmények közt kaphatott hiányos dokumentációval, vagyis például megfelelő eredetiségvizsgálati határozat nélkül magyar rendszámot és forgalmi engedélyt az autó.

Közben kiderítettem, bizonyos körülmények közt akár megfelelt minősítésű eredetvizsga-bizonyítvány nélkül is honosítják az autót. Sőt, ez a tipikus eset, mivel EU-s országokból érkezik a használt autók többsége. Logikai bukfenc? Igen, annak tűnik.

Szabó úr szerint nem tökéletesek az eredetiségvizsgálati módszerek, mert a vizsgálatot végző munkatársak nem tehetik ki olyan mechanikai és vegyi hatásoknak az autók karosszériáját, mint a rendőrségi szakértő. Hangsúlyozza, szerinte nem hibáztak. Végül sikerült felvennem a kapcsolatot a Chryslert egykor meghirdető Auto House Kft-vel, ahol egy úr fel is vette az ügyvezető mobiltelefonját, mert az éppen mással tárgyalt. Az illető sajnos nem árulta el a nevét, nem adta a főnökét sem, de biztos volt benne, hogy a főnök nem akar nekem nyilatkozni, így elbúcsúztunk.

Azt is jó volna tudni, végül hogyan és miért bukott le az alvázszámok átütésével foglalkozó bűnbanda, és talán nem mellékes, miért kellett éppen egy debreceni okmányirodában kiállítani az üllőn eladott autó forgalmiját. Nem volt közelebb megfelelő iroda? Ha már itt tartunk, nem ártana valami bombabiztos módszer, hogy a jóhiszemű autóvásárlóknak legyen esélyük a csalókkal szemben. Az eredetiségvizsgálat menetét rögzítő jogszabályt itt találják. Kellemes időtöltést.