Autózni harmadáron, pérendszámmal

2014.03.04. 06:19 Módosítva: 2014.03.04. 07:48

Mit szólna, ha egy nap valaki belecsattanna az autójába, majd kiderülne, hogy a másik autón próbarendszám volt? És ha még az is kiderülne, hogy a rendszám nem annak a nevére szól, aki a balesetet okozta, csak volt valami papírja egy szép fedőszöveggel? Ez ma napi gyakorlat.

Fotó: Racing Bazár

Az elmúlt években új magyar néphagyomány született, a pérendszámozás. A próbarendszám eredetileg arra való, hogy az autókereskedő, a szerviz, a járműgyártó, illetve fejlesztőcég próbaútra mehessen a nyilvántartásban nem szereplő autóval, ne kelljen folyamatosan a hivatalokat járnia, és ne húzzák le mindenféle illetékekkel, műszaki vizsgadíjjal, hogy aztán végül jól becsődöljön. A P-rendszámmal használt, kintről behozott autóra nem kell regisztrációs-, illetve gépjárműadót fizetni, amíg nem jön a tuti vevő, aki kéri a honosítást, de így is lehet menni vele egy kicsit. Méghozzá a rendes forgalomba helyezési költségének feléért, negyedéért.

Nem kérdés, hogy teljesen becsületes cégek is használják a P-s rendszámot. Vezetik az indítási naplót, melybe gondosan beírják, mivel, mikor, honnan hová mentek, feltüntetik az órát és a percet. Így, ha megállítja őket a rendőr, azonnal láthatja, nem a csajukat vitték el a munkába a frissen behozott ányolccal, melyet eszük ágában sincs a nevükre venni, de eladni sem. 

A próbarendszám szükséges és fontos lehetőség, elvégre egy szervizben is napi rutin lehet, hogy a forgalomból kivont, de már megjavított, felújított, esetleg restaurált járművel néha fordulni kell egyet a vizsgáztatás előtt. Hasonló megoldás minden valamire való európai országban létezik. Vállalkozások, sőt, vállalkozásformák sorsa dőlhet el azon, hogy milliós költségeket kell-e kitermelniük pusztán a rendszámozási kényszer miatt, vagy elég évente körülbelül 220 ezer forintot kifizetniük egyetlen, bármilyen gépjárműre feltehető rendszámért, és az ehhez tartozó, egy évig érvényes kötelező biztosításért. Igényelni és kiváltani az okmányirodában lehet, biztosítást kötni pedig bármelyik biztosítónál.

A próbarendszámon egy betű és öt szám szerepel, illetve kisebb karakterekkel a kiadás éve, valahogy így: P-12345 14. Ebből már volt bonyodalom, hiszen kölcsönös elismerés alapján elvileg más országban is használható a rendszám, és ha itthon körözést adtak ki egy sorszámra, hiába vonták azt be a szabályok szerint, a következő évben kiadhatják másnak, más évszámmal. Ilyenkor rosszabb esetben az ártatlan autóst kapják el a kinti rendőrök, tévedésből. 

Hogy lássuk, hogyan működik ez az egész, elég ha tekerünk egyet a kaleidoszkópon. Kiterjesztett valóság! Hogyan kapnak a próbarendszám után azok, akik semmiért nem szeretnek fizetni. A jó ég tudja, hogy az egyre dráguló adminisztratív terhek, vagy a csekély lebukási esély teszi-e, de mostanra nem csak a rendszám eredeti címzettjei furikáznak próbarendszámmal, hanem mindenki más is, aki egyszeri kiadással milliókat akar spórolni.

A jogszabály mostohán bánik a próbarendszámra nem jogosult civilekkel, és ez is gond. Akár egy egyszerű hobbiautós életében is adódhat olyan helyzet, amikor csak drága trélerezéssel tudja mozgatni az amúgy járóképes autót. Ha lejárt a műszakija, elvileg kérhet útvonalengedélyt a vizsgabázisig, de ezen érdemes volna még gondolkodni egy kicsit.

Eggyel kreatívabb hozzáállásra lesz szükségük azoknak, akik életmódszerűen használnák a pérendszámot. Semmi extrára ne gondoljanak, még nekem is sikerült felhajtanom a megfelelő forrást. Az elvileg szigorú szabályokkal védett P-rendszám ugyanis kéz alatt megvásárolható, nem kell érte a hivatalba menni. És tudják, mi a legjobb? A hivatalos ár feléért kínálják, de ennél olcsóbb ajánlat is akad.

A Racing-Bazáron, a Vaterán és majdnem minden nagy hirdetési oldalon árusítják őket, a növekvő kínálat árversenyt is generált. Hatvanezer forint az alja, de a legdrágábbért sem kérnek többet százhúszezernél. Mivel a próbarendszám a kiváltástól számított tizenkét hónapig érvényes, és mivel a hirdetésekhez mellékelt fotókon jól látható, hogy 2014-ben nyomták ki az összeset, a mostani vevő a jövő év februárjának végéig autózhat bármivel, amire éppen kedve van felpattintani a táblákat. Akár autót is vehetünk, amelyhez adják a próbarendszámot, sőt, bérelhetünk is, okosban. Mindjárt ismertetem a módszert.

Megoldóképlet magyar hivatalok számára

Minden évben új P-rendszámot kapok, holott a réginek sincs baja. Németországban csak a biztosítást kell megújítani, a rendszám marad. Nálunk a két rendszámtábla ára 19 ezer forint, egy pár normál tábla 8500. Ha valakinek valami kell a munkájához, fizessen sokat. Bezzeg Németországban. Egy sima rendszámtábla pár ára húsz euró (azaz kb. 6200 Ft), az ottani közterhekkel és rezsivel.

Miért nem lehet úgy csinálni, hogy amikor lejár a biztosítás érvényessége, ötszáznyolcvan forintért kapok egy olyan érvényesítő matricát, mint ami a műszaki vizsgát jelzi? A rendőr azonnal látná a kocsiból, hogy érvényes a rendszám, és nem állítgatna meg feleslegesen.

Az indítási napló sem szokott betelni, de ebből is évente újat kapok. Ezerszám készülnek feleslegesen rendszámtáblák évről-évre, és ugyanennyi indítási napló. Sima lehúzás, nem több. 162 ezer a rendszámhoz tartozó kötelező, baleseti adóval, vagyis akár nyolcszor olyan drága, mint egy normál kötelező. Németországban annak tudatában állapították meg a biztosítási díjakat, hogy egy kereskedő arra használja a rendszámot, hogy mozgassa a járműveket, másra nem. Ott a P rendszámra is van bonus-malus rendszer, aki rendesen viselkedik, annak csökken a biztosítása. Van casco is arra az esetre, ha a leendő vevő a próbaút során összetörné az autót. Nálunk nyilvánvalóan nem működne, mert a biztosítási csalók azonnal P rendszámmal törnék a drága kocsikat, mint mókus a mogyorót. Nagyon bosszant az is, hogy korlátozásokat írnak be a forgalmiba. Nem lehet vele személyeket szállítani, illetve a P rendszámmal közlekedő járművel nem lehet vontatni. Gondolom, ez utóbbi a teherautósok miatt került bele, mert ez a biztosítás olcsóbb, mint a normál kötelező egy kamionra. Egyébként is, 220 ezerért ne tessék engem korlátozni. inkább kérdezzenek rá, mi lenne nekem jó.

A megoldás ilyenkor nem az, hogy pavlovi reflexként kizavarjuk a rendőröket az utcára, és elkezdjük az összes P rendszámos autót izélgetni. A többségnek rendesen be van fizetve a biztosítása, és legálisan van náluk a rendszám. A rendőr úgysem tudja megállapítani a helyszínen, jók-e a papírok, hiszen mindent adnak a biztosítás nélküli kamu P rendszámhoz. Néznék meg inkább az okmányiroda nyilvántartásában, melyik cégeknek van több, vagy indokolatlanul sok pérendszáma, majd ezeket összefésülhetnék a biztosító nyilvántartásával. Ha valamelyik rendszámhoz nem tartozik érvényes biztosítás, azokat a rendszámokat kell elkezdeni kőröztetni, és ki kell vonni a forgalomból. Ennyi. (Becsületesnepper)

Az ideiglenes rendszámok, melyek közé a próbarendszám is tartozik, csak olyan járműre tehetők fel, amely a közúti közlekedésre alkalmas állapotban van, és ezért az üzembentartó felelős. De ki az üzembentartója egy olyan autónak, amelyhez semmilyen eredeti dokumentum nem tartozik? Ez itt nem szigorítás, hanem lehetőség, semmitől nem tartja vissza az elszántakat.

Fotó: Racing Bazár

Sejthető, hogy a kereskedők csak akkor váltják ki az eladó P-s rendszámokat, amikor megérkezik a biztos vevő, mármint a rendszámra, bár az sem lehetetlen, hogy épp most kezdődik a szezon, és feltöltötték készleteiket. Találgatás helyett inkább telefonáljunk.

A vonalban az ismeretlen nevű eladó. Miután kérem, hogy az alapoktól vezessen be a lehetőség részleteibe, megtudom, hogy minden szükséges papírral kapom meg a két rendszámtáblát és az indítási naplót, így én írhatom bele az első bejegyzést, amint fizettem. Egy ilyen napló amúgy legalább száz oldalas, vagyis rengeteget lehet vele autózni, amíg be nem telik az istenverte, nyolcvanas évekbeli papírhalmaz. Szuperbiztonságos. Az egyetlen korlátozás sem túl erős, egy autó-alvázszámhoz maximum harminc bejegyzés tartozhat, vagyis legfeljebb ennyi alkalommal indulhatunk útnak egy konkrét járművel, és ha túllépjük a harminc bejegyzést, a rendőr visszavonhatja a rendszámot. Páran ezért biztosan nem mindig töltik ki.

A velem beszélgető úr módszere professzionális, és állítólag többszörösen kipróbált. Miután fizettem, az alkalmazottjuk leszek egy évig. Egy autókereskedésről van szó, egyébként. Alkalmazottként jogosan kocsikázom majd a saját próbarendszámommal, és az eladó nem is keres többé. Töltögetem majd a naplót, jól felfogott érdekemben kerülöm a karambolokat, bár az sem végzetes, ha mégis besikerül valami. Ilyenkor állítólag csak arra kell figyelnem, hogy a helyszíneléskor véletlenül se írjam be a rendszámhoz tartozó kötelező biztosítási kötvény számát a kárbejelentőre.

Fotó: Racing Bazár

A biztosító nem nyalja be

Nem fog fizetni a biztosító egy baleset után, ha megneszeli, hogy csalással szerzett próbarendszámos autó az egyik érintett. Az ilyen ügyeket amúgyis kiemelten vizsgálják a társaságok Németh Péter a CLB független biztosítási alkusz munkatársa szerint. Fel fog tűnni, hogy a rendszámot nem ugyanakkor váltották ki, amikor megkötötötték a kötelezőt, a rendszer marad az is, ha csak az online rendszerben kötötték meg a biztosítást, de soha nem fizették ki a díjat, ezért azt felmondta a biztosító. Ilyenkor ketyeg a fedezetlenségi díj is, tehát maga a cég is bajba kerül. Többszörös szűrőn megy át minden regisztráció, mielőtt azt a társaság és a Magyar Biztosítók Szövetsége is érvényesnek tekinti. Mindennek pereskedés és büntetőeljárás lehet a vége még akkor is, ha a háttérben újabb és újabb cégeket alapítanak és a régieket felszámolják a csalók. A felvázolt módszer csak az egyszerű igazoltatás esetén működhet, de akkor sem feltétlenül.

Az a biztosítás ugyanis nem érvényes. A telefonos úr állítja, azért került a hivatalos ár felébe a P rendszám, mert a kiváltáskor először megkötötte, majd azonnal le is mondta a több mint százezer forintos kötelezőt, visszakapta az egy évre befizetett biztosítási díjat, de nem kellett visszaadnia vagy elégetnie a csekkszelvényt. Sőt, még nemzetközi igazolása is van, továbbá a rendszám minden korlátozás alól feloldott, vihetem a családot, mehetünk este, és vontathatunk is. A baleseti kárbejelentőre egy másik számot írunk majd, ha úgy alakul, mondja az ember, melyet tőlük kapok meg, telefonon. 

Ők egyébként a biztosítós sráctól kérik le az új biztosítási adatokat, jelentsen ez bármit is. Nyilván azt jelenti – és ez csak feltételezés –, hogy van megbízható ember valamelyik biztosítónál, aki villámgyorsan köt egy kötelezőt a céges rendszerben, hamar kap egy kötvényszámot, mellyel el lehet intézni a kárrendezést. A visszadátumozott szerződéskötés és az előredátumozott káridőpont sem megoldhatatlan, bár utóbbihoz együttműködő autóstárs is kell.

És mi lesz az állítólagos munkaviszonyommal? Ezzel kapcsolatban is egyszerű a kotta. Nálam lévő munkaszerződést megnézheti a rendőr, és nem gond, hogy a munkaügyi nyilvántartásban nem szerepel majd a nevem, mert arra senki nem lesz kíváncsi egy rutinellenőrzéskor.

Tehát akkor lesz egy próbarendszámom, amelyhez nem lesz biztosítás, egy munkaviszonyom, amely nem is létezik, így gondtalanul autózhatok és rengeteg pénzt spórolok majd. Ha autót akarnék lopni, nyilván lopnék hozzá rendszámokat is, vagy vennék egy ilyen remek próbarendszámot, azt nem körözik, és irány Ukrajna, de ezt már csak én gondoltam hozzá, míg ráhangolódtam a megoldjuk okosban-életérzésre. A beszélgetés nagyjából eddig tartott, hamarosan jelentkezem, mondtam, és rákérdeztem, hogy sietnem kell-e, el tud-e fogyni a próbarendszám-készlet. Nem, nem tud, mindig lesz utánpótlás.

És ha fizettem, majd hónapokkal később lefotóznak valahol gyorshajtásért, ki fizet, hadartam el az utolsó utáni percben. Ha átlagos, pár tízezer forintos csekk jön rendőréktől, valahogy kimozogja a cég, fellebbezgetnek, elhúzzák-nyúzzák valahogy akár egy évig is, minden hivatali lehetőséget kimerítenek. Persze ha beszívok egy százezres büntetést, majd felhívnak, ebben biztos lehetek. Hát, megnyugodtam.

Fotó: hasznaltauto.hu

Közben befutott a Közigazgatási és Elektronikus Szolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) válasza. Budapesten és Pest megyében egy év alatt háromszázhuszonhat próbarendszámot vontak be visszaélés miatt, és az idei év első hónapjában ezeregyszázötvenhét próbarendszámot adtak ki az egész országban. Ez sok.

Mielőtt feláll a székéből minden hivatali rohamosztagos és elkezdenek törvényt szigorítani meg razziázni, érdemes volna újragondolni, mire reagál az autósok egy része a P rendszámos csalásokkal. Segítek: orbitálisan drága a legális autózás, a forgalomba helyezés, a fenntartással járó közterhek, és sokan simán megmagyarázzák maguknak, hogy ők a Robin Hood, aki minden túlszabályozott rendszert meg tud hekkelni, még akkor is, ha a végén börtönbe kerülhetnek. Pedig itt csalások sorozatáról van szó, józanul senki nem gondolhat mást.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!